Fertőzött Élet
Avagy Cranky története

III. fejezet

Már lassan egy napja volt annak a reggelnek ,amit Oliver a parton töltött, Andorhal mellett. Gondolatai zavarosan keringtek a fejében, és útjuk közben végig lábát figyelte. A csontjai kilátszottak, ujjai végén karmok nőttek, agyon nyúzott nadrágja pedig bokályát simogatta ,ő mégsem érzett semmit.
Andrew mosolyogva figyelte tenyerét, ami óráról órára szürkébb és rothadtabb lett. Oliver undorral nézte ,ahogyan a bolond boldogan fogadja ezt a változást. Gúnyos gondolatait, fintorgó arc kisérte, aminek hirtelen vége szakadt, mikor a rövid kardos alak, aki torkát fenyegette Andorhalban, mellé lépett, és egy kétkezes kardot nyújtott felé.
-Fogd meg! Bár nem bízom benned, mégis szükséged lehet rá, és a mester nem szeretné, ha bármelyikőtök túl hamar elbukna.
Oliver mérges tekintettel nézte a kardot Aulivis kezében, közben nem tudta eldönteni elvegye-e tőle. Nem tudta felfogni, mi az a hang ami folyamatosan zavarog benne, és mindig az ellenkezőjét mondja, mint amit érzése szerint szíve diktált volna, ha az már nem lett volna halott. Néhány másodperc múlva Aulivis már gyanakvó arcot vágott, mire Oliver kikapta a kezéből.
-Remek. Tudod használni?
-Nem. De talán mégis... nem tudom mit tudok és mit nem.
-Próbáljuk ki. - Oliver értetlen arcot vágott Aulivis ajánlatára, nem tudta mire gondolhat pontosan.
-Hogy mi? Meg akarsz ölni?
-Hahaha... - nevetett Aulivis ,mire Oliver förmedt arcot vágott, közben folyamatosan meneteltek az Ezüstfenyő Erdőbe. - Nem, akkor engem megölnének. Bár mi nem tudhatnánk róla, Kel' Thuzad néhány árnnyal kísér minket, és mindenről informálja őket. Csak egy párbajra gondoltam, az első sérülésig. Abból már baj nem lehet, mi élőhalottak nem érzünk fájdalmat.
Oliver másik oldalára fordult, és Andrewre nézett aki szintén rápillantott, és bólogatásba kezdett. Visszafordult Aulivishez, és rábólintott.
-Nagyszerű. Levetem a páncélom, hogy egyenlő eséllyel harcoljunk.
-És a többiek?
-Majd utolérjük őket. - Majd Aulivis megfordult, és egy vastag törzsű fához ment. Oliver és Andrew pedig követte. Aulivis levette vállvédőjét, és páncélzatát. Csuklyáját azonban mindig fején hagyta, sosem hajtotta le. Kezeibe rövid kardot, és egy tőrt vett, majd az út közepére sétált.
Oliver megvárta, míg Aulivis elkészül, aztán ős is az útra sétált, és maga elé emelte hosszú, kétkezes kardját.
-Készen állsz? - Oliver körülnézett, és rábólintott Aulivisra, aki elmosolyodott, és hirtelen nyomtalanul eltűnt.
-Ez meg... Hova tűnt?
-Ki? - kérdezett vissza Andrew.
-Az az alak. Az előbb még itt állt, most meg szertefoszlott a levegőben.
-Biztos elpárolgott... ehehehe.... Szerintem ez az igazság.
-Ostoba! Most itt az idő, tűnjünk el innen, amíg még lehet. - Andrew nem szólt semmit, csak rázta a fejét mosolyogva. - Gyerünk már! Nem maradhatsz itt, meg fognak ölni.
-Eszemben sincs elmenni! Jó itt nekem, árnyékos ez a hely, de tudod mit. Bizonyára maradt a zsebemben valamennyi abból a búzából, ami a magtárban volt. Lehet ,hogy nyers, de szerintem remek íze van.
Oliver nem hallgatta tovább ezt a sok ostobaságot, Andrewhoz futott, elkapta a vállát, és rángatni kezdte, aki a fába kapaszkodott.
-Gyerünk! Mennünk kell! Ha az az alak....
-Netán rám gondolsz?
Oliver hirtelen elengedte Andrewot, és hátrafordult. Semmit sem látott, hiába nézett körös-körbe. Kezében maga előtt tartva kardját, elindult a fatörzshöz ,ahol Aulivis páncéljai voltak. Sajnos csak az út közepéig jutott, mert Aulivis megjelent mögötte, és nyakon szúrta, mire Oliver összeesett, és elájult.
Andrew tapsolni kezdett, aztán Oliverhez futott. Lehajolt és a fülébe suttogni kezdet. Aztán elkezdte arcát veregetni, és ordibálni neki.
-Ébredj! Most már tényleg mennünk kell.
Eközben Aulivis dél felé fordult, gyanús hangok hallatán. Kiabálást, és halálhörgést halott, abból az irányból, amerre az újoncok, és a katonák mentek. Egy erőteljes sikolyra pedig rohanni kezdett a hangok felé.
Oliver ébredezett, és csak azt látta a homályban ,ahogy Aulivis elfut. Szemét dörzsölgette, aztán felült. Andrew közben Olivert figyelte, és csak azt mondogatta: menjünk a többiek!
Oliver talpra állt, és befele indult az erdőbe szó nélkül. Andrew fejét forgatta, hogy melyik irényba induljon, aztán Oliver után indult, mert nem akart meghalni.
Andrew nagyon is tudta mi történik, de nem akarta ,hogy úgy járjon ,mint azok akik kiadták azokat a hangokat. Oliver nyomában, gyorsan keltek át az erdőn amíg egy tisztásra értek. Oliver ott a földre hajította a kardját, majd egy bokor tövébe feküdt. Andrew leguggolt mellé, és megmarkolta a kardot, amire Oliver elkapta a kezét.
-Ne nyúlj hozzá!
-Nah és miért ne?
Majd egy erős mozdulattal arrébb lökte a bolondot, és közelebb húzta a kardot. Andrew felállt a földről ,és Oliver torkának esett.
-Eressz el te bolond! Eressz már el! - förmedt rá Oliver, majd a könyökével leütötte Andrewet. Felpattant és megragadta a kardját, amit Andrew torkának szegezett.
