legyél inkább allys

légszi

hy szerintetek mivel mennyek undead v blood elf warlock vagy tauren shaman?

:D mivel Frosty kollega felhívta a figyelmemet hogy van RPG részleg ott folytatom az ámokfutásomat, akit érdekel nézzen be oda, vannak újak is !! :roll:

izéééé.........

ONAR (NIASA, Bladefist, Warrior/lvl60)

Stormwind….az emberiség bölcsője, legalábbis sokan így tudják, szeretnék kitörölni Stormgrade és az Arathi klán széthullását, pedig a múltunk csakúgy, mint a jövőnk az életünk része.

A hajnali napsugarak kíváncsian leskelődtek be Stormwind vastag kőfalai felett, áttörve a piacnegyedben sürgő forgó emberek által kavart porfelhőn. Már nem csak a kohóból áradó fény világította meg a kicsi kovácsműhely belsejét, az ablakokon beeső napsugarak világos fénycsíkokat rajzoltak a levegőbe. Apám nehéz bőrkötényében izzadva kalapálta a jófajta acélt, hiszen a vértnek és a pajzsnak való fémet keményen meg kell munkálni, a viselője élete múlik ezen, mondta el nekem ezerszer. Már több mint két hete dolgozott ezen a darabon, és lassan kezdett kirajzolódni a vért valódi alakja. Bár a város legtöbb páncélkovácsa naponta több darabot is készített, apám soha nem készített két pajzsot vagy páncélt egy hét alatt. Igaz a megrendelők sem a helyi katonaság káplárjai voltak, hanem kalandozók. Szelíd tekintetű mégis olyan alakok, akikkel első látásra az ember nem töltene el egy közös éjszakát összezárva egy szobában, viszont megismerve őket senki másra nem bízná az életét. Legalábbis az apám efféleképpen vélekedett a megrendelőiről, az utóbbi időben már csak egy guild számára készített pajzsokat, más megrendeléseket nem fogadott el. Már jócskán estefelé járt az idő mire elkészült a remekmű, bár sosem éreztem affinitást a kovácsmesterség iránt, apám nagy bánatára, mégis szerettem nézni, amikor dolgozik és segíteni neki, ami tőlem kitellett. Ilyen vértet még sosem láttam ezelőtt, nem a szokásos formát és mérete követte, a fényes összeillesztet fémpikkelyeken szinte lefolyt a kohóban izzó szén vörös ragyogása, a közepén hatalmas vörös kő díszelgett. Egy hatalmas tűzelementál szíve ez, mondta apám, aki ezt a vértet viseli azon nem fog a tűz, felemeltem és meglepődtem milyen könnyű a méretéhez képest, és bár alig pár perc készült el és a műhelyben nagy volt a hőség a vért mégis kellemesen hűs tapintású volt. Igyekeztem elképzelni, hogyan mutat majd ez a kis vért egyen azon harcosok közül, akiknek meggörnyedve kellet járni a műhelyben, amíg itt voltak.
Megzörgették az ajtót majd belépett a megrendelő, belépett majd félrehajtotta a köpenyét és dallamosan köszönt, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Egy éjjelf ált előttem, hallani már hallottam róla meséket hogy egy távoli szigeten élnek amin, egy hatalmas fa van amekkorát elképzelni, sem tud, aki még nem látta, de még életemben nem láttam senkit ebből az ősi népből. Nő létére magasabb volt, mint a legtöbb férfi a negyedben ahol laktunk, a haja pedig zöldes árnyalattal ölelte körbe hosszúkás arcát, úgy tűnt mintha szemei kicsit mintha izzottak volna a műhely félhomályában, és a fülei….életemben nem láttam még ekkora füleket. Nem nagy lapátfülek voltak, hanem kecses hosszú felfelé meredők jócskán kikandikáltak a dús hajkoronából.
-Onar …fiam …köszönj a vendégnek...-mondta zavartan apám aki valószínűleg nem először látott elfet velem ellentétben. -Fiam…elnézést Gabcsilla, a fiam…kicsit..khm…
-Semmi baj-..szólalt meg az elf nő..-nem az első eset, gyakran még az felnőttek is meglepődnek, ha elfet látnak, derék növésű gyerek a fiad Horat -majd lehajolt hozzám és a fejünk egy magasságba került… -Szia Onar, én Gabcsilla vagyok az apád már sokat mesélt rólad.- mondta vagyis inkább énekelte, miközben elmosolyodott.
-öőőő…-nyögtem miközben nem tudtam levenni a füléről a szemeimet….Isten hozta minálunk…-nyögtem ki nagy nehezen
Hangosan felnevetett, embert nem hallottam még így nevetni, persze ő nem is volt ember.
- Látom különös figyelmet, szentelsz a füleimnek, meg szeretnéd érinteni őket? Kérdezte kíváncsian cseppet sem bántóan.
Éreztem, hogy az arcomat elfutja a pír,-Őőőő nem dehogyis –mondtam legalább olyan hangsúlyal mintha egy Westfalli coyote megsimogatásának lehetőségét, kínálták volna fel.
-Mindjárt gondoltam. –mondta és felegyenesedett, és mintha a kisördög bújt volna belém végig sem gondoltam mit mondok, kibuggyantak a számon a szavak. -Miért meg lehetne?- alighogy kiejtettem a számon úgy éreztem, hogy a földig süllyedek szégyenemben.
Az elf sokatmondóan elmosolyodott és egy barackot nyomott a fejemre –Talán. - mondta majd apámra nézett.
-Fiam menj most. Mond meg anyádnak, melegítse a vacsorát egy óra múlva otthon, leszek.-mondta apám majd a letakart vért felé indult hogy megmutassa a vendégnek.
Már az ajtónál voltam amikor megfordultam –Gabcsilla néni- mondtam kicsit félénken- ne tessék haragudni rám, csak még……még sosem láttam senkit a népéből, és………. őőőő……..szerintem szépnek tetszik lenni. Jó éjt. -Nyüszentettem és gyorsan behúztam magam mögött az ajtót. Egész hazáig futottam a csatornák melletti macskaköves úton közben félve kémleltem a zavaros vizet, a mendemondák szerint egy hatalmas krokodil került a vízbe valahogy és nem szerettem volna én lenni az estebédje. Hazaérve átadtam édesanyámnak az üzenetet, majd lemosdottam, ittam még egy jó pohár tejet és irány az ágy. Álmomban ott álltam a nagy fánál, az elfek szigetén a sejtelmes éjszakát lilára festette a mágikus ragyogás, és a levegőnek olyan illata volt, mint sehol máshol a világon………

