Carta vagyok. Egyesek szerint tolvaj, rabló, gyilkos, gazember; az éjszaka árnya, a nappal sötétsége. Én zsiványnak, már-már életművésznek tekintem magam. Az elmúlt időkben Torokmetszőként is emlegettek, bár nem csak engem egyedül. Maradjunk az "Árny" gúnynévnél, az nekem is tetszik, és egyedi is.

Stormwindben, a könyvtárban írom ezeket a sorokat, amiket majd ki fogok szegezni a Klán Nagy Üzenőfalára. Éppen meggyújtottam az előttem lévő gyertyát, szép ezüst tatója van, ami nagyon könnyen mozdíthatónak látszik. Meg könnyen zsebretehetőnek is, ami azt illeti. De erős leszek, és itt fogom hagyni. Halványan pislákol ez a fényecske, de a könyvtár derengése éppen elég nekem ahhoz, hogy leírjam, ami miatt leültem ide. Furcsa dolog szülővárosom könyvtárában ülnöm, és csendes nyugalomban rónom a sorokat, hisz nem is olyan régen még üldözött voltam e városban...

Kései gyermekkorom meghatározó pillanata volt, mikor megelégelvén családunk nyomorát, testvéreim éhségtől vad sírását, szedtem motyóm, és elhagytam otthonom. Testvéreim nem kevesebben, mint öten voltak, apám egy kereskedő segédeként kereste kenyerünket, anyám varrással foglalkozott. Érdekes, hogy gyermekkorom egyes részletei tisztán élnek lelki szemeim előtt, míg a többség homály ködébe vész. Jótékony homályéba, ha hű akarok lenni az igazsághoz. Márpedig most hű leszek hozzá. Ja igen, elkalandoztam. Szóval elhagytam az otthonom. Máig emlékszem, anyám sírt, apám komor arccal állt a szobában, mikor előadtam terveimet. Nem került le a szíj a derekáról, mint vártam, de arcát olyannak láttam, mint soha annakelőtt. Komor volt, ünnepélyes. Hosszú hajának ezüstös fénye megcsillant az ablakon beáramló napfényben. Anyám a sarokban ült, ahol varrni szokott, előtte egy gazdag polgár öltözéke feküdt. Maga elé meredt, nem nézett rám. Apám viszont mélyen a szemembe fúrta pillantását, és csendesen mondta "jöjj velem". Nem kiabált, ahogy szokott, hanem megfordult, ki, az utca felé. Eszembe jutott, hogy most az utcán fog megverni, mint bátyámmal is tette, ha az olyan súlyosat vétett, hogy a szimpla verést nem találta megfelelőnek az öreg. De megint tévedtem. Megállt a házunk közelében, és azt mondta, nézzek rá a házra. Ránéztem. Megkérdezte, hogy mit látok. Mondtam neki, hogy a házunkat. Elmosolyodott. Kérdezte, hogy a házunkon mit látok. Az ablakokat láttam, meg az ajtót. Megint elmosolyodott, és azt mondta: "Látod, fiam, a házunk ajtaja most nyitva áll. Te hosszú útra indulsz az életed ösvényén, vár a bizonytalanság. De egyet tudnod kell. Az az ajtó mindig nyitva lesz Neked". Meglepődtem. Főleg, mikor elővette kését, és nekem adta, mondván, hátha szerencsét hoz. Kabalám lett a kés, azóta is ezt használom bőrnyúzásra, meg a bajból is kimentett néhányszor.
Nem hagytam el szülővárosomat; egy szimpatikus sikátorban korombéli kölykökbe, utcagyerekekbe botlottam, kik tolvajlásból tartották fen magukat. Csatlakoztam hozzájuk. Élelmet loptunk, néha pénzt is sikerült szereznünk. Gyakorlatlanok voltunk, gyakran kellett futva menekülnünk a városőrök, na meg a feldühödött polgárok elől. Lassacskán viszont egyre jobban tudtunk osonni, beleolvadni az utcák, a sikátorok árnyékaiba. Egyre félelmetesebbek lettünk, és a valósnál sokkal félelmetesebbeknek képzeltük magunkat. Vezetőnk nem sokkal lehetett idősebb nálam, a legfiatalabbunk meg jóval kisebb volt, mint én.

Vezérünk levágatta a hajamat, csak így csatlakozhattam a bandához. Kérdeztem, hogy ez miért jó, mire azt mondta, ha rejtőznöm kell, a város falain túl tegyem, ne térjek vissza egy évig és egy napig, a hajamat és a szakállamat pedig növesszem majd meg. Mindenki, aki a bandában van, így fog tenni. A lányok kivételével, őket nem fenyegeti akkora veszély, ha kitudódik tevékenységünk. Meg nekik úgysem lenne szakálluk, mit megnövesszenek, rövid hajjal meg csak feltünőbbek lennének. Ezen elgondolkoztam. Mi veszély fenyegethetne minket? Hisz a városőrök nehéz páncélzatukban nem érnek utól minket, más meg nem igazán van, ki veszélyes lehetne.

