Régen volt már lore-ral foglalkozó cikk, most megpróbálom pótolni egy kicsit. A cikk a Wow-Insideren megjelent Matthew Rossi cikk fordítása teljes egészében.

Sok szó esett már a Warcraft univerzum nagy gonoszairól, Kil'jaedenről, Archimonde-ról, Sargerasról és az Old Godokról, valamint a halandó szörnyetegekről, mint Gul'dan, aki talán a valaha élt leggonoszabb halandó, vagy Kel'Thuzad, aki még lich-csé is változott azért, hogy a gonoszt szolgálhassa. De mi van azzal a gonosszal, aki katalizátora a romlottságnak? Mi van azzal a gonosszal, ami annyira nyilvánvaló, hogy a vér része, hogy képes egy egész nép lelkébe beszivárogni? Hölgyeim és uraim, mi a helyzet Mannoroth-tal, a Pit Lordok (Veremurak) királyával, az Annihilan mesterével?



Keveset tudunk az Annihilanról. Ők a veremurak, a démonoknak egy erőteljes és nagyszámú típusa, akiket maga Kil'jaeden toborzott a Légióba. Már az Ősök Háborúja idején is fontos részei voltak a Légiónak – Mannoroth maga a Légió egyik elit katonája volr, aki azért jött át a portálon, hogy segítse előkészíteni az utat Sargeras számára, hogy Azerothra vonulhasson, majd harcolt a Kaldoreiek seregeivel, akik megpróbálták megmenteni életüket. De hogy honnan jöttek a veremurak, az a mai napig rejtély. Milyen világból származnak? Mi történt vele? Nem tudjuk.

Amit tudunk az az, hogy kevés olyan nép van a kozmoszban, akik olyan erőteljes és korrupt gonosz természettel bírnak, mint az Annihilan. És Mannoroth évezredekig az elsők közt volt a veremurak között – elismert mestere fajtájának, a leghatalmasabb mind közül. Nem Brutallus, nem Magtheridon, nem Azgalor, hanem Mannoroth volt az, aki a Légió részéről irányította az Annihilant.


Az Ősök Háborúja

Ahogy már korábban említettük, Mannoroth-tal először az Ősök Háborúja során találkozunk. Akkoriban Azshara Királynő serege, akiket választott szolgája, Xavuis vezetett, csak mérsékelt sikereket értek el a nem Nemesenszületett Kaldoreiek ellen vívott harcok során, akik azt hitték, hogy a Nemesenszületettek (Highborne) és új, démoni szövetségesei fogva tartják Azsharát. (Abban az időben a kaldoreiek számára elképzelhetetlen volt, hogy szeretett Királynőjük képes lenne együtt működni a démonokkal). Sargeras nem volt elragadtatva Hakkar, a Houndmaster kudarcától, hogy nem tudta szétverni a szervezetlen éjelf csürhét. Amikor Azshara azt javasolta, hogy hozzanak létre egy olyan varázspajzsot, amivel elzárhatják az Örökkévalóság Kútját (Well of Eternity) egész Azeroth-tól őt és az ő Nemesenszületetteit kivéve, ezzel könnyítve meg azt, hogy a Kút összes erejét a hamarosan beözönlő Légió számára készülő portál bővítésére fordíthassák, hamar kiderült, hogy sem a Nemesenszületettek, sem Hakkar nem képes létrehozni egy ilyen pajzsot.

Ezért jött át Mannoroth a portálon. Hatalmas és félelmetes volt, és gyorsan végzett az egyik Nemesenszületettel, akinek volt mersze elájulni méretei láttán, de ugyanakkor a telhetetlen és kegyetlen lény bebizonyította, hogy Azsharát kivéve mindenkinél tehetségesebb varázsló, aki képes egy olyan pajzsot varázsolni, amely elvágta a kaldoreieket (és természetesen egész Azerothot) az Örökkévalóság Kútjától. Miután a Kút összes mágikus energiáját a portál létrehozására szentelhették, az hamar elég nagyra nőtt ahhoz, hogy átjöhessen rajta egy félelmetesen nagy démoni horda és Mannoroth megmutatta, hogy mágusi képességei mellett ragyogóan tehetséges hadvezér is volt.



Végül azonban, dacára Mannoroth jelenlétének és a Légió hatalmas létszámú démonainak, Azshara Nemesenszületettei elbuktak és Sargeras nem tudott Azerothra lépni, habár ennek az ára Kalimdor ősi kontinensének négy részre hasadása volt Északszirtre (Northrend), Pandariára, Kalimdorra és a Keleti Királyságokra (Eastern Kingdoms). Mannorothot az Örökkévalóság Kútja felett létrejövő portálon át elűzték, amely Archimonde-nak és a Légiónak történő évezredek óta tartó szolgálata során az első kudarca volt.