A kardom hangos csikordulással akadt meg az ogre mellvértjében, igaz jócskán átvágva a kulcscsontot és jó néhány bordát, az óriási test hatalmasat döndült miközben lehanyatlott, kiszabadítottam a pengét felnézve egy mágust vettem észre amint éppen egy varázslat szavait mormogja, és valószínűleg nem áldás volt ugyanis közben le nem vette a szemét a társamról. Majd egy kék jégdárda indult el kezeiből csapatunk törpe papja Gandalug felé, és megdermesztette egy pillanatra, a következő varázslatra nem volt már ideje ugyanis lerohantam, jobb híján először a pajzsommal csaptam mellbe, és bár ugye az ogrék nem éppen arról híresek, hogy kicsik, azért valljuk meg én sem voltam egy nádszál legény, így a varázsszavakhoz raktározott levegő hangos szusszanással szaladt ki a tüdejéből. Közben Gandalug is magához térhetett, mert az átka elkezdte kiszívni az életerőt a kék tetoválásokkal borított mágusból. Felismerve igazi ellenfelét hatalmas léptekkel indult meg társam felé, ám egy jól irányzott vágással a ball lábán az inakat átmetszettem kardommal, felüvöltött és lesújtott rám a botjával, felkaptam a pajzsom és könnyedén blokkoltam az ütést, ehhez nagyon értettem, majd kinéztem a pajzs mögül és, zsupsz egy vágás. Az ogre már őrjöngött de csak a pajzsomat találta el a botjával, még gyerekoromban tanultam meg a leckét nem csak az számít, hogy ki mekkorát üt. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás megérkeztek Indi nyilai, a mágusnak menthetetlenül vége volt.
Végignéztem az ogre barlangon, legalább tizenötöt levágtunk, a maradék szétfutott, és nem volt kedvem megvárni, míg visszatérnek a társaikkal.
- Keressétek a kristályt- mondtam és az első hordólerakat felé indultam felé indultam.
A Loch tó gátját aláaknázta a Dark Iron törpék egy szakadár csapata, és a hatástalanításra szükség volt a főmérnök által megrendelt különleges kristályához, amit viszont szerencsétlenségükre ezek az ostoba ogrék loptak el a múlt héten a törpék jófajta sörével egyetemben. Amikor a helyi parancsnok felkért minket a feladatra, a szavaiból nem tudtam biztosan kivenni, hogy most a sör vagy a kristály elvesztése miatt dühösebb. A kristályt egy dupla fenekű hordóban szállították volna a tóhoz közeli katonai erődbe félvén, hogy ha a Dark Iron-ok megneszelik, hogy tudnak a tervükről, azonnal felrobbantják a gátat. Már a negyedik hordókupacot vizsgáltuk át, amikor Indi éles szeme kiszúrt valamit az egyik hordón.
–Azt hiszem ez lesz az- mondta az elf vadász.- és egy hordóra mutatott, ami teljesen olyan volt mint a többi.
-Miért vagy benne olyan biztos? -kérdezte azonnal Gandalug -Csak nem valamiféle megérzés már megint? -firtatta csipkelődve. Ha valaki nem ismerte volna őket, akkor biztosan azt gondolta volna hogy ki nem állhatják egymást, de én már tudtam hogy ez a csipkelődés másról szól. Egy olyan mély barátságról, ami csak harc közben születhet meg, és amit senki nem érthet, aki nem részese.
-Nem törp uram hanem azért mert ennek a hordónak nincs pereme a tetején, és ha megkocogtatom hallatszik hogy ebben az üregben bizony nincsen sör -és mintegy ezt bizonyítandó kardja nyelével megkocogtatta és tényleg a mély dobbanások helyet üreges kocogás hallatszott.
Közelebb léptem és megmozgattam a hordót, mintha valami csúszkált volna az üregben. Felemeltem a kardomat hogy bezúzzam a hordót és kivegyem a kristályt, már majdnem lesújtottam, amikor Gandalug a hordóra vette magát.
-Csak nem akarod összezúzni, őőőő..azt nem tehetjük meg a …szóval ez a drága sö….akarom mondani, megsérülhet a kristály. –Mondta és megpróbált komoly képet vágni -Ez az. Hallottátok hogy milyen ritka kőről van szó honnan tudjátok hogy nem roppan össze az ütés hatására hm? …hm??? - kérdezgette tőlünk –Onar kapd a válladra és irány a Thelsamar, ott vannak megfelelő eszközök, amivel szét lehet szedni.
Összenéztünk Indivel és mind a ketten tudtuk, hogy a törp barátunk a sör miatt nem szeretné szétzúzni a hordót, a sörivás a törpéknél majdnem rituálé szinten volt, Gandalug mesélte hogy van egy régi monda miszerint egyszer egy csatában a törpe berserkerek nem voltak hajlandóak harcolni, amikor megtudták hogy a várt sörszállítmány nem érkezett meg, és így majdnem elveszették a csatát. Ám az utolsó pillanatban mégiscsak befutott a sör, de akkor a trollok már a tábor határán voltak, sok törpe harcos egyik kezében baltával a másikban egy korsó sörrel harcolt, és óriási győzelmet arattak.
- Szóval nem lehet szétzúznunk?- néztem a papra aki lehajtott fejét lóbálva nemet intett a földet bámulva.
- Mert megsérülhet a kristály?- a fejlóbálás megismétlődött csak most más irányba, igent jelezve.
- Ne akadékoskodj már Onar..-mondta mesterkélten az elf – Hallottad nem, megsérülhet a kristály és azt nem akarjuk ugyebár.
- Neeeeem azt a világért sem akarjuk. -mondtam és kitört belőlem a nevetés, amihez hamarosan Indi is csatlakozott, miközben törpe barátom sértetten felszívta magát és méretéhez képest öles léptekkel indult el a tó partján a falu irányában.
A városka, amit Thelsamarnak hívnak alig négy óra járásra volt tőlünk főleg a hatalmas Loch tóban halászó törpék, alapították, de most már mint csomópont működött az utazóknak és elég szépen kiépült, békés vidék mégis valami gondterheltség érezhető a tájon. Úgy döntöttünk, hogy a könnyebb utat választjuk és a tó mellet haladva, közelítjük majd meg a falut, így talán elkerülve a frekventáltabb helyeket, utakat. Már vagy egy órája úton voltunk, amikor Indi rámkacsintott.
-Megszomjaztam Onar tedd le azt a hordót, és ereszd meg a csapot, csak nem fogok itt szomjan halni, neked is könnyebb lesz utána cipelni.
És így is lett a habzó sör csak úgy csurgott le az elf száján úgy nyelte, majd még egyszer teletöltöttem a korsóját mielőtt elindultunk és jómagam is felhajtottam egy jó adagot. Gandalug dölyfösen a látóhatár kémlelésébe kezdett mintegy tudomást sem véve a körülötte folyó eseményekről. Tovább haladtunk a gyönyörű tó mentén, ami mintha beékelődött volna a vidék erdei közé, mint egy hatalmas kék rét. Alig egy félórája gyalogolhatunk, amikor ismét megálltunk, most én szorgalmaztam, hogy már igencsak nyomja a vállam ez a hordó könnyíteni, kellene rajta és ismét csak megbizonyosodhattunk róla hogy a törpe sörfőzőmesterek által készített sűrű barna nedűnek bizony a gyakran vizezett stormwindi Barna barát a közelébe sem érhet. Már épen indulni készültünk, amikor Gandalug két hatalmas nyelés között, amiket egyébként folyamatosan produkált mióta megálltunk megszólalt.
- Őőő..Csak hogy lássátok, nem haragszom, töltsetek nekem is egy korsóval, hiszen milyen barát az aki cserben hagyja a társait?-Hát ilyenek ismertek engem? Kaz Modanra mondom csak nem hagyom hogy végig cipeld azt a hordót Onar, még a végén megemeled magad és azt igazén nem szeretném.
Mondta miközben olyan gyorsan előkaparta a korsóját a hátizsákjából hogy azt még egy gyorskezű tolvaj is megirigyelte volna. Összenéztünk és hatalmas nevetésben törtünk ki, amit a korsók összekoccanása kísért, majd pedig egy törpe vicc valami elromlott ülőalkamataságról amit természetesen senki más nem értett Gandalugon kívül, de hát a törpe humor már csak ilyen. Továbbindultunk, de a megállások mind gyakoribbak lettek, és bár a hordó mind könnyebb lett mégsem haladtunk gyorsabban, ez betudható volt talán annak, hogy a terep mintha kicsit göröngyösebb lett volna, mint idefelé jövet, és az út is össze-vissza kanyargott a lábunk alatt. Indi mindenképpen le akart táborozni, ezt oly módon adta tudtunkra hogy egyszer csak eldőlt mint egy zsák, betudhatóan a baráti segítségnyújtásnak amivel megkönnyítette a hordót. Gandalug végigsimított a szakállán -Nyápic- mondta egy hatalmas böffentés kíséretében, majd ezt megismételte az alfelén is. Felnyalábolta az elfet vagyis erősen rajta volt a dolgon, viszont mivel a vadász legalább öt fejjel magasabb volt nála ez okozott némi problémát, mikor már úgy nézet ki rendben van egy kósza végtag mindig elkavarodott felbuktatva a törpét. Végül a hátára vette az elfet, mint egy köpenyt és úgy kezdte el vinni, közben hálát rebegett az isteneknek hogy nem törpének s nem elfnek vagy embernek született erre a világra. A hold már jócskán az útjának a felén járt mire megérkeztünk Thelsamarba. A városi őrség kapitánya elénk jött.
-Itt van az az izé…őőő…kő vagy mi- mondtam nem éppen pergő, nyelvel-, Megszereztük, ahogy ígértük.
A parancsnok furcsán nézett ránk, vizslató tekintete mindenre kiterjedt, igyekeztem kihúzni magamat, de már késő volt éppen közelebb lépett, amikor hatlmasat böffentetem. –Elnézést- mondtam mialatt Gandalug irányából halk szellentés hallatszott – Biztos a fűszeres kolbász az oka.- mondtam igyekezve teljesen meggyőzőnek hatni
- Igazán kár hogy hogy a szállítmányt nem sikerült megmenteni, persze a lényeg a kő, Ironforge-ban felvehetitek a jutalmatokat, a szövetség hálás lesz a szolgálataitokért. Nagy kár hogy a sörből nem sikerült megmenteni legalább egy hordócskával. - mondta és cinkosan Gandalug felé pillantva a kapitány.
-Hát igen ez így van, kár érte- tronfolt rá a törpe pap majd zavart torokköszörülgetésbe fogott.
-A társatok megsérült? -intett az elf felé aki fejét békésen Gandalug vállára hajtva igyekezte kipihenni a mentőakció fáradalmait.
-Hát…őőő….izé… -igyekeztem kivágni magunkat, amikor a törpe közbevágott- Megártott neki a nap, tudja milyenek ezek a hosszúfülűek, kijönnek a fák árnyékából és aztán az ember nem győzi hallgatni a nyavalygásukat egész nap.
-Persze persze…-bólogatott sokatmondóan a kapitány, majd tisztelgett és elindult visszafelé az őrépületbe.
Bevánszorogtunk a fogadóba, és nyugovóra tértünk, holnap hosszú út ál előttünk el kel jutnunk a kikötővárosba Menethil-be ugyanis úgy néz ki valaki megtalálta az elveszett flotta roncsait, ez volt az első feladat amit a klán aminek tagja voltam ránk bízott, és igazán szerettem volna jól bemutatkozni……….