Egyszer a közelünkben egy nyúzott bőröket szállító szekér a csatornába borult. Kifosztottuk a szekeret, a talált bőröket elkezdtem megmunkálni, díszítgetni. Ügyes kezű voltam, meg anyám tanítgatott is régebben varrni, szóval egy-két fortély bennem volt; az így nyert bőrdarabkákat jó pénzért (néhány rézpetákért, akkor ez volt nekünk a jó pénz, még kenyérre is alig futotta belőle) eladtuk, élelemre cseréltük. És persze folytattuk a fosztogatásokat. Néha-néha betörtünk egy-két boltba, ahonnan főleg élelmiszereket loptunk el. Ha mást loptunk volna, azt nem tudtuk volna értékesíteni. Sokan közülünk erősködtek, hogy lopjunk értékes dolgokat, és adjuk el a járókelőknek, de vezérünk ezt megtiltotta. Azt mondta, hogy gyanús lenne pár utcagyerek, akik sokat érő árukkal házalnak. Megint elcsodálkoztam óvatosságán, de bölcsességén is. Ilyen fiatalalon szokatlan volt ez tőle.

Tevékenységünkkel sajnos nem csak a városőrök figyelmét vontuk magunkra. A fosztogatásokkal - tudtunkon kívül - betörtünk a Defias Testvériség területére. Ezt a Testvériség nagyon nem nézte jó szemmel. Egy utcai portyáról kis csapatommal megrázó látványra értünk rejtekhelyünkre. Vezetőinket elfogták, megkínozták, majd megölték. Máig rémálmok kísértik éjszakáimat. Látom álmomban vezéreink holttestét, látom a dúlás nyomait vackunkban. Mikor fáradtam beléptünk a rejtekhelyre, már sejtettük, hogy baj van. Nem láttuk az őrszemet, kihalt volt a környék. Azelőtt láttunk járókelőket, egy-egy embert, kinek útja erre vezetett. Most kihalt volt minden. Beléptünk a viskóba, ami otthonunk volt. És ott voltak társaink, barátaink, kikkel megosztottuk élelmünket, gondjainkat, életünket oly hosszú időn át. Levágott fejük karókon díszelgett. Emlékszem, társaim közül majdnem mindenki rosszul lett, mi többiek meg bosszút esküdtünk. Letérdeltünk vezérünk levágott feje elé, és megesküdtünk, hogy életünket a Defiasok elleni harcnak fogjuk szentelni. Mint kiderült, ezt az eskünket csak nagyon kevesen vettük komolyan. Bandánk szétszéledt; sokan elhagytuk Stormwind elátkozott városát, és később megtudtuk, ezt jól tettük. Városban maradott társainkat a Testvériség sorban lemészárolta. Volt, akit ez elbizonytalanított. Volt, aki el hagyta az országot is. Én csak makacsabbá váltam.

Nortshire környékén, a koboldok-lakta barlangokban húztam meg magam. Itt megtanultam gyűlölni ezeket a bosszantó csúszómászókat. Gyávák. Idegesítőek. Büdösek. Komiszak. Sokszor ellopták a teljes élelemkészletemet. Érdekes, amikor én loptam másoktól, akkor ez annyira nem zavart *fintorog*. Elhatároztam, hogy sok borsot fogok én is az orruk alá törni. Megbánják még, hogy velem kezdtek. Elkezdtem vadászni a koboldokra. A barlangok környékén élő farkasokra is vadásztam, eleinte a fiatalabbakra, majd idősebbekre is. Egyre jobban forgattam a kést (apám kését), egyre könnyebben ejtettem el zsákmányomat. Az első kobold megölése hosszú perceken át tartó gigászi kűzdelem volt. Ma gyakorlatilag egy szúrás lenne. A farkasok húsát kisütöttem, élelem gyanánt jó szolgálattot tettek nekem a dögök. A bőrüket lenyúztam, tárgyakat kezdtem el készíteni belőlük.
Egyszer találkoztam a templom közelében Jorik Karrigannel. Régről ismertem, bandánk tagja volt. Az ő csoportjában portyáztam, mikor vezéreinket lemészárolták. Régebben a főnököm volt. Most mesterem lett. Tanított, támogatott, sokat köszönhetek Neki.