-Ha még egyszer nekem ugrassz, megöllek. Most pedig én elindulok a Bús-hegy (Sorrow Hill) felé, és te nem jössz utánam megértetted?
Andrew háttal kúszni kezdett, és közben Oliver mérgelődő szemeit nézte.
-MEGÉRTETTED? Felelj, vagy elvágom a torkod!
-Igen! Igen, meg!
-Remek! Nos akkor itt a mi utunk, elválik, igazam van? - Oliver kérdéséhez gonosz, kéjes mosoly csatlakozott, Andrew pedig lábra állt, közben tekintete végig Oliver szemein volt, amik izzottak a dühtől, és közben arca mégis mosolygott. Andrew gúnyos arccal megfordult, és az erdő felé indult.
-Viszlát Andrew! Remélem bajmentes utad lesz.
Andrew megállt, és háttal felelt Olivernek.
-Nem kell féltened. Bár bolond vagyok, azért még tudom mit csinálok. Még találkozunk.
Oliver meglepődötten hallgatta Andrew szavait, aki pillanatokon belül eltűnt a fák között. Oliver pedig, újra leült a bokor mellé. Gondolatai folyton hovatartozásán jártak, őt mégis az foglalkoztatta mi lesz Andrewwel. Nem tudta irányítani a gondolatait, és ez még jobban zavarta mint bármi más. Kezeit arcára borította, közben fejét egyik oldalról a másikra rántotta. Hirtelen lábra állt, és nagy üvöltéssel a kardját áthasította, az árnyékoló bokron. Majd lihegve, égő szemekkel állt a bokor előtt. Rövid idő alatt, szemei újra nyugodttá váltak, és lassan elmúlt a gondolatait felemésztő dühe.
Megfordult, és az erdőbe futott, Andrew után. Átvágott az egész erdőn, de sehol sem találta őt. Háromszor futotta körbe az erdőrészt, de sehol sem találta társát. A harmadik után a földre rogyott, és mérgesen a földbe döfte a kardját. Több mint egy óráig volt ott összeroskadva, a földet bámulva. Amikor felnézett, egy paraszt állt előtte, kezében hosszú vasvillával. A szemei égtek, ajkairól könnyen leolvasható volt a düh. Oliver a kardja felé nyúlt, mire a férfi a vasvillával félre lökte azt. Oliver felállt, és csendben hátra felé lépkedett, a paraszt pedig követte.
-Várjon! Nyugodjon meg, én nem...
-Elhallgass te féreg! Megöltétek a feleségem, és a lányom. Nem hagyom ,hogy ez még egyszer előforduljon.
-Én nem tartozom közéjük! Én... én nem vagyok olyan.
-Milyen? Nem vagy te is förtelem? Te nem vagy egy mocskos szörnyeteg mint ők? De igen... bizony az vagy. Egy undorító féreg vagy, de már nem sokáig. Talán nem menthetem meg a királyságot, de segíthetek ha már egyet is megölök közületek.
Majd a férfi felemelte a vasvillát, és Oliverre sújtott vele, akinek sikerült, félre ugrani, de a paraszt maga elé emelte, és átszúrta vele Oliver vállát. Oliver összeesett, és elfeküdt a földön. A paraszt fölé emelte a vasvillát, hogy ledöfje. Arcáról a legiszonyatosabb düh, és bosszúvágy tükröződött. Majd hirtelen felemelte, hogy Oliverbe döfhesse, aki csak nézte a vasvillát, hogyan csillan meg rajta a napfény, ami beáramlik az erdő lombkoronái között. Csak arra gondolt ,hogy Lordaeron milyen szép nyáron, és ,hogy hamarosan eljön az idő, amikor a Thondoril folyóban már fürdeni is lehet. Az járt a fejében, amikor barátaival az erdő szélén vaddisznót figyelték évekkel ezelőtt.
Csak figyelte ,hogyan közeledik felé az éles penge, de miközben ezek a gondolatok végijárták a fejét, egy sokkal erősebb gondolat elnyomta, mire arrébb rántotta testét. Felállt, és egy mozdulattal, éles karmaival végighasította a férfi arcát, aztán a vasvillával átszúrta a tüdejét.
Amint ezt megtette, a vasvillát eldobta, és északnak indult. Nem értette mi történt, de nem volt lelki ismeret furdalása, nem bántotta mit tett. Érezte ,hogy bármennyire is ellenáll a benne lakozó élőhalott lassan felemészti egykori emberi valóját.
Kardját a földön húzva sétált át az erdőn, mikor megpillantotta Andrewet, aki épp egy ghoul holteste fölött guggolt. Oliver lassan odasétált hozzá, és kardját a ghoul mellé ejtette.
-Ölj meg ha azt kívánod. Már nem érdekel semmi, sem Lordaeron, sem ,hogy ki vagyok, sem ,hogy honnan származok. Egy szörnyeteg vagyok. Egy gyilkos. Meg vagyok fertőzve.
Andrew Oliver felé fordította tekintetét, aztán újra a ghoul holtestére.
-Talán szörnyetegek vagyunk. Talán fertőzöttek vagyunk. De nem kevésbé mint az emberek. Nem kevésbé mint az orkok, vagy törpék. Ezt a szörnyeteget megölték, holott nem tett semmit. Egy csapat íjász a távolból végzett vele. Miben jobb ez, mint amit mi csinálunk?
Oliver a fák felé nézett, ahol a fényben egy látomás táncolt. Látta élő önmagát. Látta ,ahogyan áll és boldog, aztán elszomorodik. És megjelent régi önmaga mellett az előhalott Oliver, aki kardjával oldalról, kettéhasítja emberi mását.
Ez volt az ,amiből Oliver tudta ,hogy vége. Kezét összeszorította, karmai felsértették markát, arcán az elmélkedés mellett látszott a megújulás. Andrew mosolyogva nézte ,mi történik barátjával. Azon a napon vált Oliver végleg élőhalottá, és nyerte el Ner' Zhul bizalmát.
Azon a napon esett el Kel' Thuzad Andorhalban, és azon a napon volt egyedül kétséges az élőhalottak győzelme. A Nathrezimek, köztük Mal' Ganis is megérezte Kel 'Thuzad halálát. Csak éppen nem tudtak, hogy ez mind része volt Ner' Zhul tervének, és ,hogy ez csak a kezdet.

