Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
A másik,én például nemveszek meg 6 doboz cigarettát,és megvan a havi játékidöre a pénzem,régen,meg kihagytam egy hét bulit,ennyi,bárki mondja,az a 3000 ft manapság nem pénz,elmegyek a boltba,és kenyérre,egyéb xarra otthagyok sokkal többet.Nem bánom,h. fellépnek ezek ellen a szerverek ellen,mivel,ha az én profitomat is gyengitené az ilyen tört szerverek,énis felépnék ellenük,hiába lenne annyi profitom,hogy simán nyereséges legyen a vállalkozás,egyszerüen,ez jogsértö ennyi.
Evvel,meg eszem ágában sincs sérteni senkit,aki törtön játszik,ha sehogy nincs pénze rá,akkor tegye,csak ne itt hirdesse,kérdezzen róla,mert itt ugysem tudják,ott milyen szervercsomagot használnak,és milyenek a beállitások,bugok.
Miért nem lehet megérteni, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy havi 4k forintot kiadjon egy játékra? Van aki inkább a diákhitelbe törleszti bele.
Igen, törtszerveres vagyok, tudom, hogy nem az a játékélmény, tudom, hogy patchben le van maradva, de legalább ingyes.
Értem én, hogy mérhetetlen gőgötökben maximálisan elhatárolódtok a szerényebb anyagi helyzettel rendelkező emberektől, de miért kell őket gyűlölni, utálni, lenézni?
Tudjuk, hogy nem az igazi, tudjuk, hogy silány utánzat, de nekünk erre telik. Ez van. Kössük fel magunkat?
És jó lene, ha különbséget tennétek a blizzlike és a fun szerverek között. Ugyanis nem minden törtszerver áll annyiból, hogy instant lvl 80 + a bagedben full T10. Jobb helyeken annyi a változás, hogy 2x a szorzó XP-ben. Kicsit el kellene gondolkoznotok azon, hogy nem mindenkinek fizeti be anyu a pénzt, vagy nem mindenkinek van remek állása.
De egy szó mint száz: Dugjátok fel a legközelebbi kártyátokat és legyetek boldogok, hogy a Blizzard megint tett valamit a törtszerveresek ellen. Remélem ez lesz életetek legnagyobb boldogsága!
ezzel a szöveggel pedig szerintem nem sértettél meg senkit ha az volt a célod. Csak magadat égeted le. Ha nem vennéd észre itt senki nem dicsekszik azzal, hogy hol játszik és én még olyan szöveggel se találkoztam a fórumon ahol szidták vagy blamálták volna a törtszerveres játékosokat.
Biztos megéri a havi bér de nekem egyszerüen nincs annyi pénzem szüleim nem fizetnék.... Letöltöm a trialt végigjátszom amig van aztán megyek másik játékra. Nem tudok fizetni rá, és lejár a trial hát most nem halok bele ott tartok minthaa a blizard nem csinálta volna meg a wowot. Most lehet kritizálni
Hm, nem mellesleg az egy hivatalos europai realm, magyarul nincsen realmlistje (jobban mondva a default kell neki), ugyanis nem tört szerver...