Ma végre nem kellet segítenem apámnak a műhelyben, úgy döntöttem ma pecázni megyek a csatornára, a héten nagyon ment a hal a mágus negyed előtti stégen. Amikor megérkeztem a szabó nagyobbik fia már kint ült a stégen és lógatta a zsinórt. Köszöntem neki és le akartam ülni, hiszen kényelmesen elfértünk volna ketten is, de ő rámkiabált.
- Mit képzelsz ez az én helyem, menj máshová .- mondta ellentmondást nem tűrő hangon
- De …elférünk ketten is ….majd a másik végére ülök .- próbálkoztam.
- Mondtam hogy nem….vagy azt akarod hogy ellássam a bajod? - mondta letéve a horgászbotot- Itt akarsz horgászni? Rendben. Ha le tudsz győzni, akkor én megyek el te maradsz ha nem akkor fordítva. -mondta vigyorogva, hiszen legalább két ével idősebb volt nálam. Mégis úgy döntöttem maradok, nem tudom miért, de eluralkodott rajtam egy nyugodt hűvös érzés, ami magabiztossá tett, talán hogy a fiúnak nincs igaza, nekem pedig igen. Mielőtt reagálhattam volna már rajtam is volt és a földre tepert az arcomba vágott, felhúztam a lábaimat és lerúgtam magamról, ha közel engedem nincs esélyem, és csúnya verést kapok erre ráébresztetek az elmúlt percek. Lekaptam az egyik fa szemeteshordóról a tetejét és mint egy kis pajzsot magam elé tartottam, és igyekeztem kivédeni a felém zúduló ütéseket rúgásokat, és amikor tudtam kiütöttem a pajzs mögül bár ezek az ütések legtöbbször az ellenfelem bordáján csattantak hatástalanul. A fedőt tartő kezem már sajgott a sok védéstől, de arra lettem figyelmes, hogy a fiú már fárad, az ütések már nem lökték akkora erővel vissza a kezem, és egyre ritkában érkeztek. Egy sikeres védés után az ütésem lecsúszott és az öklöm egyenesen az ellenfelem gyomrába száguldott, aki összegörnyedt és a földre rogyott.
- Rendben –mondta zihálva – nem gondoltam volna hogy elbánsz velem….tiéd a hely..-motyogta miközben feltápászkodott és elkullogott az Óváros felé.
Én pedig csak ott álltam a kezemben a korhadt szemetesfedővel és a gondolataimban hálát adtam apámnak, aki megtanította hogy a harcban a védekezés ugyanolyan fontos mint a támadás. Remegő kézzel csaliztam fel a horgot és dobtam be, nem is telt el sok idő jött is az első kapás, de elrontottam, persze a csalit lehúzta, így újra felcsaliztam az otthonról csent friss kegyérből gyúrt gombócot és bevetetem a horgot. Igyekeztem jókor bevágni de a kapások nagy részét sora elszúrtam, és még csak három hosszúcombú mocsárugró béka raboskodott a rongyból vart haltartó szákomban.
- Tovább kellene várnod, amíg teljesen eltűnik az úszó, mert akkor már biztosan a szájába van a horog. – mondta egy kellemes női hang mögülem, megfordultam és egy magas hosszú hajú nő állt mögöttem, szépen kidolgozott bőrpáncélban, kezében horgászbottal. Biztos varázsló gondoltam magamban, mert hogy egy hangot sem hallottam, amíg ideért, pedig a stégen minden lépést az összetákolt fa nyikorgása követ.
- Leülhetek melléd? Vagy meg kell verekednem a helyért? – kérdezte kajánul elmosolyodva.
- Persze tessék csak. –mondtam és odébb húzódtam hogy jobban elférjen
- A nevem Scream, én is ezeken az utcákon nőttem fel de úgy látom semmi nem változott, még mindig verekedni kell a jobb helyekért. Láttam ahogy összeakaszkodtatok azzal a nagyobb fiúval és őszintén nem gondoltam volna hogy te nyersz majd. -mondta miközben bedobta a horgát, én pedig csak most csodáltam meg milyen jó horgászbotja volt. Igazi lakkozott Nedvesföldi bambuszból készült és mithril gyürükben futott a legfinomabb kék pókselyemszál, amit eddig láttam.
- Jól kezelted a fedőt volt már a kezedben pajzs azelőtt?- kérdezte.
- Igen, apám Horat páncélkovács, és néha vívunk otthon, persze nem komolyan csak úgy kedvtelésből. -mondtam miközben egy újabb kapást szalasztottam el.
- Ismerem,- mondta nagy meglepetésemre a nő- több munkáját is láttam már, büszke lehetsz apádra nagyon ügyes kezű mesterember, és ő is büszke lehet rád hogy ilyen bátor fia van.
Majd egy hatalmas macskahalat penderített ki a stégre legalább három kiló volt benne, nem is hittem hogy ekkora halak is vannak a csatornában.
- Tedd csak el fiú, én úgysem tudom most hová rakni, éppen átutazóban vagyok. -és a kezembe nyomta a pompás példányt- mutasd csak a horgodat- odanyújtottam neki, mire egy rózsaszínű golyót szúrt a horogra .- Na ezzel próbálkozz és csak akkor ránts be amikor lehúzta teljesen a jelzőt.
Bedobtam és alig telt el egy kis idő a úszóm bóbitája úgy tűnt el mintha legalább kőből lenne, berántottam és igencsak bele kellet kapaszkodni a botba, mert a valami a másik végén nem igazán akarta megtekinteni milyen is a Stormwind-i belváros. Azért végül az én akaratom érvényesült és sikerült kirángatni a gyönyörű halat ami majdnem akkora volt mint a szákban raboskodó társa. Büszkén fordultam meg megmutatni ujdonsült barátomnak a zsákmányt de meglepetten tapasztaltam hogy amilyen hirtelen tűnt fel olyan hirtelen is távozott, mintha a föld nyelte volna el. Aznap annyi halat fogtam, hogy még a harmadik szomszédnak is vittem át belőle, majd korán lefeküdtem ugyanis már alig vártam hogy holnap ellátogassunk a Westfall-ban élő unokatestvéreméhez……..