Köszi magyarázatért, második rész amúgy azért lehet roszabb mint az első, mivel ezt így törtéenelemből nem tudtam, és valahogy le akartam írni, hogy hogyan is indul egész élőhalotti létük, hogyan vesztik el a régi erkölcseiket....
De mivel ez alapból hibás ez már neked szerintem így alapvetően betett, de mind1, majd maximum átírom valahogy, de nem biztos, attól is függ mit mondanak erről itt még egy-ketten.
A 2. rész kicsit vontatottabb, kevesebb benne az "izgalom", igazándiből az egész pár percet ír le. De ezt valahogy le kellett írnom, de fel készülhettek rá ,hogy ilyen már nem sok lesz, de még lesz egy pár fejezet mire elérem a végét. Ennek sajnos így kellett lennie, és amiért én nem tudhattam erről a Ner' Zhulos dologról, az az amiért Arthas a WC3 kampányban a kis filmben még rátámadna a Nathrezimre, aztán miután elmondja neki, hogy ő nem Mal' Ganis szó nélkül csinálja amit mond. De nekem egész történelemben nagy homáylos folt Arthas történetének az a szakasza miután megöli apját és mikor Halál lovag lesz. És mivel a kampányban egy szó sem esik róla ,hogy az élőholtakban mi játszódik le haláluk és ébredésük között, ezért valamit ki kellett találjak.
Ha esetleg ezen kívül még van valami probléma akkor azt is szívesen meghallagtom, de remélem azért annyira nem lett rossz :lol:

