A következő kiegészítő története körülötti zúgolódások miatt jutott eszembe, hogy a korábbi események ( alapjáték és a korábbi kiegészítők ) szinte feledésbe is merültek, vagy nem emélkszünk mindenre, esetleg nem áll össze. Így a WoW Insider cikkei alapján csinálunk egy olyan sorozatot, ami összefoglalja az eddig megtörténteket! Kezdjük elsőként a klasszikusokkal!
Először a Warcraft III befejezését követően 4 évvel találkoztunk a World of Warcraft univerzummal. Események zajlottak, köztük néhány elég meglepővel – élőhalott seregek a sajátos stílusú Banshee királynő, Sylvanas vezetésével csatlakoztak Thrall Új Hordájához; míg Kalimdor night elfjei ( Jaina Proudmoore és a lordearon-i menekültek valamint Thrall Hordájának korábbi szövetségesei ) úgy döntöttek, hogy az emberekhez csatlakoznak az orkokkal vívott csatákban. Archimonde legyőzése utáni béke szép lassan és elkerülhetetlenül is nyílt háború felé sodródott.
A Légió térnyerése közepette az emberek szép csöndben befejezték Stormwind újjáépítését, vagy legalábbis egy részét – miközben a feszültség a városfalakon kívül egyre csak nő és a kőművesek körül kialakult nézeteltérés valamint az eltűnt Király tovább mérgesítik a kapcsolatokat. Varian Wrynn-nek egy különös diplomáciai küldetés során nyoma veszett és a helyét gyermeke, a fiatal Anduin vette át. Ő uralkodott, bár a tényleges hatalom Bolvar Fordragon nagyúr és Katrana Prestor úrnő kezében összpontosult.
Mialatt arról suttogtak, hogy a királyság romba fog dőlni, mivel a külső területeik védtelenül ki vannak szolgáltatva a Defias-nak Westfall-ban, a Dark Riderek portyázásának Darkshire-ben és a Black Rock orkok támadásainak Lakeshire-ben, hősök emelkedtek fel a semmiből, hogy felfedezzék, mi mehetett tönkre. És Stormwind nem az egyetlen város, amit belső harcok gyöngítenek, mialatt a Légió tovább fenyegeti a világot – a gnóm királyság, Gnomeregan városa árulás és váratlan trogg támadás miatt idegen kezekbe került. Sicco Thermaplugg mérgező ötletének köszönhetően High Tinker Mekkatorque és a gnóm nemzettség Ironforge városába kényszerült és törpe szövetségeseik „vendégszeretetét” élvezhették. Az egykoron büszke Gnomeregan mára mérgező szemétheggyé silányult, ahol troggok fosztogatnak és uralkodnak Thermaplugg tébolyodottságának köszönhetően.
A Horda oldalon az események lenyugodni látszottak, Durotar négy évvel korábbi megalapításának köszönhetően – ahogy korábban említettük, Thrall-t meggyőzték, hogy engedje be a szövetségbe Sylvanas-t és az élőholtjait, amit az orkok, a Drakspear trollok, Vol’jin vezetésével, és a taurenek Cairne Bloodhoof irányításával kötöttek meg. Érdekeségként Cairne egyik sámánja – a rejtélyes Elder Crone, Magatha Grimtotem – volt, aki közbenjárt az élőholtakért. De miért is akarna egy tauren sámán ilyet tenni? Cairne eddigre már rájött, hogy teljesen nem bízhat meg Magatha-ban – helyet biztosított nekik a taurenek új városában, Thunder Bluff-ben, hogy figyelemmel tarthassa őket, egy szokatlanul ellenséges és idegengyűlölő tauren törzset.
Mialatt az élőholtak próbáltak beleszokni új életükbe a Hordán belül, újabb fenyegetéssel találták magukat szemben. Túlélő emberek egy fanatikus csoportja felvette a Scarlet Crusade nevet és nézeteik szerint a Scourge és az Élőhalottak között nincs semmi különbség, ezért a szentélyükből több hadjáratot is vezettek Tirisfal Glades legmélye felé, hogy kiirtsák a bitorlókat. További helyőrségek Hearthglen és Tyr’s Hand-nél a rendet szolgálták, veszélyt rejtő jelenlétüket biztosítva a korábbi Lordaeron területén.