Már lassan egy hónapja hogy elvesztetem a családom a Defias banditák támadása során, én is csak Yargoro egy paladin révén éltem túl a rajtaütést. Azóta ebben a vidéki kastélyban voltam, ami mint kiderült a Niasa guild székháza volt. Ez volt az a klán, aki számára apám az elmúlt években páncélokat és pajzsokat kovácsolt. Yargoro lépett be a szobámba - Jó reggelt Onar, Aredhal látni akar,ő a guild feje, kérlek viselkedj illendően a jelenlétében .- majd a kastély kelti szárnyához sétáltunk amit dúsan zöldellő liget vett körül. A szobába lépve Yargoro távozott én pedig leültem az egyik székre és vegyes érzelmekkel vártam a találkozást. a szoba berendezésében a természetes anyagoké volt a főszerep, sőt jobban megnézve némelyik tárgy jelenleg is élő növény volt.
A helységbe egy elf nő lépett be, finom vászonruhákban, de mégsem keltve piperkőc benyomást.
– Légy üdvözölve Onar- szólt az elfek dallamos hanglejtésével használva a számára idegen nyelvet - Először is engedd meg, hogy részvétemet nyilvánítsam ki a családod miatt, Bár nem ismertem őket személyesen, láttam a munkáit, és tudom talpig becsületes ember volt, édesanyád pedig mindamellett hogy feleség volt még anya is, felnevelt téged, nevét övezze tisztelet. - a szavai hallatán önkéntelenül is könnyek buggyantak ki a szememből, de érdekes módon máshogy éreztem magam mialatt a könnyek, végiggördültek az arcomon. Úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó sírás amit még gyermekként tettem meg, nem hagyhattam magam mögött a múltam, és nem is akartam, mert a fájó emlékek is az enyémek, de valami megváltozott ott belül. -A nevem Aredhel a Niasa guildet vezetem, de ezt már biztosan tudod, Nem tudom pótolni az elveszet családod, sajnos ez nem áll módomban, de ajánlhatok valamit amit nagyon szeretnék ha elfogadnál, maradj itt a guildházban amíg csak jónak látod, nem fogsz hiányt szenvedni semmiben, tanulhatsz is ha azt szeretnéd, vagy számos mesterséget kitanulhatsz, ahogy kedved tartja. –mondta kedvesen az elf nő, miközben egy kulcsot nyújtott át. –Mostantól saját szobád lesz, itt a kulcsa, nem kell azonnal döntened, megértem hogy a szíved most tele van fájdalommal, és ezt nem is kell elnyomnod, meglátod idővel ez el fog tompulni, és a kellemes emlékek re fogsz emlékezni nem a fájókra, és ez így is van rendjén. Most menj valaki már vár rád, ha bármire szükséged lenne, szólj bátran Yargoronak ő lesz a személyes mentorod, bizalommal fordulj hozzá és meglátod, hogy bár kemény asszony mégis vannak olyan rejtett tulajdonságai, amikről még talán ő sem tud.
- Köszönöm asszonyom, egyelőre maradok, aztán elválik, hogy mi lesz, mindenestre köszönöm. Mondtam majd elköszöntünk, és kifelé vettem az irányt. Az ajtó előtt senki nem várt mint ahogy Aredhel említette, alig tettem meg pár lépést egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Van itt egy kis tavacska a közelben, éppen egy kis vacsoráravalót indultam fogni lenne kedved velem tartani? –megfordultam és a Stormwind-i csatornáknál megismert Scream- ált előttem, szokásához híven megint a semmiből tűnt elő. Meglepetten bámultam rá-aztán felfedeztem a kis jelvényt a ruháján , tehát ő is a guild tagja.
- Természetesen, persze csak ha van még abból a csodagolyóból amit a legutóbb tett a horgomra –mondtam kissé megörülve hogy végre egy ismerős arcot látok- na és persze ha nem kell sokat verekedni a helyért tettem hozzá elmosolyodva.
-Nem azt hiszem nem.- mosolyodott el ő is majd beugrottunk az ő szobájába is egy pótfelszerelésért a számomra és egy rövid séta után egy kis nádasos partú holtágnál kezdtünk el horgászni. Közben elmesélte nekem a guild alapfelfogását és szabályait, és még rengeteg mindent, kezdtem úgy érezni, hogy ez egy nagy család, aminek esetleg én is a tagja lehetek egyszer. Már kezdett esteledni mikor elindultunk hazafelé a zsákmánnyal, hirtelen az egyik fatörzs mögül egy hatalmas hófehér párduc ugrott elénk, és kezdett minket méregetni halkan morogva. Azonnal tudtam elfutni esélyem, sincs így ledobtam a halas szákot és jobb híján a horgászbotomat markoltam meg két kézzel és az esélytelenek nyugalmával vártam a támadást. Scream rám nézet majd elismerően bólintott egyet, és a vállamra tette a kezét.
- Rendben, előjöhetsz-mondta a macskának, mert hogy én senki mást nem láttam –láthatod a fiú nem ijedős, egyébként is mit ártott neked hogy megpróbáltad halálra rémiszteni a cicáddal.
- Meg akarta simogatni a fülemet- hallatszott a hang a szomszédos bokorból majd egy alak lépett elő, és a csuklyát lehajtva Gabcsillát ismertem fel benne az elf nőt aki pár hete járt nálunk a vértért.
- Elnézést asszonyom..csak nagyon megl....-de nem tudtam befejezni a mondatot mert Scream közbevágott.
- Aszonyom- mondta és elmosolyodott- Sokat kell még tanulnod a világról fiú menyi idős vagy 16-17 éves kérdezte.
-17 múltam 2 hónapja . húztam ki magam büszkén.
- Nos az elfek tízszer tovább élnek, mint mi, vagy még tovább Gabcsilla elf mércével nézve még alig töltötte be a 19-et, persze még a gyakorlott szemnek is nehéz megítélni a korukat. A viselkedésük viszont jó támpont lehet, figyeld meg a füleit, megremegnek az érzelmek hatására ez a fiataloknál gyakori, aztán a mozgás és a beszéd ezek mind-mind segítenek majd Onar hogy meg tudd ítélni a korukat. Most mennem kell mert elszaladt az idő és ma még van egy elintézetlen ügyem. Gabcsilla, a halakat majd pucoljátok meg a többi a szakács dolga, viszlát otthon. - mondta, és pillanatok alatt beleveszett az erdő zöldjébe.
Hazafelé sétálva újabb meglepetésként ért hogy Gabcsilla is guildtag, még egy ismerős, aki mint kiderült majdnem korombeli, hazaértünk és megpucoltuk a halakat a konyhán. Gabcsilla megkérdezte nincs e kedvem vele tartani holnap egy vadászat erejéig, mert estére szarvast rendelt meg a szakács , és az ilyenek, beszerzése rá hárul természetesen igent mondtam.
Másnap reggel Yargoro kopogására ébredtem, egy nagy csomagot tett le az ágyam elé -Tegnap azt hallottam egy megbízható forrásból, hogy elég jól bánsz a kardal és a pajzzsal.
- Hát édesapám megtanított pár dologra, de úgy érzem, még lenne mit tanulnom. -válaszoltam
- Akkor itt az alkalom, ma egy ifjú tanítványom pár nélkül maradt mert a gyakorló párja az ágyat nyomja valami hasmenéssel, lenne kedved beugrani helyette?
- Természetesen. - válaszoltam.
- Rendben, reméltem hogy így döntesz és az asztalra tette az eddig kezében tartott csomagot, ez egy könnyű láncing, egyenlőre elég lesz, öltözz be a gyakorlótéren várlak, Helmers lesz a párod- hallottam még a bezáródó ajtó túlfeléről
Teltek múltak a hónapok és észre sem vettem de kezdtem megszokni ezt a közeget, az embereket, természetesen a harci gyakorlatok mellet számos más dolgot is megtanultam. A helyi kápolnában egy nagyon kedves papnő Zilia fogadott, aki hosszú beszélgetéseink alkalmával kicsit rendet tett a fejemben. Mindemellett megtanított arra hogyan készítsek különféle gyógynövényekkel átitatott gyolcsokat, amikkel enyhíthetem a gyakorlások során óhatalanul bekövetkező sebesülések, okozta fájdalmat. Rengeteget mesélt még az élőholtak légiójáról akikkel maga is küzdött a fertő földjén felkészítve rá ha esetleg ilyen lényekkel kerülnék szembe, tanításai sokat segítettek a Duskwood-i kalandozásaim során.
Yargoro szerint nem csak a fizikai erővel támadó ellenfelek ellen kell felkészülnöm, hiszen a horda soraiban rengeteg a mágiahasználó, ezért egy héten kétszer el kellet látogatnom a mágusok bástyájához, ahol egy varázslónő bizonyos Sygil keze alá kerültem. A guild egyik legtöbbet tapasztalt varázshasználója volt, ha nem a legtöbb csatát megélt. Az már az első alkalommal világossá vált számunkra, amikor is egy kisseb szobát borítottam lángba egy rosszul felhasznált tekercsel, hogy nem ez az én utam. Mégis a varázslónő végtelen türelemmel, mint a guild többi nagymestere igyekezett a fejembe verni pár alapdolgot a varázslatok eredetéről, illetve a megszakításukról, hatásukról erejükről. Érdekes módon viszont itt tanultam meg varrni, ami valljuk meg nem túl férfias dolog, mégis volt affinitásom a dologhoz.
Évek teltek el már mióta idekerültem, és már tényleg úgy éreztem, hogy idetartozom, az utolsó fél évben két nagyon jó barátot is találtam a guildház falai között. A nem mindig papi erényeket fitogtató törpe papnövendék Gandalug és a biztos kezű, de nem éppen a leggyorsabb gondolkozású fiatal elf vadász Indi személyében.
Majd eljött a nap, amire annyira vártunk felavattak minket, a guild teljes jogú tagjaivá váltunk, és büszkén viselhettük a ház jelvényét. Fel sem ocsúdhatunk a megtiszteltetés mámorából, Ceriulun az egyik fődruida feladatot adott nekünk, hírek érkeztek a Menethil-i kikötőből hogy a legutóbbi nagy vihar érdekes roncsokat sodort a part közelébe. Talán maga a legendás elveszet flotta roncsait amit még az ősi sárkány királynőt, Alexstrasza orkok által vezérelt ivadékai sülyeltettek el az első nagy háborúban amikor a horda feldúlta Azeroth földjét. Másnap indulniuk kell, de odafelé menet még segíteniük kell a Thelsamar-i milíciának megoldani egy ügyet, amihez a Niasa segítségét kérték egyenesen Ironforge-ból…………….

A Elwynn erdőség zöldjét olyan hirtelen váltották fel a Westfali lankák sárgás lankái, mintha csak egy éles késsel vágták volna el a zöld gyepet. Lovaskocsink zötykölődve haladt a kövekkel teli úton, néha nagyot zökkenve, mikor a kerék alá került egy-egy kő. Az út mellet egy szegény család könyörgött alamizsnáért farmjukat haramiák dúlták fel és menekülni kényszerültek, most semmilyük nem maradt. Nem mindig volt ilyen ez a vidék régen itt ugyanolyan zöldellő mezők voltak, mint a szomszédos vidéken, ám az évekig zajló sötét konfliktusok, hatására a vidék elnéptelenedett, majd a Stormwind-i katonaság is kivonult a területről, mivel a helyőrség fenntartása gazdaságtalanná vált, most valami banditabáró uralta a vidéket, a helyiek saját milíciát szerveztek a védelmükre de ez messze nem volt olyan szervezett mint a kivonuló katonaság.
Hirtelen suhogást hallotam a baloldali lugas felől –Lebukni- kiáltotta apám, majd a lovak közé csapott, a nyílveszők kopogva csapódtak bele a szekér fakeretébe, a csomagjainkba. A lovak nekiiramodtak és így hamar kiértünk a lősávból, felnéztem, apám arca hamuszürkévé vált.
- Clara- mondta, inkább suttogta, felültem és megpillantottam anyámat aki nem tudott lebukni idejében, a testéből három fekete szárú nyílvessző meredt elő, mintegy odaszegezve az egyik nagyobbik csomaghoz. A száguldó szekér zötykölődése ide ode mozgatta a fejét de, tudtam hogy meghalt. Láttam már halottat, egyszer a Díszes Rózsában két részeg egymásnak esett és az egyikük kést rántott és döfött-döfött egészen addig, amíg a városőrök le nem taglózták. De ez itt az anyám volt egyszerre vett rajtam erőt valami végtelen szomorúság és a bosszúvágy. Közben egy pár bandita lovon beérte a szekeret, és a lovakat tartó bőrszíjakat átvágták, a lovak elszabadultan száguldottak tovább, a banditák szája elé kötött piros kendők vészjóslóan libegtek a feltámadó szélben.
Apám csendesen felvette a pajzsát és a kardját, ami a kocsi aljára szíjazva pihent már jó ideje, ép időben, mert a még száguldó kocsira az egyik lóról átugrott egy haramia, apám odasuhintott a pajzs élével mire a bandita nyakából spriccelve tört elő a vér, és levágódott a kocsiról. Egy másik bandita is a kocsira ugrott, és rövid kardjával apám felé szúrt, aki viszont résen volt, pajzzsal hárított, majd a pajzs alatt előreszúrva hasba döfte a martalócot. Hirtelen megrándult majd térdre esett, a hátából két nyílvesző ált ki, rám nézet, egyenesen a szemembe, majd lehanyatlott a terményes zsákok közé. A kocsi lassan megállt, és a banditák egyre közelebb és közelebb értek. Pillanatok alatt elveszetem mindent, és mindenkit, akit szeretem, a düh olyan erővel munkált bennem hogy fel sem fogtam mit cselekszem, felemeltem apám pajzsát, és kifeszítetem a kezéből a pengét. Leugrottam és magam mentem a kocsi után futó majd harmincfős tömegnek, üvöltve rohantam feléjük a szememből csorgó könnyektől alig láttam. Egyszer csak a felém tartó tömeg szétnyílt a banditák sikoltozva próbáltak kitérni valami elől, ami a hátuk mögül érkezet, mint amikor a kora őszi vihar szele szétcsapja a hanyagul összerakott kukoricakévéket úgy hullottak a banditák jobbra-balra. Egy hatalmas fekete ménen lovagló alak vágtatott közéjük talpig páncélban, pallosa csapásai nyomán végtagok hullottak a porba, arcok torzultak grimaszba a hatalmas penge érintése nyomán. A lovag körbetáncoltatta a harci ménjét, ami több alakot is halálrátiport, emellett amerre a kardja villant az alakok estek össze. Majd, mint aki megelégelte a büntetést, a kardját visszacsúsztatta a hüvelyébe és a maradék Defiasok épen csoportosulni, kezdtek,hogy újra támadjanak, de a lovas ezt nem várta meg. A hatalmas mén nyihogva két lábra ágaskodott majd kilőtt egyesen futva, félelmemben hogy engem is eltipor az óriás állat, felkaptam a pajzsomat. Ehelyett egy erős kéz ragadott meg és emelt maga elé a nyeregbe miközben a mén vágtába ugrott.
- Kapaszkodj ahogy csak tudsz- mondta egy női hang a lemezvér mélyéről, és én kapaszkodtam ahogy csak bírtam, miközben a táj elmosódott a szemem ellőt úgy vágtatunk…….

