- Akama. Your duplicity is hardly surprising. I should have slaughtered you and your malformed brethren long ago.
- We've come to end your reign, Illidan. My people and all of Outland shall be free!
- Boldly said. But I remain...unconvinced.
- The time has come! The moment is at hand!
- You are not prepared!
Soha nem fogom elfelejteni az első Illidan killemet, és az azt követő kiabálást. A rengeteg befektetett energia egyszer csak felszabadult, és megtérült. 1 hónapnyi szenvedés, röhögés, veszekedés, miegymás után végre vége volt, az áruló elesett... persze pengét nem dobott!
Ahhoz fogható extázist talán azóta sem éltem át a játék során. Persze vicces volt Kel'Thuzadot reggel 6-ig tryolni, ám az első nerdscreamet senki nem felejti el. De amiért a mai napig magával ragad a raidelés, az nem más mint az emberek társasága, a közös sikerek és a közös ballépések. Minden héten történik valami, amire nem számíthat senki - ezek nem beprogramozott szkriptek vagy előre megírt mondatok, ez mind természetünkből fakad.
Nektek mi volt a legemlékezetesebb / legviccesebb / legszomorúbb pillanatotok ami az évek során megesett? Esetleg van olyan friss élményetek Blackrock Foundryból, amivel más is tud azonosulni?
Várom a legjobb sztorikat a kommentek között!
Amúgy a raideléshez köthető a legtöbb jó élmény, sok év alatt rengeteg emberrel játszottam már együtt, rengteg hülyeséget hallgatva. Bár nagyon kellemes az első Illidan, Vashj, stb kill de valahogy mégis a Moroes firstkill maradt meg bennem leginkább. A raidelésbe épphogy belekostoló totál kezdő guild egy kezdő serveren, belsős class theorycraftok és a netről csak nagyon nagy vonalakban felkutatott taktikával wipetengercunami-t okozva, szinte teljesen a saját kútfőnkből kialakitott class és taktika megoldások után ment le. Persze utólag néztünk hogy is lehetne de akkoriban még nagyon kötött volt a setup (shackle undead, ugye - mi ezt úgy oldottuk meg hogy egy másik hunterrel közösen csapdáztunk egy addot pl:)) szóval volt benne kényszer is de nem volt azóta se olyan kill amit ennyire magaménak éreznék.
Na igen a regi Zul....
és a régi zul'gurub mint a leg emlékezetesebb hely
15-16-an voltunk meg két pug. Venoxis öltük meg úgy elsőre, hogy mindenki feküdt. Az utolsó túlélő a papunk volt, aki végül egy kétségbeesett smite-tal végezte ki a boss, majd ő is meghalt. Azt az ovációt, ami azután volt azóta se tapasztaltam
Elöször gyöztük le XT-t, aztán az egész klán beért az Antechamberbe. Elkezdtünk trashelni, utána megálltunk a boss elött, klánvezér mondta ,hogy maradjunk csendben és elkezdte hallgatni a zenét, vele együtt az egész klán. Kb 1 percig csak álltunk és hallgattuk a zenét:
https://www.youtube.com/watch?v=7GG323s_CaQ
Azóta, mióta mindig beérek Ulduarba és meghallom ezt a zenét én is leállok és csak hallgatom.
Friss emlékem:
RISE, MOUNTAINS!
RISE, MOU...
RISE, M!
RISE,!
RISE,!
(sajnos csak pugoltam és ez maradt meg nekem WoDból eddig.)