Egy évig és egy napig nem tértem vissza szülővárosomba. Ez idő alatt hajam hosszúra nőtt, szakállam lett, megemberesedtem. Külsőm megváltozott, és megváltozott külsőm elrejtett régi ellenségeim, az ostoba városőrök, és a ravasz Defiasok elől. Mesterem intelmeit gondosan szem előtt tartottam, tudtam, mi vár rám, ha a defiasok elkapnak. Első utam családomhoz vezetett. Ugyanolyan szegénységben éltek, mnt amikor elhagytam őket. Vásár napja volt, apám éppen hazatért a piacról, ahol anyám munkáit adta el. A kereskedőt otthagyta, hogy a saját maga ura lehessen. Nagyon bátor tett volt ez tőle, kilépni a biztos állásból a bizonytalanba. Testvéreim nem ismertek meg. Beléptem a házunkba, és bár még nem végezhettem komoly munkákat, ruhám annyiba került, mint egész családom ruhatára együttvéve, plusz az ünnepi ebéd ára. Anyám megismert. Azonnal. Apám is. Rámmeredt, mikor beléptem az ajtón. Ki kellett húznia magát, hogy a szemembe nézhessen. Felcsapta fejét, és azt mondta : "Pont tálalva az ebéd, Fiam". Aztán mindketten elsírtuk magunkat. Anyám úgyis sírt már, mióta beléptem. Megtakarított pénzemet az asztalon hagytam éjszaka, mielőtt megint útnak indultam. A vagyon, amit nekik hagytam, annyi volt, mint apám, és anyám együttes keresete egy hónapra. Ma már naponta keresek ennyit, és tudom, egyszer a többszörösét keresem majd. Nem munkával. De ebbe most nem mélyednék bele...

Karrigan ajánlásával Goldshire-ben is kaptam munkát, és keresett nekem egy nánlánál tapasztaltabb tanítót, és talált is egyet Keryn Sylvius személyében. Jorik egy szabad, független ember, Keryn viszont a Szövetség elkötelezett híve, a Lángoló Légió elleni harc lelkes támogatója. Keryn sokat mesélt arról, hogy régen Loch Modanban élt. Ott találkozott Jorikkal. Kíváncsi vagyok arra a helyre. Keryn azt mondja, a legszebb hely, ahol csak volt életében. Bandánk pusztulása óta Ő lett az első barátom. Az első, akiben megbíztam. És a bizalomért, bizalmat kaptam cserébe. Ő ébresztett rá, hogy helyem a Szövetség mellett van, és arra, hogy tudásom legjavával az Ügyet, népeink ügyét és biztonságát kell szolgálnom, és saját boldogulásom, anyagi gyarapodásom ezt nem szoríthatja háttérbe. A Szövetség ügye elvezetett olyan helyekre, amikről életemben nem hallottam még. Olyan dolgokat láttam, amiket korábban el sem tudtam képzelni. Egyszer találkoztam egy régi társammal, akit mindannyian csak Sarah-ként ismertünk. Ő nem ismert meg, én viszont rögtön tudtam, kicsoda Ő. Régi bandánk egyik vezetője volt. Ő volt a legmagasabb rangban azok közül, kik túlélték a defiasok bosszúját. Észrevétlenül követtem Westfallban, de persze könnyedén észrevett, és lefegyverzett. Azt hittem végem, de sikerült meggyőznöm, hogy nem bántani akarom. Elzokogta magát. Könnyei értették meg velem, hogy nem csak egy ügyért kell harcolnom. A bosszú még előttem áll...

Lelkesen vetettem bele magam a munkába, a két ügy szolgálatába, de lelkesedésem nem volt töretlen. Mikor csapatokba verődtünk más kalandozókkal, látnom kellett, ahogy társaim értékeiket nyíltan rejtegetik előlem, hogy megvetnek. Zsiványként láttam, hogy csak a boszorkánymesterek népszerűtlenebbek, megvetettebbek nálam. Ez cinikussá, fanyarrá tett, a kisebb társaságokat gyorsan elhagyom, miközben keresem azt a közösséget, aminek méltó tagja lehetek. Talán megtaláltam, életem talán e tekintetben révbe ért...

Carta

Sziasztok!

Látom, névválasztásom előre nem látott problémákat vetett fel. Ezért is ragadtam magam elé billentyűzetemet, és írok pár sort, remélhetőleg záróakkordként.

Nevem választásában valóban komoly szerepet játszott a zsivány karakterek hatékonysága, PVP-teljesítő képessége. Ugyanakkor botorság lenne azt állítani, hogy mindenkit le akarok hentelni a PVP jegyében, hiszen akkor:

1: A Nagyhentes, vagy Hentes, esetleg Terminátor nevet választottam volna.

2: Nem zsivánnyal, hanem vagy harcossal, vagy paladinnal lennék. Ezek a karakterkasztok valók inkább a "hentelésre".

3: Eleve nem RP szerveren,hanem sima PVP-n indítottam volna karakteremet, ahogy van karakterem olyan szerveren is.

