Az elmúlt napokban a nagyobb privát WoW szerverek zöme úgy hullott el, mint a legyek. A Blizzard ugyanis végre lépett és ráuszította pár ügyvédjét az ismertebb nemzetközi tört szerverekre. A szerverek üzemeltetőit egy email formájában szólították fel a szerverek leállítására. A razzia érintettjei közül a Toxic WoW és az Ani-WoW is már lekapcsolta a bűnbarlangját, ám az internet határtalanságában nem tudni, hogy mikor fognak ezek a hamvaikból újra feltámadni.
A Blizzard már a kiegészítő tartalmával is elég nagy pofont adott az emulátorok fejlesztőinek, mint például az új típusú scriptelt questekkel (óriás hátáról való öldöklés és különféle hasonló élményfaktorral rendelkező, eddig sosem látott küldetések), a szervertér rétegezésével (Ebon Hold chainquestjei folyamán) és lehetne sorolni tovább, amivel a Blizzard rendesen kiszúrt a kisördögökkel. A tört szerver emulátorok sose tudtak felérni az eredeti szerverek szintjére és hála az újításoknak, ez a továbbiakban sem fog másképp lenni. Viszont a privát szerverek még egy darabig biztosan nem fognak a föld színéről eltűnni, de azok, akik még mindig ezeken játszanak, azok elgondolkodhatnának, hogy legalább a 100%-os játékélményért miért nem éri meg dedikált szervereken gémelni.
Forrás: WoW Insider
Gyufát lopni nem lopás.
De gazdag embertől autót lopni az ugyanúgy nem lopás.
Teccikérteni?
Most lehet utálni, meg aljanépnek hívni, de én nem gondolom, hogy a tört szerverek milliós kiesést okoznak, én egyike vagyok azoknak, akik nem mennének igazira, hanem átmennének másik játékra (pl. Metin 2-n a haverom GM ) és meg kéne férniük a törteseknek és az eredetiseknek egymás mellett, hiszen eredetin nem tehetném meg azt, amit törtön megteszek, mert nincs custom/fun eredeti. Az ilyen szerverek teljesen más játékélményt nyújtanak, mint az eredetik, és amin játszok, még jól is működik (és csak 20-30 a létszám, ami max. milliárdod része a pénzeknek amit az eredetisek befizetnek, szal erről ennyit) és most lehet utálni, h törtön játszok -.-
Akkor egy csicska féreg most a hangnemedért elküld 3 nap pihire. Próbálkozz újra miután lenyugodtál. Pá. - Uchi
Pedig így kéne lennie...