:oops:

:D nah lekapcsolódok a netről ma már :P

Jasperlode Mine (Lynei)

Meg kellet ölni őket, gondolta, s rögzült agyában a vagdalkozó alakok képe, ahogy egyikük éppen széthasította a testvérét. Bár a támadók testén szinte kavarogtak az alig pár napja-hete kikelt társai, ártani nem tudtak még, de azért zavarták a támadókat, bemásztak a páncélok alá, ingujjakba és mindenhová, szó szerint elözönlötték a támadókat, akik így elvétették a csapásokat, s egyre bizonytalanabbakká váltak. Megkerülte őket, mert ellőről nem fért hozzájuk, mikor szisszenő hang hallatszott, és egy fehér rongyszerű valami suhant el mellette, majd az egyik alak kezének csapódott, és a mellette lévő oszlophoz ragasztotta azt. A férfi próbálta kiszabadítani a leragadt fegyvert tartó kezét, de eme kis kihagyást kihasználva testvérei a combjába martak, a férfi felkiáltott, és a lábai rángatózni kezdtek, majd kifordultak alóla, és a leragasztott kezénél fogva lógva maradt az oszlop tövében. Az apró pókok elborították, s többé nem hallatszott hang abból az irányból. Végre a célhoz ért, és épp marni készült, amikor éles szúrást érzett az érzékeny potrohán, rögtön megfordult, és meglátta a sarokban lévő alakot, újabb fájdalom, az egyik lábát bénán nyílvesszőtől átlőve, vonszolta maga után, s így igyekezett az ellensége felé, egyiküknek pusztulnia kell. Odaért, és a lénybe mélyesztette a rágóit, majd egy fényes villanást látott a feje bal oldalán, és aztán sötét lett…..

Bár megmart a dög, még bírok állni a lábamon gondolta, és kilőtt egy újabb nyílvesszőt, egy piros potrohú dögre, aki épp a sarokban oldalazgatott, társai közül kettőt teljesen elborítottak a rohadékok, Gan, és Ekor már biztos halottak, így már csak négyen maradtak. Arra gondolt, ha felmennek, akkor alaposan kikérdezi a megbízót, miért nem szólt neki a pókokról, mikor a parancsnok felkérte őket hogy vizsgálják át a bányát és tisztítsák meg a beköltözött koboldoktól, ő már akkor megmondta, nem rágcsálóirtók, de Gan csak erősködött hogy kell a pénz, hát az kellet. De ez nem, s épphogy csak el tudott ugrani valami fehér ragacs elől, a piroshátú pók volt a ludas a dologban. Így teletűzdelte, vesszőkel s a pók a földön is maradt, társa, mióta megfogyatkoztak, megkettőzött erővel küzdöttek, és ennek eredményeképpen rengeteg póktetem hevert előttük, szinte már-már domb. És ekkor valami nagy és sötét rontott ki a folyosóról, rögtön maga alá teperve egyik társát. A királynő megérkezett, és a tombolását nem hagyta abba, a rá kilőtt nyílveszők jórészt lepattantak a testéről, majd szó szerint leköpte őt. A fél szemére nem látott, és erősen marta az arcát a köpés, ami a sebeken beszivárogva, égette a bőrét, sikítva dobta el íját, és félvakon támolyogva futni kezdett amerre a kijáratot sejtette. Nem tudta jófelé jár-e, csak menekült, tapogatta a folyosó falait, egyre rosszabbul lett, a lábai remegtek, s egyszer csak fennakadt valamiben, a keze, mind a kettő leragadt, és ahogy félőrülten kapálódzott egyre jobban belegabalyodva a hálóba, majd elájult.

A napsugár kellemesen bizsergette az arcát testét, magához tért nem vakult meg de még mindig nem tudott megszabadulnia hálóból. Mert most már látta hogy abba gabalyodott bele, alig 4 méterre volt a bánya egyik „odu nyíllásától”, amit a pókok használtak, de nem bírt kiszabadulni, hiába rángatódzott, vergődőt, a háló kitartott megpróbált a combján lévő tőrért nyúlni, ki is húzta a hüvelyből, de elgémberedett ujjai közül kihullt a penge. Sírva fakadt, nem csak az elkeseredés, hanem a fájdalom könnyei is voltak ezek, tegnap, vagy ki tudja, mióta lóg itt, és nem túl rózsásak a kilátásai. S a társai az átkozott királynő, szinte letarolta őket, biztos mindenki meghalt, csak ő nem, de az ő helyzete sem túl biztató.
Halk kaparászást hallott a háta mögül, abbahagyta a pityergést, valami közeledett, de ő nem tudott megfordulni, hogy szembenézzen vele. Utolsó erejével vergődni kezdett, hátha kiszabadulhat, de nem, nem sikerült, valami egyre közelebb ért, és már szinte a háta mögött volt. Szinte negált benne a levegő, a szeme üvegesen meredt a távolba, agyában egymást kergették az emlékek, és a gondolatok. Kislány volt, barna haját kuszálták a szellők, ahogy futott mezőn, majd arcok hangok, a sötétben, kuporog valahol, ölében a frissen elemelt cipó, még meleg, szinte süt ahogy falja, egy sikátor szemétrengetegében, majd a céh, szerelmek, megbízások, nemegyszer a testét kellet felhasználnia, de ezek a dolgok megkeményítették, maga sem hitte menyire. Aztán menekülés, s gyilkosságok, meg kellet ölnie, akiben a legjobban bízott, egy sikertelen munka után, lakolnia kellet, s a klán feje azt az embert küldte utána, akit azt hitte, nem tudna bántani s ő viszont. Mindketten tévedtek. Azóta bolyongott, a városok között, míg e csapat befogadta, Sose lopott tőlük, sőt nemegyszer figyelmeztette őket a piszkos trükkökre, amikkel a kereskedők próbálták megkopasztani őket. Aztán küldetések, majd a bánya bejárata ásít vele szembe… s most itt a vég, valami puhán tapogatta a hátát, érdeklődve, de sikítani sem volt ereje, csak annyit kért istenétől hogy hamar vége legyen, szenvedett már eleget az életben…………..
Az istenek nem adták meg neki ezt a kegyet. A pókháló szálai hangos pattanással adták meg magukat egy pengének, és ő arccal a földre zuhant. Hátranézve Onar sebhelyes képét pillantotta meg, testén a mellvért cafrangokban lógott, s valószínűleg ő közelebbről kaphatott egy királynői köpetet, mert az arca és a teste felső része rettentő vörös volt, mint a főtt rák. A szemein rögtönzött kötés ált kackiásan, biztos magának kötötte fel, a szemek alatt fehér váladék, és könnyfolyamok szántottak végig az arcán, és száradtak oda. Egyik kezében sokat megélt kardja, a másikban egy zsákot markolt, de úgy hogy az ujjai fehéredtek bele. Levágta magáról az átkozott háló cafatjait, és Onart óvatosan átkarolva kikecmeregtek a pókfészekből.
Majd kb. 20 perces keserves bicegés után megérkeztek a tóhoz, ahol a táborhelyük volt, levetkőztette a látképetlen harcost, és, maga is levetkőzött, majd óvatosan a langymeleg vízbe sétáltak, a víz selymesen simogatta, az meggyötört testüket, nem szóltak egy szót sem, majd hirtelen kitört belőle a zokogás, miközben mosta a társa összetört testét. A férfi szinte minden része tele volt zúzódással, és bármilyen óvatosan is mosta, néha bizony fájdalmat okozhatott, de Onar még felnyögni sem bírt rendesen, mer a méreg, úgy néz ki a hangszálait sem kímélte, bár lehet hogy csak időlegesen, mert a gurgulázó hangok néha már félszavakat formáztak.
A vízből kiérve a gyógykenőcsökért nyúlt, amit még a falu gyógyítója adott nekik, és bekente a harcos meggyötört testé, a kötést is leszedte a szeméről, s úgy gondolta a helyzet ne is olyan rossz, a szemgolyók már nem váladékoztak, de a szempillák össze voltak ragadva, így a kulacsából kiöntött vízzel, és egy tiszta gyolccsal, óvatosan szétdörgölte őket. Onar szerint az óvatosság fogalmával a lány nem volt teljesen tisztában, de mivel beszélni még mindig nem tudott szerinte kielégítően, így csak heveny kapálódzással tudta a lánynak a tudtára adni ezt.
Azért sikerült ellátni a sebeket rendesen, így nyugovóra tértek, a lány gondosan elhelyezett jó pár csapdát a táborhely körül, és tüzet sem gyújtott, kerülendő a feltűnést, az éjszaka nyugodtan tel. Csak a hold, és a csillagok csodálkoztak rájuk, majd átadták helyüket a napnak, aki meleg sugaraival kierőszakolta magának a társaságot. Felkeltek. A lány most vette csak észre, hogy meg sem nézte mit szorongatott a zsákban a férfi, olyan elszántan, egész úton, a zsák nehéz volt, nem is értette hogy bírhatta a harcos olyan állapotban, majd a földre rázta a zsák tartalmát. A pókkirálynő feje vicsorgott rá vissza, a földről, rágóira rászáradt a furcsa barna méreg.
Megfordult, és a férfi ált szemben vele, levette a szemeiről a kötés, és egyenesen rá bámult, az egész szemgolyója vörös lett, s az írisze kéklett csak töretlenül a közepén életreszóló ajándék a királynőtől. Közelebb lépett a lányhoz, csak nézték egymást szótlanul, majd könnyek törtek ki belőlük, és összeölelkeztek, mintha nem bírnának talpon maradni, s a zokogást lassan felszabadult tiszta szívből jövő nevetés váltotta fel. Túlélték……………………………...