Nevem akkor született meg (karakteremmel egyszerre), amikor még nem hallottam hírét sem klánunknak, ami klán viszont nagyon tetszik. Sietek megjegyezni, hogy a kláncsatornán megírtam, hogy előtörténetem magyarázatot ad nevemre, és, hogy azt itt megtalálja, aki kíváncsi rá. Azt sem tartom magamban, hogy midőn a felvételi kérelemmel fordultam a klán egy vezetőjéhez, Ő egy szóval sem utalt nevem furcsaságára, elfogadhatatlanságára. Kérem, hogy a jövőben a klán vezetése csiszoljon kicsit kommunikációs csatornáin, és az új tagok felvétele előtt(!!) tárgyaljon a leendő tag nevéről; a felvétele mellett, és ellen szóló érvekről, hogy aztán ne történhessen semmi félreértés (aminek következtében valakinek új karaktert kell indítania, és gondolom nem kell kitérnem arra, hogy ez milyen rosszul veszi ki magát egy szerepjátékosnál, aki esetleg órákat töltött karaktere megformálásával).
Hamar megkreáltam előtörténetemet, és éppen furcsa nevem miatt vettem a fáradtságot, hogy külön kitérjek arra, miként kaptam, hogy "ragadt karakteremre". Mindenesetre elismerem, az ilyen utólag megírt kimagyarázások erőltetettnek tűnhetnek (azok is), és nem feledtetik a karakter nevével szembeni ellenérzéseket. Ezért is választottam új karaktert.

Új karakteremhez új előtörténet is fog születni, könnyebb dolgom lesz, mint a régivel, hiszen nem kötnek majd a nevemmel kapcsolatos korlátok. Menetközben sikerült a kialakult helyzetet tisztázni, új karakternevem elfogadhatóbb lett. Bár megtarthatnám régi előtörténetemet (erről beszéltem a Klánvezetésből valakivel, aki javasolta is ezt), és beleírhatnám, hogy Carta a karakterem eredeti neve, és ezt használom, azt hiszem, mindenképpen megírom az új előtörténetet.

Bejegyzésem végén szeretném leírni, hogy köszönöm Impissimusnak támogató sorait, a klánvezetés rugalmasságát régi előtörténetem megtartásának tekintetében, és kívánok Klántársaimnak további zökkenőmentes, élvezetes szerepjátékot. Nagyon élvezem a kláncsatornán a szerepjátékos bejegyzéseket, a karakterek, a kasztok és a fajok kijátszásának ékes fordulatait. Csak így tovább!

Csongusz
(Carta)

Köszönjük!

Ami azt illeti, Kishentes csak a nevétől vált meg, ami szükségszerű volt, hogy miért? Mert ez a céh alapelve, amiket be szokás tartani. Vannak ilyen magyar nevek, amik még elmennek (mondjuk ezeket én személy szerint nem támogatom) de ez már inkább sugározza azt, hogy ő a "nagy PvP király és mindenkit lehentelek", minthogy azt, hogy az apja után kapta a nevét. Ezért történt ez.
Annak pedig nagyon örülünk hogy az előtörténetét felrakta, jó kis alkotások lettek mind, gratula mindenkinek :wink:

Egy ígéretes új tagtól szabadultunk meg a neve miatt a minap, Kishentestől. A neve idegenül csenghet egyesek fülében, de aki rászánja az időt, hogy elolvassa történetét, ésszerű magyarázatot lelhet rá. Ha már nem így alakult, hadd szóljak pár jó szót e pórul járt ex-társunk érdekében. Ha vesszük a fáradtságot, hogy elolvassuk a háttértörténetét, (melyet, és ezért mélységes tiszteletem iránta, taggá válása napján feltett a fórumra) könnyen ráismerhetünk a tapasztalt szerepjátékosra soraiban.
Az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy az illetékesek ne első látásra ítéljenek, mert a felszín alatt roppant kincsek rejtőzhetnek a mélyben.
Ex-társunknak pedig azt üzenem tisztelettel, hogy vegye figyelembe, hogy az első benyomás igenis borzasztó fontos, ha tagjává készülünk válni egy csoportnak, és ez a benyomás rányomja a bélyegét későbbi megítélésünkre is. Ezért a gondos névválasztás igen fontos, de véleményem szerint nem elsődleges, amíg nem sérti mások szórakozását.
Én ezt a nevet a sztori alapján nem tekintem túl vadnak, de ezt persze a Kilencek Tanácsának a dolga eldönteni. A sztori alapján. Aki pedig olvassa soraimat, ki-ki maga döntse el, érdemes volt-e megválnunk Kishentestől, vagy sem.