A Darkspear törzs a maguk részéről Durotar déli partvidékére kényszerültek saját vérük árulása miatt. Zalazane, egy troll witch doctor arra használta erejét, hogy sötét mágiával a hatalma alá kényszerítse a Darkspear törzset, irányítható rabszolgákat faragva belőlük, hogy uralkodhasson felettük. Tette mindezt azért, mert nézetei szerint Vol’jin elárulta és eladta a trollokat Thrall-nak és az ő Hordájának. Minden erőfeszítés ellenére Zalazane hosszú évekig uralta Echo Isles-t.
Nem lehet azt mondani, hogy a Szövetség népei Kalimdoron jobb bánásmódban részesülnének. Theramore lakossága épphogy csak túlélte a Horda rajtaütését négy évvel ezelőtt, mostanra sikerült törékeny előnyre szert tenniük a keleti partokon. Jaine Proudmoore uralta Theramore-ba igyekezett Varian Wrynn – vagy legalábbis így kommunikálták -, hogy egy béketárgyaláson vegyen részt a Hordával, mikor is eltűnt. Kalimdor északi és nyugati része kaldorei vagy night elf birtok volt – akiket megosztott Malfurion Stormrage rejtélyes visszatérése álmából és Fandral Staghelm Fődruida térnyerése. Fandral, a Shifting Sands csata hőse, állandó vetélytársa Tyrande Wishperwindnek abban, hogy a night elf társadalom melyik irányba is haladjon tovább.
Nordrassil majdnem teljes elpusztulása miatt Fandral több druidával egyetemben egy új világ fa ültetését szorgalmazta, hogy helyettesítse és visszaadja nekik a kortalanság és halhatatlanság áldását, ami akkor veszett el, mikor a Nordrassilt fel kellett égetni Archimonde és a Légió támadása miatt. Malfurion ellenezte eme tervet – a sárkány nemzetségek vezetőinek áldása és a Halhatatlanság Forrásának jelenléte nélkül nincs semmi garancia, hogy ez az új fa ténylegesen működni fog – a korábbi kísérletek csúfos kudarcba fulladtak, ennek nyomait láthatjuk ma is Northrenden. De mikor Malfurion hirtelen mély álomba merült, akkor Fandral lett a vezető, és népét tervének megvalósítása felé vezette. Négy év alatt a Teldrassil Kalimdor északi részén az óceán szintje fölé magasodott, védelmező ágai között az újjáépített Darnassus városával. A fa még mindig nem lett megáldva – nem is adott halhatatlanságot, sőt ami még rosszabb, különös és fertőző lények bujkáltak ágai keltette árnyak mögött. Még a firbolgok, akik a gallyak között telepedtek le valami állatias őrületté mutálódtak.
Fandral és Tyrande viszálykodása, hogy ki is vezesse a night elfeket, megosztotta a népet, és Teldrassil problémája azt jelentette, hogy Azshara földjén növekvő highbourne hight elf fenyegetésre egyre kevesebb figyelem irányult. A jövőben ez még visszaüthet.
Ahogy az események haladtak előre, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy számos veszély fenyegeti a világot. A Sötét Tanács vadászott a perifériára szorult Horda társadalmakra, azon célból, hogy az orkok újfent a démoni szolgálatba álljanak. Grom Hellscream áldozata és Thrall egyesítő politikájának köszönhetően warlockok csatlakozhattak a Hordához, elszakadva szolgasorsuktól, így a Warchief vigyázó tekintete mindig rajtuk lehetett. Az élőholtak számos baljós kísérletet hajtottak végre azon célból, hogy minden élőt kiirtsanak a területekről, amiket már magukénak tudhatnak – úgy, mint Alterac, Hillsbrad és Silverpine, amik még fénykorukban sem tartoztak Lordaeronhoz, sokkal inkább Gilneashoz. A határok nem nagyon zavarták őket – amíg a Banshee királynőjüknek győzelmet arathattak. És a Stormwind hű emberek távozásával eme területek hamar elestek. Southshore azonban már egy keményebb diónak bizonyult – számos csata zajlott a Horda és a Szövetség között eme stratégiailag jelentéktelen kikötő birtoklásáért.