És ez megtörtént!!!! őőő nagyjából :D őő szóval bánya meg pókok voltak :D

Sajnos egyenlőre csak a kész történeteimet oszthatom meg veletek ugyanis a Hordás életem alig másfél hónapja kezdődött szal készülgetnek a dolgok és gyüjtöm az emlékeket amikből meríthetek majd.

Akit nem érdekel lapozzon :D ő Lyeni az első karakterem a WoW ban igazából a szerepjátékal való első találkozásom után Shaeza Neaberon egy kis tolvajlány volt az aki megmaradt bennem, és Lyneit is kicsit róla mintáztam....... egyszer ha majd olyan kedven lesz lehet Nea történetét is elmesélem nektek egyenlőre legyen itt Lynei meséje.....mert ugye a szerepjáték alapja a fantázia vagy mi a kő :D

Lynei (NIASA,RougeLvL 60,Bladefist)

A nyári éjszakák lassan megszelídültek, és átadták a helyüket, a megfontoltabb és hidegebb őszi időnek. A coyot-ok vonyítása sem a zsákmányról mesélt a hűvös szelek szárnyán szállva a Westfall-i lankák felett, inkább mintha gyülekezőt fújnának a telelőhelyre költözés előtt.
A hajnal végét jelző vörösen izzó napkorong már nem szalmasárgára festette a csapott dombokat, ahogy kitekintett a kunyhó ablakán, és végignézett a tájon beléhasítottak az emlékek.