Háromnegyed egykor még mindig nincs kedvem aludni, jobb dolgom meg úgysincs, úgyhogy kifejtem néhány szóban a lentieket.

Mellesleg aki jó történelemből, az akár át is ugorhatja ezt a postot...

Szóval az élőholtakat eredetileg Ner'zhul irányította, méghozzá a puszta akaratával. Nem csoda, hiszen ő rendelkezett a legnagyobb mágikus potenciállal Azerothban. A bökkenő ott volt, hogy szegényt egy darab gyémántba zárva küldték erre a világra, úgyhogy kizárólag a mágia segítségével hajthatta végre a terveit.
Minden szépen és jól ment, amíg el nem pusztították Archimonde-ot a Világfánál, és meg nem szűnt az irányítás a mi derék boszorkánymesterünk fölött. Így aztán a Korbács rögtön az ő malmára kezdte hajtani a vizet, amit viszont Kil'jaeden nem nézett jó szemmel.
Illidan, amiért az imént rossz fát tett a tűzre, meg épp kéznél volt, úgyhogy gyorsan meg is lett bízva, hogy pusztítsa el Ner'zhul-t. Nosza, kedvenc hősünk nem fárasztotta magát a nagy távolsággal, inkább varázslattal vette célba a Jeges Trónt, de a támadás csak félsiker lett, mivel a varázslat félbe lett szakítva.
Annyi haszna azért volt az egész cécónak, hogy a northrendi erőd összeomlott, és még maga a Trón is megrepedt, jelentősen csökkentve ezzel a gyémánt mágikus potenciálját. Ez pedig már nem tudta irányítani az egész Korbácsot, ami így frakciókra szakadt. Így történhetett, hogy Sylvanas visszakapta a saját akaratát, és képes volt az Elhagyottak élére állni.
Hogy a történet ne maradjon befejezetlenül, megkezdődött a versenyfutás a Jeges Trónért Ner'zhul bajnoka, Arthas, és Illidan között, majd párharcban végül Arthas győzött, és egyesült a boszorkánymesterrel.

Ezt a rövid összefoglalót akár priviben is küldhettem volna, de azt hiszem, jól jön annak, aki élőholt karakternek szerkeszt előtörténetet, és esetleg nincs tisztában a történelmi háttérrel.

szerk.: Cranky, nem szeretnék kötözködni, de az idézeted hibás. Igazából úgy szól: "In truth, it was I, who was betrayed"... és figyelj a helyesírásra, mert ez nekem is a kedvenc szövegem, és piszkál, hogy így látom... :roll:
Egyébként igen, nekem tetszik :) .