Idővel ezek a harcok további összecsapásokat eredményeztek – Alterac hegyvidéke, Arathi Highlands bázisa, a vízmosás, amit a Warsong Klán elfoglalt a night elfek területén – mind egyre jobban mélyítette az ellentéteket a Horda és a Szövetség között, ami egy végső összecsapás felé terelte a résztvevő feleket. Bár egyik oldal sem tudta haragját teljes erőbedobással a másikra zúdítani. A Scourge, akik a Lich King és az ő ügynökének Kel’Thuzad lichnek tartoztak feltétlen hűséggel, veszélyes játékba kezdtek Scholomance és Stratholme égő romjai között. Az ősi highborne szentély, Dire Maul démonoktól, impektől, ogréktól és más szörnyektől fertőzve fenyegette a Kalimdortól délre élőket. Blackrock Hegysége nem csak a Dark Iron törpök és az ő vészjósló Blackrock Depths búvóhelyüknek - egy városnak, ami Ironforge megdöntésére esküdött fel -, hanem otthona volt egy nagyszabású összeesküvésnek is, hogy a Szövetséges erőket visszaszorítsák és a Blackrock orkok törjenek hatalomra a területen. Ezen orkok, akik magukat az igaz Hordának tartották, vegytiszta fenyegetést jelentettek Thrall vezette Hordának.
Blackrock további rejtélyek kiindulópontja lett, mikor is Marshall Windsor felfedte, hogy Katrana Prestor valójában a fekete sárkány nemzettség nagyanyja, Onyxia, Deathwing lánya. A Marshall az életét adta, hogy Highlord Bolvar Fordragont kiszabadítsa Katrana varázslata alól, így derítve fényt a titokra. Bár maga Onyxia is hatalmas fenyegetést jelentett, de a hegyek mélyébe vezetett expedíciók még egy nála is komolyabb gondot tártak fel – a Dark Iron törpök gyakorlatilag Ragnaros, egy ősi Tűz elem rabszolgái voltak, és a nagyúr hadban állt a hegység uralmáért a Blackrock orkokkal és a titokzatos mesterükkel, Victor Nefarius nagyúrral. A hadjáratait a hegység tetején található erődítményéből vezette. Ha ez még nem lett volna elég, Dagran Thaurissan császár elrabolta Moira Bronzebeardet, Ironforge urának, Magni Brontebeardnek a lányát. Ennek köszönhetően az ostromharcok fokozódtak.
A nagy és egyben kellemetlen igazság napvilágra került – Moira hercegnő Dagrant választotta, nem elrabolták és a gyermek amellyel várandós a császár sajátja. Ragnaros uralma alatt tartotta a hegy olvadozó magját, elementálokkal benépesítve, melyeket az ősi birtokáról idézett, Firelandsről. Miután eme fenyegetést megszüntették, és Ragnarost száműzték tüzek uralta vidékekre, a nagy utazás kezdetét vette a hegy csúcsára, ahol Nefarian csatlakozott testvéréhez, Onyxia-hoz, míg mindkettejüket elérte a vég. Még ez sem hozott egy pillanatnyi békét sem – mialatt a Blackrock Hegység számos veszélyforrását kiiktatták, újabb fenyegetés volt kialakulóban.
Ezek közül az egyik a négy nagy zöld sárkány megfertőzése és megrontása volt, ami azon elfeledett átjárókon keresztül fenyegetett, amiket egykoron a night elfek fedeztek fel. Ezen sárkányokat - magukat a Rémálmok Sárkányainak hívva ( egészen pontosan Ysondre, Taerar, Emeriss és Lethon ) – az Emerald Dreamből jövő félelmetes hatalom rontotta meg és maguk a rémálmok közel pontos választ adtak Malfurion tartózkodását illetően. És a legrosszabb még hátra volt.