„A bányabejárat fenyegetően ásított ránk, miközben egyre beljebb lopakodunk, a Defias haramiabanda által elfoglalt bányába. Feladatunk egyszerű volt, a múlt héten elfogott futárnál lévő levélben lévő utalásoknak való utánajárás, mire kell az a töménytelen érc, és természetesen VanCleef élve vagy holtan. A helyi őrség parancsnoka azonban tett egy utalást, miszerint ő az utóbbinak jobban örülne. Társammal, Helmers-el, és három ismeretlen kalandozóval haladtunk előre hangtalanul a sötét kanyargós vájatokban, ügyesen elkerülve az őrjáratokat, de sejtettem, hogy a szerencsénk nem tarthat örökké.
Természetesen a törpe harcos, aki alapból úgy csörömpölt, mint egy kisseb kovácsműhely, meglátott egy ércfolyást az egyik sziklában, mielőtt felocsúdhattunk volna, a csákányát lóbálva rávetette magát. A sarok mögül kibukkanva azonban meglepetten találta magát szembe egy őrjárattal. Mielőtt a mágiahasználó kinyithatta volna a száját, a harcos bányászcsákánya beléfojtotta a szót, és vérző arccal a földre borult. A két Defias harcos azonnal nekiugrott és igyekeztek úgy támadni a zömök törpöt hogy az egyikük hátbaszúrhassa. Intettem a többieknek hogy még ne lépjünk közbe. A banditák, mint a dög körül köröző hiénák egyre szűkebbre vették az íveket, tőreik baljósan villantak meg a fáklyák nehéz olajos fényében. A törpe alkatához mérten fürgén forgolódott, de látszott hogy előbb utóbb sikerül a rablópáros terve, harcosunk egyre gyakrabban nézett felénk, hogy hol késlekedünk már, de én úgy gondoltam egy ilyen önfejű alaknak több kell, hogy megtanulja a leckét, és továbbra is unottan forgattam a szemeimet nemtetszésem jeléül. Nem úgy Helmers a vajszívű paladin, amint észrevette, hogy nincs szándékomban közbeavatkozni, úgy megrohamozta az egyik zsiványt, hogy azt még lóval sem lehetett volna szebben, rövid ütésváltást követően a banditáknak istenük előtt, már ha volt ilyen kellet számot adniuk földi cselekedeteikről.
Innentől kezdve nyílt lapokkal kellet játszanunk, a barlangrendszerben a falak között vergődve ért el hozzánk a vészjelző gongok fenyegető hangja, s bár úgy tűnt a járatok elnéptelenedtek, mégis minden fordulóban keményen meg kellet küzdenünk az előrejutásért.
Egy hatalmas kapuhoz értünk, amikor valami iszonyatosan csörömpölő valami tartott felénk, a szemöldökömet felhúzva ripakodtam harcos barátomra, hogy miért nem szólt a társai érkezéséről, de nem igazán értette a tréfát. Főleg amikor a hatalmas favágórobot kibukkant az ajtó melletti folyosóról, Helmers és én már láttunk ilyen robotokat a határvidéken, de társainknak szinte földbegyökerezett a lába. Azonnal meglódultam és a gép lábait vettem célba tőreimmel, na persze nem szétverési célzattal, hiszen esélyem sem lett volna robosztus szerkezet ellen, viszont a hajlatokban futó csövek a gyenge pontja az ilyen szerkezeteknek. A goblin, aki a gépet vezette biztos nem favágásra használta a gépet, ugyanis, gyakorlottan hárította támadásomat. Végre a varázslónk magához tért és fagyos csóva repült a gépre, ami ezek után nyikorogva és sokkal lassabban kaszált, körfűrésztenyereivel. Így már szinte lassított felvételként hatott számomra, egy ugrás, majd villant a tőröm, és a gép hatalmas dübbenéssel terült el a földön. A goblin vezető megpróbált eliszkolni de Helmers csapása után ez a menekülési kísérlet kóválygássá szelídülte. Majd a törpe baltája kettészelte a zöld fejet, ami mint érett dinnye hullott a földre. A nagy kaput felfeszítve hatalmas öntödére bukkantunk, a falakat még nem kormozta feketére a helységben terjengő fojtogató kohófüst ezt a helységet alighanem a közelmúltban, alakíthatták ki. Nos a kovácsok és inasaik nem igazán okoztak nagy fennakadást, a főolvasztár egy nagyra nőtt goblin aki, nem csak a termetével, hanem a szagával is kitűnt a többiek közül megpróbálta lerohanni Helmerst. A paladin csak maga elé tartotta a pajzsát DÜBB hallatszódott, majd Helmers iszonyatosat csapott ki kalapácsával a pajzs mögül, a csapás csak úgy szelte…..a levegőt, a főolvasztár békésen feküdt a földön. Így jár aki a jófajta Stormwind-i páncélkovácsok által készített pajzson próbálja ki milyen is fejjel menni a falnak.
A követve a szűk folyosót az kiszélesedett és egy nagy barlangba rejtett öbölbe jutottunk. A szemünk előtt egy hatalmas kalózhajó alakja bontakozott ki, az ágyúcsövek űgy meredeztek belőlle mint Lakeshire-i keselyűfészekből a lábszárcsontok. A támadóink már nem egyszerű rablók és útszéli banditák voltak, kalózok, mindenfajta fegyverrel, ami alkalmas a vérontásra, szablyák, csatacsillagok, kések, villantak a kezeikben. Sikerült magunkat elverekedni a fedélzetre vezető deszkákig, hála a papunknak, legyen áldott a neve. A deszkák előtt feltűnt egy hatalmas tauren harcos, mit feltűnt odatornyosult. Láttam már egy-két taurent életemben, de ez mindnél hatalmasabb és büdösebb volt. Hogy hatalmasabb vagy inkább büdösebb volt e azt nem volt időm eldönteni, ugyanis vérfagyasztó üvöltéssel ránk vetette magát. Igazából inkább arra figyeltem, hogy az üvöltése során szanaszét frecsegő nyállövedékek közül nehogy képen találjon egy, nem vagyok finnyás, de azért nálam is vannak határok. A támadásán egyértelműen látszott hogy inkább az erő dominál mintsem a technika, darabos szögletes mozdulatait szinte előre láttam magam előtt. Viszont a vastag szőre és páncélja elég jól felfogta az ütéseket, vágásokat, a varázsló fagylövedékei meg mintha csak csiklandozták volna, mormogott mikor egyik-másik eltalálta. Majd hatalmasat dobbantott, és egy pillanatra, mind a földre zuhantunk, mágia lehet a dologban gyanítottam. Míg feltápászkodtunk, ellenfelünk egy ládához rohant, és bár az előző szablya sem egy békanyúzó darab volt most egy hatalmasabbat rántott elő a ládájából, és harsányan röhögve rontott ránk. Komolyan mondom ez a fickó, élvezte a küzdelmet, mondjuk így magamban morfondírozva megértem. Dögunalmas lehet itt lent várni a kihajózásra, néha-néha felaprít egy-két elégedetlenkedőt a matrózok közül, és ennyi. A küzdelem bár már több perce tartott szinte mintha csak most kezdődött volna, ütés, védés, vágás védés, majd dobbantás ládáhozfutás, kardcsere. Előkerült a bikaherélő, vaddisznógyilkoló, ogrehirigelő, már kezdtem unni. Viszont örömmel konstatáltam a tényt hogy ellenfelünk igaz hogy egyre nagyobb kardokat ránt elő, ám azokkal egyre lassabban küzd, mondjuk nem is csodálom, amit most forgat, nos azt hiszem a westfali parasztok megirigyelnék szántás idején. Nos döntöttem, nem várom meg amíg a sárkányölőt is előkapja, a háta mögé lopakodtam és a ládáján lévő zárat megbabráltam. Döbbentés mindenki elterül, hősünk szalad a ládához, de…nem nyílik, üti veri a kardal a láda viszont jól tart, mindeközben a közeli sziklák tövében lapulok, hirtelen ötlettől vezérelve a feje felé kapja a ládát és azzal ront a társaimra. Azonnal lecsapok a páncél alján a mozdulat hatására megnyíló résre, és a hosszabbik tőrömet amennyire tudom, feldöföm a melkhasába a páncél alatt, a szívét keresve. Ez talált, hatalmas hördüléssel lehnyatlik, és végignézhetjük a haláltusáját, azaz csak nézhetnénk, Helmers megsajnálja és lecsukja a szemét a kalapácsával, néha utálom, amiért ilyen ájtatos és szent, de ő már csak ilyen.
A fedélzet tetejéig kell verekednünk, hogy magát VanCleef-et is megismerhessük, a kapitányi kajüt sötétjéből bukkan elő makulátlan páncélban, egy-két nemes megirigyelhetné a rablólovag tartását. A paladin és a harcos együttes erővel rontanak rá, és ekkor ér minket a meglepetés hirtelen a semmiből előtűnik az elit testőrsége két fejvadász. Szépen besétáltunk a csapdába, mindenesetre a legfontosabb hogy a papunkon lévővel végezzek, hiszen ha ó nem tud gyógyítani, akkor végünk, a bebugyolált arcból csak a szeme villogását látom, süt belőle a gyűlölet. Próbálgatjuk egymást, iszonyatosan gyors, de a mozdulatai ívén látszik, hogy még nem régóta végzi ezt a szakmát mindenesetre óvatosnak, kell lennem. Pengével hárítok, ő s ezt teszi egymásnak, szorulunk, erősebb vaskosabb nálam, a pengék már a nyakamon lévő finom szőrszálakét birizgálják, így csak veszíthetek, ösztönösen cselekszem és kiharapok egy darabot az orrából, ettől visszahőköl és felordít, de már késő a pengén markolatig merítem a torkában majd egy rántás,fél fordulat a pengén, ahogy az öreg barátom tanította, mikor még csak ismerkedtem a hideg acéllal. Elterül a földön, és hörögve véres buborékokat eregetve, gyűlik alatta egyre nagyobb tócsába az édeskés szagú vér. Aminek mindig mindenhol ilyen szaga van édes és halálos, hirtelen hányingert érzek, az orrom tele ezzel a szaggal, undorító. Hallom a harcos velőtrázó ordítását, aztán már nem felnézek és látom, ahogy halálba merevedve öleli a másik fejvadászt, ám az utolsó mozdulatával még jól megsuhinthatta a baltáját, mert az a kulcscsontot átvágva szinte teljesen eltűnik a másik alakban. Most már békésen fekszenek egymás mellet, már nem haragszanak senkire, evilági dolgok nem izgatják őket, nyugodjanak békében. Helmers tartása sem olyan délceg már, mint amilyen szokott, megroggyanva tartja a pajzsát, és a csillogó páncéljának eresztékeiből apró vérerek szivárognak, igaz VanCleef is csapzott és véres, de a tekintete mit sem változott, és nem sok jót ígért. A papunk egy bátorító imába kezd, és mintha új erőre kapnék, orromban már nem a vér szaga, hanem a kápolnák, hűvös megnyugtató illata furakszik be, határozottan indulok VanCleef felé. Helmers is kiegyenesedik, és pajzsával hatalmasat taszít ellenfelén, és még megtoldja egy jól sikerült csapással is, kalapácsa hatalmasat dobban VanCleef vállán. Aki megtántorodik, szemében most látszik először zavarodottság, apró zsákot ránt elő és tartalmát Helmershez vágja, akit beborít egy kis sárga felhő, majd üvöltve, mint aki megvakult vadul kaszálva a semmit keresi a főzsiványt. Egyik dobótőröm útra kel és egyenesen VanCleef vádlijába ékelődik, nem menekülhet. Eléállok mindkettőnk kezében tőr, a szemembe néz, és leereszti a fegyverét, de a szeme mást mond nekem, majd megvillan. Szinte ugyanabban a pillanatban a leeresztett keze, mint egy acélrugó kivágódik a tőr a torkom, keresi, de számítottam erre, elhajoltam és közben figyelem, ahogy kiül az arcára a felismerés, majd lenéz és megpillantja tőrömet a gyomrában, engem pedig mozgat a beidegződés, fel hosszan, balra le, félfordulat, és kiránt, szép tiszta munka. Szó nélkül hanyatlik le, én pedig térdre esek, és hányni kezdek, kezdem azzal az orrdarabbal, amit leharapása óta a számban forgattam. Majd az elesett harcoshoz lépek, körbeálljuk,könnybe lábad a szemem mikor a pap megnézi és lehajtja a fejét, hogy is hívták….Bunor..igen azt hiszem, hát nem volt a legjobb harcos akivel életemben találkoztam, de……becsületesnek ismertem meg, Isten veled Bunor. Halotti máglyád ez a hatalmas hajó lesz, lehajolok és levágom VanCleef fejét, bebugyolálom egy darab vászonba, majd elhagyjuk a hajót. Amint leértünk intek a fejemmel a varázshasználónak és kifelé baktatok a barlangból. A hátam mögött a lángok mohón harapnak egyre nagyobbakat az úszó erődítményből, majd kiérünk a barlangból, már esteledik.
Odakint hamar körbekapnak minket a maradék Defias banditák, ez már csak a banda söpredéke látom, mint a vérszagra gyűlő patkányok. Tízszeres túlerőben vannak, még sincs egy sem köztük, aki támadni merne, eléjük dobom a földre a vászonba csomagolt fejet, ami bucskázik a földön majd mintegy végszóra, amikor megáll a vászon, lecsúszik VanCleef fejéről. Ez alkalommal nem fel hanem lenézhetnek a vezérükre, a hatás nem marad el a banditák mintha csak elpárologtak volna, a vidék talán újra olyan békés lehet mint annakidején mikor ameddig a szem ellátott búzamezők borították a mostanság ugarrá változott területet. Talán…KOP….KOP…KOP…
„

Gondolataiból kopogtatás térítette magához, ugyan ki tudhatja, hogy itt van, hiszen alig pár embernek szóltam hogy most egy kicsit számot kell vetnem magammal, és a ház is a lakott terület határán van félig az erdőben.. Ajtót nyitott, háta mögött tartott tenyerébe megnyugtatóan simult a hideg acél. Az ajtóban egy haldokló katona támasztotta az ajtófélfát, majd amikor az ajtó kinyílt a földre csuklott.
- Az erősítés…….hörögte -nem érkeztek meg…
- Milyen erősítés? - kérdeztem látva hogy már nem sok van neki hátra.
- Megtámadtak……..az Arati medencében….minden lángol…..a bányák……
Jól ismertem azt a környéket, rengeteg bánya van arrafelé, és a helyen sokszor marakodtak a helyi hadurak is, biztos megint erről van szó gondoltam.
-Kik támadtak meg? Próbáltam kihúzni belőle még egy pár információt, még mielőtt öntudatlan, majd halott lesz a vérveszteségtől.
-Özönlene…k…. ..és a dobok…az átkozott dobok…….erősítés kell…
-De kik ? Kik özönlenek? Beszélj!
-Horda….újra itt a Horda….ó istenem…
És kiszenvedett, miközben markából csengve hullott a földre egy repedt véres jelvény, bár teljesen el volt deformálódva, azonnal felismertem…..Niasa…a Szövetség

Leültem a székre, egy pillanatig nem gondoltam semmire, csak vártam, vártam. Majd egyszer csak elöntött valami hideg céltudatosság, és ahhoz a szekrényhez léptem, amit már hónapok óta nem nyitottam ki, és amiben a múltam egy darabja volt bezárva. Miközben lassan kinyitottam és végignéztem az ismerős felszerelésen, egy öreg druida barátom Ceriulun mondása jutott eszembe amit egyik utolsó beszélgetésünk alkalmával mondott nekem.

