A Történelemóra kedden elmaradt, és
a jelek szerint a jövő héten sem lesz kedden, csak pénteken...
hogy utána hogyan alakul a megjelenés, azt még meglátjuk.
Mindenesetre ma kissé megkésve bár, de a paladinokról lesz szó.
Ha időrendben nézzük, a ma Azerothon
élők közül az első paladinok a draeneiok között jelentek meg.
Miután az eredarok és a Burning Legion elől menekülő draeneiok
találkoztak a naarukkal, megismerkedtek a Holy Lighttal és
megjelentek az első szent harcosok, a Vindicatorok, akik elsődleges
feladata a draenei települések védelme volt. Szervezetük, a Hand
of Argus adja a draenei haderő magját. Ők valóban harcosok, akik
a Holy Light erejét ellenségeik megsemmisítésére használják,
és nem igazán a gyógyítás az elsődleges tevékenységük. A
Hand of Argus jelenlegi központja Bloodmyst Isle, a vezetését a
Triumvirate of the Hand látja el, ennek tagjai Vindicator Boros,
Vindicator Kuros és Vindicator Aesom.

Azerothon az első paladinokat
Stormwind lerombolása és az Első Háború után kezdték
kitanítani. Az ork kézre került Northshire Abbey korábbi tanulói
közül válogatta ki Archbishop Alonsus Faol azokat, akik képesek
voltak a közelharc sajátságait is elsajátítani, így jött létre
egy olyan rend, amelynek tagjai nemcsak félelmetes harcosok voltak,
de egyben képesek voltak saját és harcostársaik sebeinek
begyógyítására, vagy éppen különböző aurák létrehozására,
amikkel társaikat segítették. Lordaeron paladinjait az Order of
the Knights of the Silver Hand fogta össze; az alapító tagok –
egyben az első paladinok – Uther the Lightbringer, Saidan
Dathrohan, Gavinrad the Dire, Turalyon és Tirion Fordring voltak. A
szervezetet Stratholme-ban, Alonsus Chapelben hozták létre; és a
Második Háborúban a Horde egyik legkeményebb ellenfelei voltak a
Silver Hand paladinjai. Turalyon volt az egyik vezetője az Alliance
Draenorra indított expedíciójának, és túlélte a bolygó
pusztulását – ám később Alleria Windrunnerrel együtt a
Burning Legion fogságába esett, és több, mint 10 éve senki sem
hallott felőlük.

A szervezet végét a Harmadik Háború
hozta el. Amikor Uther ellenszegült Arthas parancsának, és nem
vett részt Stratholme lerombolásában, a herceg feloszlatta a
Silver Handet, és később, már death knightként maga végzett
Gavinraddal és Utherrel. Noha a paladinok immunisak voltak a
Lordaeront elpusztító fertőzésre, a gyanakvó lakosság sokukat
fertőzöttnek hitte és elűzte – nem kevesen közülük Arthas
death knightjaihoz csatlakoztak, míg mások magányosan estek el az
élőhalottak elleni harcban. A túlélők jelentős része Saidan
Dathrohan és Alexandros Mograine vezetésével létrehozta a Scarlet
Crusade-et, aminek a fő célja Lordaeron megtisztítása volt; ám
miután Dathrohan testét megszállta a korábban szellemmé vált
Balnazzar, a szervezet lassan xenofób, veszélyes fanatikusokból
álló csoporttá változott. Az ezzel egyet nem értőket Maxwell
Tyrosus fogta össze és megalapította a Light's Hope Chapelben
székelő Argent Dawnt, ami fajoktól és frakcióktól függetlenül
a Scourge elleni harccal foglalkozott.
A Harmadik Háború után a délre
menekült túlélők megismertették tudásukat és harcmodorukat
Ironforge törpéivel is, akik között ezután szintén megjelentek
a paladinok. Noha hivatalosan már nem létezett az Order of the
Silver Hand, a legtöbb paladin még mindig a részének tekintette
magát attól függetlenül, hol harcolt éppen. Miután Tirion
Fordring előbújt száműzetéséből fia, Taelan halála és a
második Light's Hope Chapelnél lezajlott csata után, elfogadta a
rend vezetését Highlord rangban; és az irányítása alatt
egyesült a Silver Hand az Argent Dawnnal... így jött létre az
Argent Crusade.