Hosszantartó kutatások és vizsgálatok során a Horda és a Szövetség erői felfedeztek egy terjedő fertőzést – a Horda erői Barrens déli részén ütköztek bele, míg a Szövetség Feralas erdeiben találkozott vele. Hamarosan eme fertőzés rohamosan terjedt Kalimdor déli része felé, és a Tanaris, Un’Goro Crater területén tomboló kór mind Silithus régen elhagyatott sivatagjai felé vezettek. Ezen sivatagokban az igazi veszély megmutatta arcát – a Silithid-ek visszatértek, és mögöttük csak úgy, mint a Shifting Sands háború idején Ahn’Qiraj Qiraji serege állt, céljuk nem más, mint vagy leigázni minden élőlényt, vagy kiirtani, ami a kontinensen megtalálható. Akkoriban csak kevesek által volt ismert a Qiraji fenyegetés legnagyobbja, az ősi isten C’thun. Hamarosan egy sereg, egyesítve a Horda és a Szövetség erőit, magukat Kalimdor Erejének hívva, Varok Saurfang vezetésével C’thun csapatai ellen vonult, mialatt egy kisebb, képzettebb csapat a romok belseje felé vette az irányt, hogy meggyengítsék a védelmet és megöljék az istent.
Ezzel egy időben egy másik istenség is felemelkedőben volt Strangethorn erdeiben – a rettegett Blood God Hakkar. Aki korábban az Atali Elsüllyedt Templomába volt bebörtönözve, de most kiszabadította pár kincsvadász, akik megszerezték a lényét egy titokzatos álruhás imádójának. A Zandalari törzs riadóztatta erőit és a legképzettebb harcosok egy különítményét a Gurubashi városba Zul’Gurubba vezénylete, de eközben az istenség újraéledt és a harcosok a szolgájává váltak. Elkeseredettségükben a Zandalarik a Horda és a Szövetség hőseihez fordultak, akik hallgattak a hívó szóra és segítségükre siettek a város elpusztításában, megölve a megrontott papokat és magát Hakkar is.
Ezen győzelmek Ragnaros és Nefarian visszaverése után is csak átmeneti pihenést engedtek. Scholomance kifosztása és Stratholme lerohanása nem maradt rejtve. Kel’Thuzad maga egy hatalmas fellegvárba, Naxxramasba vonult, Stratholme felett lebegve és támadó Scourge csapatokkal árasztotta el Kalimdort és az Eastern Kingdoms területeit; egy invázió, ami nem maradt válaszcsapás nélkül. A folyamatos harcok edzette Horda és Szövetséges erők az Argent Dawnnal és náhány Scarlet Crusade taggal együttműködve ostrom alá vették a fellegvárat. Végül is, Kel’thuzad legyőzetett és egy urnába zárták, amit Inigo Montoy atyára bíztak, aki nem sokkal ez után köddé vált.
Kel’thuzad legyőzésével és Naxxramas hirtelen eltűnésével úgy remélték, hogy a béke pillanata végre valahára elérkezett, vagy legalább egy apró remény erre. De ekkor a Dark Portal újra életre kelt egy évtized elteltével, és a kapun keresztül démonok lepték el Azerothot. A rettegett Doom Lord Kazzak, aki a Blasted Lands déli részét ostromolta, végül megtalálta a módját, hogy elmeneküljön Azerothról, de a szolgái Kruul nagyúr vezetésével Azeroth nagyobb városait ostromolták, egy nagyszabású offenzíva előőrseként. Hogy megszüntessék a fenyegetést, több kellett, mint hogy a támadó erőket megsemmisítsék – mikor a Szövetség és a Horda a Légiót visszaverte, a következő lépés már egyértelmű volt.
A Dark Portal nyitva állt, és mindkét irányba működött. Elérkezett az idő, hogy magunk mögött hagyjuk Azerothot és felfedezzük, mi rejtőzik a sötét és baljós átjáró mögött, ami a világokat köti össze.
A következő órán folytatjuk a sorozatot, és a sokak által a legjobb kiegészítőnek titulált The Burning Crusade történéseit summázzuk!