-Impissimus

Kishentes előtörténete

Apám paplovag volt, anyám papnő. Nagy terveik voltak velem, mikor megszülettem. Apám nyomdokaiba kellett volna, hogy lépjek. Elkezdtem a Fény útját járni, de már az első lépések megtételekor láttam, hogy ez az út nem sajátom. A mágia sötét oldala érdekelt, és ez (már a mágia természetéből fakadóan is) nem maradt titokban mestereim előtt. Mikor kiderült, hogy méltatlan vagyok a Fény követésére, mestereim megfosztottak varázserőmtől, családom pedig kitaszított. Megbélyegzett lettem.
Eltávoztam a szülői háztól, utcagyerekként éltem életemet, csentem élelmemet, és a ruháravalót. Persze nem voltam ügyes, így többször futhattam a városőrök elől korgó gyomorral, mint ahányszor jóllakhattam.
Hányattatásom tán' ma is tartana (és tán' tart is), ha nem figyel fel rám egy tapasztalt zsivány, midőn erszényére lecsaptam. Szánalomból-e, nem tudom, mindenesetre tanítani kezdte a kétbalkezes utcagyereket, aki voltam, és idővel egyszemélyben vált családommá, tanítómmá, testvéremmé. Mikor kitört a háború a Lángoló Légió ellen, tanítóm bíztatott, szegődjek zsoldosnak, már a hadizsákmány miatt is. Megfogadtam tanácsát.
A seregben saját édesapám lett egyik parancsnokom. Persze gondosan titkolta, hogy kije is vagyok neki. Magas rangú tiszt volt, tehetséges; társai, és ellenségei csakhamar Nagyhentesként emlegették. Egy sérülés azonban kettétörte karrierjét. Mágikus fegyver sebezte meg, és bár a Fény ereje megmentette életét, ereje elszállt, a kard remeget kezében, ütései pontatlanná váltak.
Míg élet és halál közt lebegett, és nem volt tudatánál, én mellette virrasztottam. sikeresen le is lepleződött rokoni kapcsolatunk. A legénység Kishentesként kezdett emlegetni. Midőn apám visszatért a Sötétség birodalmából, újra fiává fogadott. De mire dicsőséget szerezhettem volna nevemnek, a háború véget ért.
Évek teltek el azóta. Hol magányomban, hol társaságokhoz csapódva járom az erdőt, a városokat. Időközben volt pár mesterem, de sokuknak csalódást okoztam, mert nem voltam hajlandó a még nálam is szegényebb koboldokat, és egyéb szedett-vedett népeket öldökölni, fosztogatni. Míg társaim örömüket lelték ezekben a portyákban, én kényszerből tettem a dolgom. Más tanítóim viszont éppen ezért tiszteltek, és tanítottak jobbnál jobb fogásokra, fortélyokra.
Akikkel találkozom, megvetik a zsiványt, tolvajt, lopakodó, settenkedő árnyat, aki vagyok. Ez cinikussá, zárkózottá tett, ugyanakkor a magányos vándorlások megtanítottak, hogy megbecsüljem társaimat.
Így teszem, amit tennem kell a Szövetségért, és persze csillogó pénzekért...

olvasgattam itt pár nem is tudom , történetet, meg a klánról a legfontosabbakat, és csak sok sikert akarok kívánni, nagyon tetszik :)
sok sikert!!!

Aegwyn, mother of Medivh, Guardian of Azeroth :wink:

