A Vigyázók és a Hosszú Virrasztás

Megtévedt testvéreik távozása után az éjelfek ismét varázslatos otthonuk védelmének szentelték figyelmüket. A druidák - megérezve, hogy visszavonulásuk ideje közeleg - felkészültek a hosszú álomra és arra, hogy hátrahagyják szeretteiket és családjaikat. Tyrande, akiből Elune főpapnője lett megkérte szerelmét Malfuriont, hogy ne hagyja el őt Ysera Smaragd Álmáért. Malfurion azonban - akit becsülete kötelezett rá, hogy rálépjen a folyton változó Álomutakra - búcsút intett a papnőnek, ám megfogadta, hogy amíg szerelmükhöz hűek maradnak valójában sosem válnak el. Tyrande, aki egyedül maradt, hogy megvédje Kalimdort az új világból rá leselkedő veszélyek elől éjelf nővéreivel egy hatékony harcoló egységet szervezett. Vigyázóknak nevezték el ezeket a félelmet nem ismerő, jól képzett harcosnőket, kik Kalimdor védelmére esküdtek fel. Bár inkább saját maguk járőröztek Kőrisvölgy árnyat adó erdeiben, sok szövetségesük is volt, akikre számíthattak szükség esetén. A félisten, Cenarius a közelben maradt, a Hyjal hegy Holdligetében. Fiai, akiket a Liget Őrzőiként ismertek, szemmel tartották az éjelfeket és gyakran segítséget is nyújtottak a Vigyázóknak a vidék békéjének fenntartásában. Még Cenarius félénk leányai, a driádok is egyre gyakrabban jelentek meg nyíltan mások előtt. Kőrisvölgy rendjének fenntartása lefoglalta Tyrandet, de Malfurion nélkül kevés örömet lelt az életben. Ahogy teltek múltak a hosszú évszázadok, miközben a druidák az igazak álmát aludták, ő egyre inkább félni kezdett attól, hogy eljöhet egy második démoni invázió. Nem tudta lerázni magáról azt a nyugtalanító érzést, hogy a Lángoló Légió még odakint ólálkodik, a Nagy Sötétségen túl és bosszút forral az éjelfek és Azeroth világa ellen.