Sajnos nem vagyok még író, de szoktam néha írogatni, de a warcraft nem az én világm (mármint nem én alkottam)
Éppen ezért vannak hiányosságaim, pl sosem tudtam ,hogy bebéklyozza őket Ner'Zhul, de akkor Sylvanas ,hogy tudott Arthas ellen fordulni?
Mind1 szal ha valaki most ezt kifejtené akkor én is tudnám, de ettől a hibától eltekintve remélem tetszik :D

Nekem tetszett az első fejezet, szerintem remek hangulata van. Van néhány apróbb hibája, de azt hiszem, azt Cranky maga is észrevenné, ha egy hónap múlva átolvasná a szöveget :) .
A második fejezet viszont szerintem jóval elmarad az első mögött. Sajnos nincs benne túl sok fantázia, ráadásul egyáltalán nem értem azt a lelki vívódást, ami az élőholtakban lejátszódik. Amint feltámadnak, elméjüket rögtön lebéklyózza Ner'zhul vasakarata, és legföljebb az ösztöneiket mondhatják magukének. Aki olvasta a legújabb írást a hivatalos oldalon (azt hiszem, Path of the Damned a címe), az emlékezhet a házaspárra a cellában a katakombák mélyén...
A másik, amivel nem értek egyet, az a feltámadás leírása. Az élőholtaknak épp az a lényegük, hogy teljesen eltér a gondolkodásmódjuk az élőkétől, ezért ha valaki élőholtként támad fel, az nem fogja azt hajtogatni, hogy miért nem lélegzik, és miért nem érez semmit a bőrén. Nekik ez éppen olyan természetes, mint nekünk az ellenkzője.
Ehelyett inkább azt várnám, amit a Warcraft 3 egyik zeneszerzője (a neve sajnos nem jut esezmbe) komponált bele az élőholtak egyik zenéjébe. Az érzést nem tudom leírni így háromnegyed tizenegykor, de a zene lényege az volt, hogy érzékeltesse a torz feltámadást, mintha egy mély, nehéz álomból ébredne az elkárhozott, és körülötte minden él, minden izeg-mozog, az egész világ tele van színekkel és hihetetlen formákkal, amiket mind úgy érzékel, mint azelőtt soha.
Sajnos ennek az elkapása nem kevés alkotói energiát igényel, de ha valaki képes lenne megírni, akkor övé lenne minden elismerésem.

Cranky, mindazonáltal szerintem ez egy jó írás, szerintem ha átgondolod a fentieket, és úgy döntesz, hogy írsz még egy- két fejezetet, akkor türelmetlenül várom a következő postodat :) .

Következő részben fogom részletezni, csak most így nem tudtam másképp befejezni illetve, nem akartam részletesen belemenni ,leírni, hogy attól a napról fogva mikor Arthas lerohanta az Andorhali bázist, mi történt egészen addig amíg Sylvanas egyesült a hordával.... de lényegesebb részeket kiragadom.
Amugy Oliver egyik jó haverom karaktere, és ez részben az ő története is. :P
frissen nemzett katona - huhh ez most télleg fura, de ha leírsz egy jobb megfogalmazást akkor átírom.
Szerk:hmm A figyelmes olvasó most feltehetné a kérdést ,hogy a viharnak végülis vége lett vagy azóta is esik? :D

Bár minden kívánságom így teljesülne... :lol:

Nekem továbbra is tetszik, bár 1-2 dolgot kicsit részletezhettél volna, szvsz. Például hogy hogyan vesztette el Oliver a hazaszeretét.