Az Impissimus nevet használom, ha a szükség úgy diktálja. Születési nevemet magam mögött hagytam, a név nem fontos, a tettek azok, amik számítanak. Boszorkánymester vagyok. Ezt hallván bizonyára előbontakozik lelki szemeid előtt a boszorkánymesterekre vonatkozó klisé. Azt gondolod romlott vagyok, hataloméhes, mindennek ellentéte ami élő és szent... Nos, csalódást kell okozzak neked. De mindent a maga idejében. Kezdjük a történetet a születésemnél...
Stormwindben születtem, apám a stormwindi főkönyvtár gondnoka. Az ő felelőssége, hogy a titkos iratok, dokumentumok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Emellett roppant nagytudású mágus is, aki visszavonulásakor kapta ezt a megbecsült munkát. Anyám papnő, a stormwindi karanténban ápolja a halálos fertőzésben szenvedőket, állandó életveszélyben van maga is a fertőzésveszély miatt. Egyszülött gyermekük vagyok, ők indítottak el a misztikus tudományok útján, hogy apám nyomdokaiba lépjek. Korán megtanultam olvasni, és kisgyermekkoromtól rengeteg időt töltöttem a könyvtárban. Főként a történelmet és a misztikus írásokat tanulmányoztam. Nem irattak be mágusiskolába, apám instrukcióit követve haladtam a rejtett ösvényen. Így lassabban haladtam ugyan, viszont kisgyermekkoromtól kezdtem el tanulni. Szüleim roppant hangsúlyt fektettek rá, hogy megértessék velem az erkölcsös élet lényegét. Elkülönültem a többi gyerektől, a játékot és a kreativitást a mágikus erők szabad formálásában leltem meg. Koraérett gyermekké váltam. 10 évesen már szilárd világképem volt, és komoly felnőttekkel folytattam beszélgetéseket, sőt vitákat az élet dolgairól. Úgy gondoltam, a Szövetség egy hatalmas mérföldkő Azeroth népeinek életében, az, hogy a törpök, a gnómok, az éjelfek és az emberek félretették egyéni érdekeiket, és összefogtak egymással, ahelyett, hogy területi, vagy egyéb vitákba bonyolódtak volna. Ezért nem hagytam soha, hogy a szövetség bármely tagját megbélyegezzék származása miatt. Mivel a Hordával is szövetségre léptünk 4 évvel ezelőtt, őket nem tekintem mindenáron elpusztítandó ellenségnek. Az írások arról szólnak, az orkok azért támadtak ránk egykoron, mert démoni befolyás alatt álltak, amitől mára megszabadultak. Ez a hadvezetésünk számára mellékes, számomra viszont egyet jelent a békés megoldások keresésének szükségességével.
Úgy hiszem, a legfőbb célunk a Lángoló Légióval való teljes leszámolás kell legyen, hiszen a démonok oly nagy fenyegetést jelentenek Azerothra, hogy a Hordával is hajlandóak voltunk szövetkezni ellenük. Erre tizenévesen döbentem rá, és onnantól fogva keresni kezdtem a megoldást. Elolvastam minden démonokról szóló könyvet, mígnem az egyikben utalást leltem a démonok uralásának lehetőségére. Ez volt az, amit kerestem! Miért harcoljunk a démonokkal súlyos áldozatok árán, ha uralni is tudjuk őket, szolgasorba taszítani?! - gondoltam felvillanyozva. A könyv értekezés volt a boszorkánymesteri mágiáról. Korábban is hallottam már a boszorkánymesterekről, úgy hallottam, sehol sem szívesen látott fajta az övék. A könyv említette is, hogy a mágia ezen ösvénye roppantul veszélyes a gyakorlója erkölcsi tisztaságára, ép elméjére, sőt a lelki üdvösségére nézve is. Napokig rágódtam a dolgon, míg végül döntésre jutottam. Elmondtam apámnak a szándékomat, miszerint boszorkánymester akarok lenni. Egy pillanatra elsápadt. Elmagyaráztam neki, miért akarom ezt az utat járni, és a segítségét kértem. Roppantul elszánt voltam. Apám érezte ezt, és megértett engem. A főkönyvtár gondnokaként hozzáfért az egyszerű látogatók elől elzárt könyvekhez. Egy ilyen tiltott könyvet nyújtott át nekem. Vaskos könyv volt, zöld keménykötésben. A címe "A lélek alkímiája - Beavatás" volt. Apám azzal adta át a könyvet, hogy ő is a démoni mágiát kezdte el először tanulmányozni ifjú korában, de nem érezte magát elég erősnek hozzá. Azt mondta, ez a könyv segít felkészülni az előttem álló megpróbáltatásokra. Egy olyan mágus írta, aki jártas volt a misztikus és a szent mágiában egyaránt, és a démoni mágia útjára tévedőknek kívánt benne segítséget nyújtani, hogy megőrizzék tisztaságukat az úton, és megedzzék lelküket a rájuk váró megpróbáltatásokkal szemben. Erre persze a boszorkánymester-jelölteknek nincs szükségük, így egyetlen boszorkánymester iskolában sincsen alkalmazásban ez a könyv. Apám elmondta, tiszteli a döntésemet, és ahhoz, hogy a könyv útmutatásait követhessem, el kell vonulnom távol az emberektől egy olyan helyre, ahol nyugodtan meditálhatok. Felkészültem hát az utazásra Elwynn Forestbe.