Az utolsó faj, amelynek tagjai között
találunk paladinokat, a blood elf – miután Kael'thas Sunstrider
ügynökei sikeresen beszivárogtak Tempest Keepbe, és szabotálták
a menekülő draeneiok által elkötött Exodart, a blood elfek
fogságba ejtették M'urut, a naaruk egyikét. A mágiaelvonástól
szenvedő blood elfek megmaradt harcosai és a magiszterek egy része
megpróbálták M'urun keresztül a saját akaratukhoz idomítani a
Holy Lightot: így jött létre Lady Liadrin vezetésével az új
paladin rend, az Order of Blood Knights. Később a legyőzött
Kael'thas felblood elfjei elrabolták M'urut Silvermoon Cityből, ami
ahhoz vezetett, hogy Lady Liadrin és a blood elf paladinok
csatlakoztak a Sunwell Plateaut ostromló Shattered Sun
Offensive-hez; és végül elnyerték a naaruk beleegyezését is a
Holy Light használatához.
Ugyanakkor egyes taurenek szerint a
druidizmus egyoldalú, csak a holdra építő nézetei nem szolgálják
az egyensúlyt és jelen kellene lennie egy olyan rendnek is, ami az
erejét a napból meríti... és ezek a taurenek bizonyos információk
szerint a Holy Light erejéig is eljutottak, létrehozva a Sunwalkers
rendet, a tauren paladinok szervezetét.
A harcmezőn egy paladin félelmetes
ellenfél. Képes lesújtani ellenfelére a Holy Light segítségével,
ugyanakkor a saját és társai sebeit is gyógyítja eközben...
Egyes paladinok arra specializálódtak, hogy a lehető legtöbb
csapást kibírva védelmezzék társaikat, míg mások fő célja a
gyógyítás. A paladinok első számú ellenségei az élőhalottak,
akikre a Holy Light halálos fenyegetést jelent, illetve a különböző
démonok. A paladin képes megáldani magát és harcostársait,
ezzel erősítve őket a harcban. A szent könyvvel az egyik kezében,
harci pöröllyel a másikban küzdő paladin messziről felismerhető
alak a csatatéren, akit jobb elkerülni. A paladin gyengéje az,
hogy ha gonoszságot követ el, elhagyja szent ereje – legalábbis
ha tudatosan hajt végre valamilyen ártó cselekedetet. Ameddig a
paladin hisz abban, hogy jogosan cselekszik, a Holy Light szolgálni
fogja (lásd a Scarlet Crusade paladinjait), de mihelyt ebben
meginog, elveszti minden erejét.
A jövő héten pénteken a kasztokat
bemutató sorozatunk újabb epizódja következik majd, az egyik
legheterogénebb csoport bemutatásával... ugyanis a priestek jönnek
majd.
The Faceless One:
Szerintem nagy butaság volt A'dal-tól, hogy megbocsátott a vérelfeknek, hiszen szegény M'uru az ő mágiaéhségüktől került bajba, mígnem megmételyezve Entropius-sá nem vált a Napkútnál. Bár...lehet, hogy a közös ellenség (Kil'jaeden) megjelenése engedékenyebbé tette a főnaruu-t, és elviselhető veszteségnek könyvelhette el társa "halálát".
A híres 3 kezű paladinok már rég ismertek!
Bocsi, nem kötekszem, imádom az írásaid, de ez a gondolatkép nagyon jó kedvre derített!
És a lényeg: A Ret Bull szárnyakaaat ad!
Ugyállitotok be mint valami agyi fogyatékost -.-'
ha a nő fogalmazásgátló akkor azt szedek.
Egyébként nem úgy értettem, hogy "érteni kéne, amit beszélsz" (bár az se egyszerű néha - fogalmazásgátlót szedsz, vagy ma már nem tanítanak meg az iskolában értelmes magyar mondatokat összerakni?), hanem úgy, hogy "érteni kéne, amiről beszélsz".
azt azért nem mondanám hogy nem értem amit beszélek...