Ez azért kicsit fura volt. :)

Várjuk a folytatást... újfent. :D

Fertőzött Élet
Avagy Cranky története

II. fejezet

Órák teltek el, a dühöngő vihar nem csillapodott, de a falu lángjait mégsem oltotta ki semmilyen eső, vagy szél. Mindenhol hullák hevertek, férfiak, munkások, nők, gyerekek, katonák. Egy közülük, Oliver volt. A fiú aki még éppen beért a faluba a kapuk eltorlaszolása előtt. Sajnos az ő története sem különbözött a többiekénél. Szomorú sorsa végét a fertőzött búza okozta neki is, mint a lakosság zömének.
Kel' Thuzad élőhalott serege a falutól délre nagy erődítményt hozott létre. Hatalmas áldozó kutakkal, hogy árnyaikkal jól átlássák a környék erdeit, és dombos vidékeit. Andorhal egyike volt Lordaeron legszebben virágzó városainak, és környéke legalább annyira szép, virágzó vidék volt ,mint a város maga. Mostanra viszont a környező fák, sötétbe borultak, a város földje kiszikesedett néhány órán belül. Kel' Thuzad seregein, és kultistáin kívül mást is hozott magával. Egy hatalmas szállítmányt a fertőzött gabonából, amit már útjára is bocsátott Heartglen felé. Baljós jel volt ez egész Lordaeron részére, ugyanis ez Heartglen pusztulását is kezdeményezte.
Egyetlen reménye volt az egész királyságnak. A makacs herceg, Arthas akit sokan suhancnak neveztek gyerekkori csínjai miatt. Most azonban mint herceg, és mint katona, de legfőképp mint népe utolsó esélye volt úton Andorhal felé. Arthasnak egyedül nem lett volna egyszerű dolga, ezért segítséget kapott Kirin' Tori barátjától, Jainától.
A Korbácsnak sok dolga volt ,hogy felkészüljön az emberek érkezésére. Kel' Thuzad a holtak közül néhányat feltámasztott, és seregei közé állított. Egy ilyen szertartás nem volt ,olyan egyszerű ,hogy ne agyatlan zombit, vagy ostoba csontvázat hozzon létre.
Kiválasztotta legjobb tanítványait, a kultisták közül, körbe vettek egy-egy holtestet, majd majd kezüket maguk elé emelve, a sötétség démonjait idézték. Az élet efféle visszaadását a nekromancia ágába sorolták. Ez talán a legnagyobb ellentéte az Arthas által tanult templomi lovag tanulmányoknak. Kel' Thuzad és tanítványai a jobb fizikumú, fiatalabb embereket választották serege bővítésre. Választottjaik között volt Oliver , aki még mindig a főtéren feküdt holtan, abban az egyszerű ruhában amit a horgászathoz vett fel még aznap reggel.
A nekromanták, és kultisták körül állták Oliver hulláját, majd kezüket maguk előtt tartva kezdték meg az idézést. A sötét démonok megajándékozták Olivert egy második eséllyel, amivel talán elvégezheti földi feladatát, egy másik létben. Egy teljesen más, fertőzött, rothadó életben, amit élőholti létnek neveznek. Oliver jó fizikumú, magas termetű, fiatal 18 éves ember volt. Az idézés után, már csak egy rothadó hulla, aki a Korbács seregeit ékesítette. Életkora látszólagosan többé nem változott, termete kisebb lett görnyedtsége miatt, haja elvesztette színét, és formáját. Most már vöröses színben, és tépázott formában ékesítette száraz fejbőrét. Ébredése zavaros volt, mind minden előhalottnak. Fejében gondolatok kavarogtak, emlékei megritkultak, és személyisége is teljesen átváltozott.
Oliver már nem emberként kelt fel, hanem mint a Korbács közlegény katonája.
-Hol, hol vagyok?
-Nincs semmi baj, életben vagy.
-Várjunk csak.. ti élőhalottak vagytok! Rothadó hullák! Ne érj....
-Csssssst! Most már nem vagy veszélyben. Az élőhalottak nem ártanak neked többé. - vágott közbe egy kultista. Közben Oliver szürkülő kezét nézve elborzadt, és lábra ugrott. Végig nézett magán; fogai reszkettek, a keze remegett, majd észrevette a a kard szúrta lyukat a hasán, amit megalvadt vére vett körül.