Az Orkok felemelkedése és a Vér

Úgy tűnik, hogy ez a kudarc nem rendítette meg Mannoroth pozícióját a Lángoló Légión (Burning Legion) belül – továbbra is Archimonde másodparancsnoka maradt, a veremurak feje, és tovább folytatta pusztító tevékenységét a Légió nevében. De egészen biztosan feldühítette őt magát – sok-sok emléke az Ősök Háborújáról és azokról a lényekről, akik szembe mertek szállni a Légióval, később öltött testet a jövőben.

Az a szerep, amit Mannoroth játszott az orkok megrontásában, minden, csak nem körmönfont. Nem Mannoroth volt az, aki cselesen kihasználta az orkok hitét és paranoiáját – az Kil'jaeden volt. Nem is ő volt az, aki készséggel vezette az orkokat saját kárhozatuk felé – az Gul'dan volt. Mannoroth szerepe a megrontásukban nagyon, nagyon egyszerű volt. Kil'jaeden megidézte Draenorra és bemutatta Gul'dannak, aki azután összehívta az orkokat a hegyhez, amelyet a mai Outlanden Kil'jaeden Trónjaként (Throne of Kil'jaeden) ismerünk. Amikor az orkok ott voltak, egy füstölgő, fortyogó, a veremúr fel-energiával romlott vérével telt üstöt mutattak nekik, amelyből, ha ittak, őket is átjárta az Annihilan vérszomja, amely őrült, zöldbőrű gyilkos fajjá változtatta őket, berzerkerek és pusztítók hadává. Aki először ivott ebből az üstből, az Pokolsikoly Grommash (Grommash Hellscream) volt. Ezért Grom volt az, aki a Vér Átok szolgaságába vezette népét, amivel a Légióhoz és Mannoroth-hoz láncolták magukat mindaddig, amíg a veremúr él. És mivel Mannoroth addigra már legalább tízezer évet élt, úgy tűnt, hogy ez a szolgaság az orkok számára az örökkévalóságig fog tartani.

Azonban eme „áldás” ellenére is, az orkok végül cserbenhagyták a Légiót. Amikor Gul'dan portált nyitott Azerothra és az ork Horda támadni kezdett, sok korai győzelmet arattak, de a végén visszaűzték, vagy elfogták, vagy megölték őket. A megbukott sámán, Ner'zhul azon kísérlete, hogy Gul'dan koponyája és más ereklyék segítségével más, Gul'danéhoz hasonló portálokat nyisson, darabjaira szakította Draenort, amelynek eredményeként a Külső Földek (Outland) széttöredezett vidékei létrejöttek. Az orkok elbuktak, és ennek kiterjesztéseként Mannoroth újra kudarcot vallott. Az Annihilan Azerothot tartotta felelősnek hatalmas megaláztatásáért.


A Harmadik Háború és Mannoroth halála

A Harmadik Háború aztán Azeroth teljes démoni inváziója volt, alapvetően a Légiónak még az Ősök Háborúja idején az Örökkévalóság Kútjánál elszenvedett vereségének megtorlása. De miután az orkok képtelenek voltak egész Azerothot meghódítani, a Légió egy új fegyverhez nyúlt, nevezetesen a Lidérckirályhoz (Lich King) és az ő Falkájához (Scourge). Emiatt Mannoroth kétszeresen is megalázottnak érezhette magát, és ezért elhatározta, hogy visszaszerzi az orkokat, akiket az általa keltett vérátok miatt a saját tulajdonának tekintett. Tichondrius, aki a Falkát irányította, valahányszor csak tehette, az orkok kudarcával élcelődött Mannorothon. Ennek eredményeként Mannoroth dühében Kalimdorig követte az orkokat, hogy vagy visszaszerezze, vagy elpusztítsa megtévedt tulajdonát.



Azonban amikor megérkezett, nyilvánvalóvá vált számára, hogy az éjelfek és az ősi Cenarius még mindig jelentős fenyegetést jelentenek a Légió Azerothra és a Világfára vonatkozó terveire. Ezért Tichondriusnak volt egy javaslata, mivel a Pokolsikoly által vezetett orkok magukra haragították az éjelfeket és Cenariust azzal, hogy kivágták a fákat szentként tisztelt erdőikben. Azonban, ha a Mannoroth vérével fertőzött orkok ismét káosz orkokká válnának, elég erősek lennének ahhoz, hogy az ősi lényt legyőzzék és ezzel újra a Légió szolgálatába álljanak. Mannoroth egyetértett a tervvel, és fertőzött lángoló vérét egy közeli életkútba csorgatta. Természetéhez híven Pokolsikoly megtalálta és ivott is belőle. (Igen, úgy tűnik, hogy Pokolsikoly fő baja az volt, hogy simán ivott ő bármiből). És valóban, újra fertőzötté vált – és miután a vére által biztosított erővel megölte Cenariust, Pokolsikolyt Mannoroth, aki most már teljes egészében uralta a vérátoknak köszönhetően, engedelmességre kényszerítette. Pokolsikoly és az őalatta szolgálók Mannoroth szolgáivá váltak, és korábbi szövetségeseik, Thrall Hordája ellen uszították őket.