16 éves voltam ekkor. Egy táskát vittem magammal benne a könyvvel, egy váltás ruhával, tűzkővel meg taplóval, és egy késsel. Egy folyómenti barlangban telepedtem le, Goldshiretól keletre, benn az erdő mélyén. Soha nem éltem kényelmes életet, de ezt nehéz volt megszokni. Tavasz volt, a megújulás időszaka. Bogyókkal táplálkoztam, és hűs folyóvízzel csillapítottam a szomjam. Pár nap elteltével nekikezdtem a munkának. A könyv különféle meditációs gyakorlatokat és rítusokat tartalmazott. Böjttel és a testem megtisztításával kellett kezdenem az utasításoknak megfelelően. Ezt követték a befelé irányított figyelem és éberség gyakorlatai. Olyan gondolatoknak ébredtem tudatára elmém rejtett zugaiban, melyeknek eddig nem is voltam tudatában, és egyáltalán nem voltak kellemesek. De be kellett látnom a tényt, léteznek. Ahogy teltek a hetek, rájöttem, eddig nem ismertem magamat. Ahogy teljesebb képet kaptam magamról, lassan kibontakozott előttem a rosszabbik oldalam. A könyv megtanított rá, hogy nézzek velük szembe, és öljem meg ezeket a gondolatokat magamban. A saját démonaimmal kellett megküzdenem, a félelemmel, az irígységgel, a haraggal, a vágyakkal. Életem legnehezebb harca volt ez. Többször majdnem feladtam, egyszer elsírtam magam abban a hitben, hogy képtelen vagyok a feladatra. Végül győzedelmeskedtem.
A tavasz nyárba fordult, bogyók helyett ehettem volna gyümölcsöket, de már nem volt, ami marasztaljon. A vadonban töltött meditációim alatt megtanultam szeretni és tisztelni a természetet. Végtére is ő látott el élelemmel, hogy csak ezt az egy dolgot említsem. Megújultan tértem vissza Stormwindbe. Szüleim felnőttként fogadtak, örömmel borultunk egymás nyakába. Apám látta a szememből, sikerrel jártam. Az ő szemében büszkeség csillant. Anyám rémülten látta, mennyire lefogytam. Azonnal nekilátott megfőzni a kedvenc ételemet, zöldséges rizst sült banánnal. Nem voltam éhes, de nem akartam elkedvetleníteni.
Másnap apám úgy döntött, beavathat a titkos iratokban fellelhető történelembe. A történelembe, melyet nem elfogult történészek írtak, hanem egy erre szakosodott titkos társaság, mely mágiával ellenőrzi az adatok hitelességét. Ekkorra már azon a véleményen voltam, a történelem szubjektív vélemények összessége, melyet a győztes ír, kihagyván a nemkívánatos részeket, és eltorzítva a maradékot személyes érintettségéből fakadóan. Mindig komoly munkámba telt meglátni az igazságot a történelemkönyvekben. Megtudtam, a Horda és Szövetség közti szövetség felbomlását Proudmoore főmarsall meggondolatlanságának köszönhetjük. Ezt népünk szégyenének tekintem azóta is.
Egy hónappal később beiratkoztam a stormwindi boszorkánymesteri "iskolába", a Slaughtered Lamb nevű fogadóba. Tanítómmal, Ursula Deline-nal már kezdetben sem kedveltük egymást. Démonaimat mindig elbocsájtottam, amikor a város utcáit jártam, elvégre elég rémisztő látvány lehet a hétköznapi emberek számára. A városőrök sem nézik jó szemmel az ilyesmit. A tudásomat nem erőfitogtatásra kívántam használni, hanem Azeroth jobbléte érdekében. Tanítóm látta, hogy hiányzik belőlem a hatalomvágy, ami a többieket jellemezte, és ki is mondta, hogy szerinte nem vagyok ide való. Mindazonáltal, apám mágus lévén a leggyorsabb fejlődést és tehetséget én mutattam az összes tanítvány közül, de ez nem enyhített az irántam megnyilvánuló zordságán. A tanulótársaim is kiutáltak, mert nem vettem részt aljas gaztetteikben, és mert jobban haladtam, mint ők. Egyedül Spackle Thornberryvel voltam jó viszonyban, a démon-oktatóval. Folyton vicceket meséltünk egymásnak, és ez oldotta az állandó feszültséget. A tanítás után mindig kiviharzottam a Slaughtered Lambból át a Blue Recluseba, mert ott találkozhattam apám barátaival, akikkel beszélgetni szoktam: High Sorcerer Andromathal, Jennea Cannonnal és Maginor Dumas-szal a varázslók céhéből. A fogadójukban összebarátkoztam a séffel, Angussal, aki kérésemre megmutatta a főzés alapjait, és mutatott párat a speciális receptjei közül.
Ekkortájt kezdtem el tanulni a szabómesterséget és a tárgybűvölést. Úgy gondoltam, a legjobb az lesz, ha önellátó leszek, és magam készítem a felszerelésemet. A tanulóévek alatt megfigyeltem, a misztikus tanok valóban eltorzíthatják azt, aki felkészületlen, de úgy tűnt, itt hagyják kihullani azt, aki kudarcot vall, esetleg megbomlott elmével fizet a merészségéért. Rendtársaim egytől-egyig sötétebb lélekkel fejezték be tanulmányaikat, mint amikor idejöttek. Persze a legtöbben már érkeztükkor romlottak voltak. Éber elmével mindig felismertem a romlás veszélyét, ahol az jelen volt. A démonokkal pedig, amiket az alvilágból idéztünk meg, ugyanúgy meg kellett küzdenünk, mint nekem ott a barlangban a saját, belső démonaimmal. Az volt az igazi küzdelem, mely bizonyossá tette, hogy itt győzni fogok. Akkor és ott átestem a beavatáson.
Voidwalkeremet betörvén úgy döntöttem, ideje továbbállni Elwynnből. Sok emberen segítettem itt, idővel megerősödve eljutok Azeroth azon területeire is, melyek még a Lángoló Légió befolyása alatt állnak. Célom ezen területek visszafoglalása új képességeim birtokában, és a harc a Légió nyakunkon maradt ügynökei ellen. Reményeim szerint akadnak rajtam kívül hasonlóan gondolkodó boszorkánymesterek. Talán valamely céhen belül lelek ilyeneket. Olyan céhet kell tehát keresnem, melynek célja a Lángoló Légió maradékát kisöpörni Azerothból, vagy más hasonló cél, mely biztosítja, hogy a céhen belüli boszorkánymesterek olyan ideológiát követnek, mely nemes jellemet feltételez. És a Dark Side of the Moon klán ilyen ideológiával bír. Az éghez fohászkodom, (a poklot már uralom :twisted: ) leljek itt hű fegyvertársakra!