-De hiszen én.... én, én is előhalott lettem. - Mondta rémülten, közben még mindig a sebet nézte a hasán.
-Ne aggódj miatta! Nem lesz vele gondod. Többé már nem fáj a karddöfés , se vágás. Már nem okozhat fájdalmat a mágusok esszenciális kontárkodása. Persze ettől még meghallhatsz újra, de akkor már senki nem segít rajtad. Eldobod magadtól ezt az utolsó esélyt is. Szóval gondold át fiam; a Korbács hűséges katonája leszel ,vagy meghalsz végleg?
Oliver rémülten hallgatta végig az egész történetet, közben sebét takargatta, és nem értette mért nem folyik könny a szeméből, miért nem hűsíti a friss levegő tüdejét, miért nem érzi a szél borzolását a bőrén, miért nem bántja az erős esőcseppek hullása arcát, és ,hogy miért nem fáj a hatalmas seb a teste közepén?
A kultista szavai elhangzása után, egy nekromanta jelent meg a híd felől, mögötte egy erős ghoul hátán egy frissen nemzett élőhalott katonával. Oliver először nem ismert rá, majd hajáról, testalkatáról feltűnt, hogy a félbolond, Andrew az. Csodálkozva nézte ,ahogyan a förtelem a hátán hordozza a sérült elmét, akit egykoron jól ismert az egész falu. A ghoul letette a többiek közé, akik még nem eszméltek föl előhalotti létükbe. Oliver közelebb lépett hozzá, és arcát vizsgálgatta.
Bár Oliverben élt még a hűség Lordaeron iránt, mint egykori fiatal lakosa, mégis egy belső démoni erő arra késztette ne dobja el ezt a lehetőséget és tartson a Korbáccsal. Egy belső hang azt súgta, még sok érdekes dolog vár rá.
Andrew arcát nézve, elmélkedett új valóján, de elmélkedését megzavarta egy rekedt ordítás.
-EMBEREK! Jönnek! Arthas és a serege!
-Mennyien vannak? - kérdezett vissza Kel' Thuzad
-Nem tudom uram, 100an, talán annyian se.
Oliver felfigyelt erre, és valami azt súgta várja ki az emberek érkezését majd pedig közéjük áll. De rájött ,hogy nincs értelme az emberek megölnék, sosem fogadnák be így. Tekintete újra Andrewon volt, aki hirtelen megmozdult. Kinyitotta szemeit, és Oliver arcába nézett.
-Ki vagy te? - kérdezte Andrew hörögve.
-Oliver vagyok, emlékszel rám? A fiú Andorhalból, a fiú aki minden reggel a tóhoz megy horgászni.
Andrew zavarodott volt, fejét oldalra fordította ahol a katonák rendeződtek, és az erőd irányába vonultak, néhányan Kel' Thuzaddal a faluban maradtak ,hogy a holtesteket megcsonkítsák, és ezzel ráijesszenek Arthasra és embereire.
-Mi folyik itt, mi lett belőlem? Végleg megbolondultam tán?
-Élőhalott lettél mint ők, vagy mint én. Felismersz hát?
-Oliver vagy, aki minden reggel horgászni jár a tóhoz.
-Tehát emlékszel rám?
-Nem , de te mondtad, biztos így van.
Andrew bár más létbe találta magát, sérült elméje mit sem változott. Egy ideig vizsgálta Oliver arcát, és azon tűnődött, vajon miért hiányzik egy darab az ajkából? Aztán szinte ellökte maga fölül Olivert és talpra állt.
Ő érezte mit kapott a sorstól, érezte ,hogy ez a változás végleges és nincs más választása. Tudta ,hogy mostantól másképp fog élni, de könnyen megbarátkozott. Ez a különleges érzék ,talán hiányos esze pótlása miatt van, vagy csak egyszerűen az élőhalotti lét hatott rá így.
-És most hogyan tovább? Harcolni fogunk?
-Hogy mondhatod ezt? Arthas herceg útban van ide! Arthas és a lordaeroni sereg. Nem harcolhatunk a hazánk ellen. - Oliver szavai felkeltette a mögötte álló élőhalott harcos figyelmét. Közelebb lépett a két újonchoz, és hallgatta a beszélgetésüket. - Harcolnál a saját hazád ellen? Elárulnád azt ami eddig otthont adott? Képes lennél....