Biztos, hogy Mannoroth is látta ebben az iróniát – Pokolsikoly, a Vasakarat Haduraként ismert ork a bábja volt, aki képtelen ellenállni parancsainak. Ugyanakkor Thrallnak sikerült elfognia Pokolsikolyt,  eközben felfedezte a Vérátok igazi eredetére, és Cairne Bloodhooffal valamint Jaina Proudmoore-ral az oldalán kiszabadította az orkok a Vérátok ereje alól. Mannoroth nem volt elragadtatva attól, hogy elvesztette kedvenc „háziállatát”, de nem adta fel – Pokolsikoly olyan szórakoztató volt a veremúr számára, és ha teljesen a befolyása alatt tartaná, kiváló vezetője lenne a Légió-irányította Hordának. Csak arra volt szükdésge, hogy Thrallt kiiktassa az egyenletből.

Mannoroth úgy döntött, hogy a Kalimdort elözönlő infernálok által létrehozott kráterbe csalogatja Thrallt és Pokolsikolyt, ahol megütközött a két orkkal. Az orkok arra vannak kárhoztatva, hogy az ő rabszolgái legyenek, és örökre magához láncolja őket, jelentette ki. Miután elhárította Thrall legerősebb támadását, és a hadfőnököt egy falnak csapta, hogy az eszméletlenül és legyőzötten terült el a földön, Mannoroth kijelentette, hogy Pokolsikoly soha nem fog tudni felszabadulni a vérátok alól. A fiú azt hitte, hogy megmenthet... de nem tudhatta, hogy mi ég a lelkedben. A szíved mélyén tudod, hogy mi ketten egyformák vagyunk! Kiderült, hogy ezek voltak Mannoroth utolsó szavai.

Talán igaza volt. Talán a szíve mélyén Grom tudta, hogy ők ketten egyformák. De ezt nem fogadta el – helyette úgy döntött, hogy megöli a Rombolót, az Annihilan királyát, és feláldozza saját magát. Egy őrült támadát, egy végzetes sebzés a veremúr mellkasán, és a fel energia felrobbanása, amely mindkettőjük életébe került – így halt meg Mannoroth, aki a végsőkig meg volt győződve saját felsőbbrendűségéről és arról, hogy lehetetlen túltenni az ő vérének erején.


Warlords of Draenor és egy második halál

A Warlords of Draenor teljes cselekménye akörül forog, hogy Pokolsikoly Garrosh egy olyan Draenorra utazik, ahol soha nem született meg, hogy megakadályozza, hogy annak a bolygónak a Hordája a Légió rabszolgáivá váljon. Ennek a világnak a Pokolsikoly Grommashát figyelmezteti arra, hogy ne igyon Mannoroth véréből (ami biztos nehéz lehetett, hiszen láttuk, hogy Grommash bármit megiszik, legyen az nyilánvalóan ördögi bűzölgő katyvasz, a semmi közepén felbukkanó kút, amire witch doctorok figyelmeztetik, hogy ne igyon, de nem érdekli), és ennek eredménye lett a WoD cinematic-ban látott jelenet – Mannoroth az egész draenori Horda összehangolt támadásának áldozatává vált, és a koponyájába mért fejszecsapástól halt meg, miután egy vascsillagnak nevezett ostromgép szorította a mellkasát. Ez alkalommal Garroshnak sikerült megakadályoznia, hogy Gromot megölje a robbanás, majd magára hagyták a halott Mannorothot... akinek vére folyik a holltestből, bele a draenori talajba.

Mi történik ennek a Mannorothnak a testével? Mi van az alattomosan fertőző vérével? A Vashorda vajon bölcsen elpuszította, vagy elkövetik a hibát, és megpróbálják valahogy kiszipolyozni annak erejét, valahogyan felhasználni, miközben biztosítják, hogy ez alkalommal elkerülik a fertőzést? A jövő majd megmutatja, de én nem lennék optimista. Mannoroth vére egy potenciális gonosz, és eddig bárki próbálta meg annak erejét felhasználni, nem jött ki épségben a kísérletből.