Nos pár szó Eurilrol.

Euril isiol Galeril

136 éves Erdőjáró árnyéktáncos. Magát Az árnyak kecses léptű Vándorának hívja.Csillagerdőben született Sembia körül. Szülei Átlagos elfek voltak semmi extra. Nagykorúvá válása után egy öreg kószához került aki minden bölcseségét átadta neki hosszú éveken át. Aldarionnak hívták és rengeteget tanult tőle. Majd egy nap lyó erdőjáróvá akart válni így aztán felkerekedett és elhatározta, hogy világot lát. Útja során sok más kószátol tanult és tanított sok kószát. Megismert sok szépet és rosszat és volt egy nagoyn rövid időszaka amikor az utcán volt. Ekkor verselésböl és lopásbol próbált megélni. Csak ezután tudta elkezdeni világjárását ahol megtnault pénz nélkül élni. Egy rövid ideig még cirkuszban is élt de ezt csak a legfurább mestere után. Egy vén Drow volt az. Egy Árnyéktáncos aki a mágiához is nem kicsit konyított. Sok érdekeség történt vele főleg az út az árnysíkon ami miatt és persze tudatlansága miatt megbilincselte külsőleg. Azóta olyan sötét a bőre és a haja. A mesterétöl mindent eltanult majd folytatta utját. Árnyéktáncosként Artista szerű kecseségre tett szert és sok más dologra így a cirkuszban már artista és illúzionistaként dolgozhatott. És megtanult az árnyakkal szobrászkodni is. Mindent meg akart tapasztalni és még most is. Szíve teljes szabadság után vágyik. Utálja a korlátozásokat és ha bárkit is korlátoznak. Bőre színe sötét kékes haja igen hosszú fekete majdnem 180 CM magas törékeny alkatú és elégé gyenge. Sötét ruházata és palástja nem más mint egyrég megbűvölt árnyék amit akaratával bármiféle ruhává formálhat. Ez az árny alatt nem sok mindent hord csak egy lyól rejtett Mithril láncinget ami nem zavarja mozgásban. Fegyverövén pedig két fekete hajlított pengéjű adamantit pengéi vannak. (Ezt tessék elképzelni WoW világban. Aztm ondtátok nem baj ha DnD-s ^^) Idekerülése egyvéletlen hiba foyltán történt minek folytán az árnysíkrol véletlenül nem a Torilba tért vissza hanem ide.

Üdvözletem barátim!

A következőben abban segítenék,hogy hány évesen merre induljatok kűldetésekért. Remélem hasznos lesz ez a kis infórmáció és elősegíti,hogy erősebbek legyünk.

0-15 Elwynn Forest /1-10/
Dun Morogh /1-10/
Teldrassil /1-10/

15-20 Loch Modan /10-20/
Westfall /10-20/
Redridge Mountains /15-25/
Darkshore /10-20/

20-25 Redridge Mountains /15-25/
Ashenvale /18-30/
Wetlands /20-30/

25-30 Duskwood /18-30/
Ashenvale /18-30/
Wetlands /20-30/

30-35 Arathi Highlands /30-40/
Desolace /30-40/
Thousand Needles /30+/
Stranglethorn Vale /30-45/
Hillsbrad Foothills /~30/

35-40 Arathi Highlands /30-40/
Desolace /30-40/
Badlands /35-45/
Stranglethorn Vale /30-45/

40-45 Feralas /40-50/
Tanaris Desert /40-50/
Badlands /35-45/
The Hinterlands /40-50/
Stranglethorn Vale /30-45/
Searing Gorge /43-50/

45-50 Feralas /40-50/
Tanaris Desert /40-50/
The Hinterlands /40-50/
Searing Gorge /43-50/
Azshara /45-55/
The Blasted Lands /45-55/
Felwood /48-55/

50-55 Un'Goro Crater /48-55/
Burning Steppes /50-58/
Western Plaguelands /51-58/
Felwood /48-55/
The Blasted Lands /45-55/

55-60 Eastern Plaguelands /53-60/
Burning Steppes /50-58/
Western Plaguelands /51-58/
Winterspring /55-60

Félre értés ne essék,nem azért adtam meg ezeket ,mert nem akarok élőben segíteni.*nevet Láttam hogy sokaknak jól jönne, ez az infórmáció.

Remélem jól jön!

Üdvözlettel

Holdmancs