A harcos előrántotta a kardját és hátulról Oliver torkához feszítette.
-Mocskos áruló! Így hálálod meg az új esélyt, amit tőlünk kaptál?
Bíráló szövege még el sem hagyta a torkát majd fojtogató markolást érzett saját torkán, mégsem érintette őt semmi.
-Ereszd el! - Kel 'Thuzad sötét haragjával rontott a katonára, aki rögvest eleresztette Olivert. - Nem emlékszel milyen makacs voltál Aulivis, mikor még te is ebben a helyzetben voltál? Én emlékszem rád milyen nehezen estél át ezen a korszakodon. Hagyd hát békén a kételkedőt! És ne merészelj többet ilyet cselekedni, az engedélyem nélkül.
Andrew végig nézte az egészet, és nem értette, mi a baja Olivernek. Ügyet sem vetett a sok ostobára, inkább a förtelmek felé indult ,hogy közelebbről lássa azokat a hullákból összevarrt csúfságokat, az ostobák meg hagy szívják egymás vérét. Ő teljesen megértette ,hogy mi történt, tudta ,hogy ez már nem változhat, és ,hogy balgaság lenne eldobni magától. Érezte ,hogy új erőre kapott, és végre ki veheti részét a háborúból, bármelyik oldalon.
Kel' Thuzad szintén otthagyta Aulivist, és Olivert miután elmondta mondanivalóját, és Andrewhoz lépett, mert érezte, hogy a fiúban van valami ami más. Hátulról figyelte ,ahogyan a borult elme érdeklődően nézegeti a hatalmas pestis szörnyet.
-Érdekesnek találod? - Andrew ijedten hátrafordult – Elhiszem ,hogy tetszik, de indulnotok kell. Te és az újoncok északra mentek Hearthglen felé.
-Maga nem jön velünk?
-Nekem maradnom kell, része a küldetésnek. Most jobb lesz ha indultok, Arthas bármelyik pillanatban itt lehet.
Andrew meglátta a csapatot néhány élőhalottból, és egy pár ghoulból, és nekromantából. Fejet bólintott és elindult.
Oliver az egészet még nem tudta feldolgozni, de egyre jobban elerősödött rajta az élőhalott önmaga.
Aulivis az induló csapat felé intette némán, és bár Oliver nem akarta elhagyni Andorhalt, mégis önkéntelenül is elindult.
Útjuk során rájuk tört egy lázadó paraszt csoport, amiben az újoncok nagy része meghalt. Összesen 4en élték túl, köztük Andrew és Oliver, akik jó ideig az északi földön bujdostak, majd mikor egy arra menetelő élőhalott osztagtól hírt kaptak, hogy Lordaeron elbukott, és a Nathrezimek irányítás alá vontak mindent, Arthas pedig Nortrendre ment embereivel feladva Lordaeront, és a királyság utolsó esélyét. Oliver, és Andrew a városba mentek, hogy csatlakozzanak a Korbácshoz, aminek sorsa csak most kezdett érdekessé válni. A pár hetes bujdosás alatt Oliver teljesen elvesztette hűségét Lordaeron iránt, és a benne uralkodó förtelem felemésztette zavaros gondolatait. Most már csak a Korbács érdekelte és ,hogy értékes legyen élőhalotti mivolta.
Andrew nem bizonyult jónak közelharcban, ezért egy boszorkánymester tanítványává fogadta, és tanításai alatt kiderült, hogy Andrewnek különleges tehetsége van a démoni mágiában. Borult elméje azonban sosem tisztul ki, ezért mesterétől, a Cranky nevet kapta, ami a közös nyelven annyit tesz: Félbolond.
Oliver viszont remek harcos volt, sokak közül is kitűnt. Jól forgatta a kétkezes kardot, és remekül bánt a harci pörölyökkel is. A Tarren Milli csata után, társai Rottenfurynak nevezték el, dühöngő mészárlása után, ami közös nyelven a Rothadódühnek felel meg.
Hosszú ideig jártak ezek után külön utat, de a sors újra összehozta őket egy későbbi időben.

Woahh danke! :D
Már kész a 2. fele, még dolgozom kicsit rajta, és köszönöm a figyelmeztetést is a következőnél figyelek a tagoltségra is :)

Csatlakozom. :) (Bár néhol kissé tagolatlan volt.)

Várjuk a folytatást. :)