”Nincs rossz fű. Nincs szél, ami ne jól fújna. Nincs hamis madárfütty”

:D no igen benen volt egy fél instance leírás is igy visszagondolva :D

Na látom pangás van :D mivel még nincs kész a karaktertörténete Alkonyhozónak csak félig addig is beteszek egy jó kis instance leírást remélem segit annak aki még nem járt ott :D és irjatok ide nyugodtan !
khm igaz ez még allis oldalon állásamkor készült, a Bladefist szerveren a Niasa guildben.

Razorfen down

Nos mielőtt belefognánk a disznóvágásba, ugyanis az instance elején a szurdok falai visszhangozni fognak a visítástól, mindenképpen ajánlott elmenni Stormwindbe. A katedrális falai között található Archbishop Benedictus testvérünk, aki ad egy kis küldit miszerint az instanc főbossát kellene megabajgatni, mert ellopta testvérek vasárnapi szilvás gombóc adagját, amíg odavoltak misézni. Érdemes felvenni egyrészt egy kék bizsu a jutalom vagy egy kék békabelező egykezes kard, ami sztem elég jó.
Szo az instance a csak haladtok a Great lift felé és egyszer csak balra nézve egy baromira elhanyagolt kertre emlékeztető nagy és szúrós növényekkel benőtt szurdokrendszert, találhattok, na ez lesz az előjáték, tessék behatolni. A helyet olyan malacok lakják, aki két lábon járnak és kicsit sok Sógunt néztek, hátukon kis harci zászló, csecse páncélzat és röhögésre ingerlő disznóvisítás halál esetén. Komolyan az első tíz perc után már érezni véltem a frissen sülő tepertő illatát, szal szerintem eltalálták a hangulatot. Igyekezünk jobbra tartani és hamarosan élénktárul egy fából készült disznófejszerű izé, mint a fantasy filmekben, ha a szájába bemegyünk, rövid séta után meglátjuk az insta bejáratát. Elviekben valahol kint kuporog egy elf leányzó bizonyos Myriam Moonsinger, a neve ismerős lehet mert az elf popszakmában volt pár évig, és adott ki lemezt Én és a malacok címmel szal ő is küldi adna, eddig nem sikerült megtalálni, igaz nem is kerestük, majd ma! A mobokról a kucuknak három változata van közelharci, távolharci (szépen magyarul) és varázsló, nem nagy durranások sztem, tudni kell hogy a varázslókon kívül mindenki hulla, szal a tolvaj azt sappelje mert különben lesz nagy hadelhad. A spelcaster mindenfajta átokkal nyit majd meg ilyenek, nálunk sokat nem varázsolt mert shieldbash+a rugó is rugdosta szal nem volt egy zajos siker számára a találkozás. A távolsági fegyós kucu sem nagy szám, viszont a közelharci japán szokásokhoz híven mindenféle harci technikákat próbál alkalmazni majd, földrevitel stb, de jó csapatmunkával ez még sétagalopp.
Az instanceba lépve mehetünk balra és jobbra, csak óvatosan, balra haladva az összes mindenkit végigverve jutsz el a bossig, jobbra haladva rövidebb az út. Jobra sztem ne menjetek, ha nem muszáj, élőhalottak (róluk később) és baromi hamar agróznak mivel ép most tudták meg hogy Elvis él. (mi itt haltunk meg először)
Nos balra haladva az ellenfelek ugyanolyan típusúak mint kint, annyi különbséggel hogy 1-2 szinttel magasabbak, és sok Szun Cu-t olvashatak, ugyanis az egységben az erő elv alapján csak 3-4-esével hajlandóak jönni. Mi úgy csináltuk hogy a vazsikucu sappet kapott, a papunk betett egyet a járókába( ha kellet leláncolta) aztán a tank magára húzta őket a toli meg a pala meg agyonverte. Ez a taktika végig beválik, útközben találkozunk még sok gazdátlan nem elit döglött kucuval is. Az utat el sem lehet téveszteni elég lineáris instance, az első kisebb teremben van egy gong, nehogy megüssétek!! Csak ha mindenkit kiirtottatok a teremben és a tovább vezető út elején, én mint alacsony intelligenciával rendelkező tank megütöttem amint melléértem lett is sikoltozás a ventrin:D. Szal ezel a gonggal lehet hívni az első bosst ami egy ilyen pókszerű izémicsoda lesz, első ütésre kis pókszerű izémicsodák jönnek ezeket síp-sup agyonverni. Amiig egy is él nem lehet újra gongolni!! Második ütésre az izémicsodák HVCS-i érkeznek meg, vigyázat hajlamosak mindkét irányból jönni, ezek már elitek, hosszas csapkodás után, viszont rájönnek jobb nekik a földön. Harmadik gongütésre kijön a bazinagy izémicsoda, és lehet ütni, az instance belsejéből (ahol még nem jártatok) érkezik, szal ne a másik oldal felé figyelve várjátok, mert akkor seggbeharapás lesz a vége. Hálóval próbálja behálózni az ellenfeleit nemre és fajra való tekintet nélkül, szal vigyázni a papra, mert ha le vagy hálózva nem tudod leszedni róla az unisex dögöt.
Megölése után balra tartva kis emelkedő és megérkeztünk egy börtönszerű ízéhez három rács van szétverve őket 3 npct találsz, az ogre nem túl bőbeszédű, az egyik humán receptet tanít meg (Goldthorn tea aszem) a másik humán questet ad, ha lefogadjátok, mindenki kattingassa el egy ideig és csak aztán végig mert ez egy escor küldi lesz. Az ürge elindul baromi gyorsan visszafelé egy kemencéhez és elkezd elégetni valamit, viszont a szagra gyűlik a nép és elkezdenek bepopolni 3-4-es csoportok kb az 5. hullámig bírtuk aztán konyec (második halál) szal ma megcsináljuk ezt is. Halál után visszatérve a meg nem ölt ellenfelek a kemence előtt egy csoportba álnak, és rituális öngyilkosságot követnek el, és ez komoly időnként meghal egy nagyon fajan, leülünk és végignézhetjük az egészet, poén, a harcosom még evett is közben .
Na vissza az instancehoz, a börtönizétöl jobbra haladva éktelen ricsaj csapja meg a fülünket a helyi popsztár egy csonti áll egy nagy csonthalom tetején, és koncertezik a lent tomboló 20-30 csonti nagy örömére, nagyon poénos:P a kis csontik meghalnak 2-3 izmosabb suhintástól, a nagy aki mellékesen boss , nos őt egy kicsit tovább kell gyöntölni. Igazából próbált ő varázsolni is meg ütni is de nem igazán jött neki össze inkább maradt volna a zeneszakmában.
Na továb haladva már majdnem a célegyenesben vagyunk, egy szerpentinen kell felgyalogolnunk, hogy a frigid cuncusal összeakadjunk (főboss)
Itt kizárólag csak élőhalott ellenfeleink lesznek már, köztük pl egy frozen szellem, aki lefagyaszt (imobilize) és silentel, szóval érdemes nem a pap közelébe engedni. Aztán van még itt gohul is vagy ghoul ki hogy szereti a lényeg 10 perces undorító curse-t osztogat amit sehogy nem szeretünk, ezek jönnek elit kiadásban, mellettük sima skeleton warriorok rambózgatnak, és kettes csoportban futkározó kiscsontik.. ahogy haladunk előre még egy bossal találkozunk a nagy előtt ő egy amolyan dagadt vagyok és lóg a belem, de azért próbálok ismerkedni típus. Kicsit zöld, kicsit füstöl, érezzük ő próbál küzdeni a testszaga kihívása ellen de nem sok sikerrel, szabadítsuk meg ettől a nehéz feladattól, verjük agyon
Felfelé tartva igazán sok újdonság nem jön szembe max a skeleton captain-ok, akik elit skeleton warriorok-----ropiiiiiii
Felérünk a tetőre a frigid maca ott figyel a sátorban, csoportos buff stb. Amit tudni kell róla baromi hideg és frigid, közeledésünket úgy próbálja majd elhárítani hogy lefagyaszt minket (imobilize) és eltávolodik majd jéggel hajigál, ebből is látszik nem tiszteli a társas értékeket. Majd amikor már bajban van akkor segítségül hívja a helyi frigidegylet tagjait, 3masával idéz meg szellemeket, mi ott csesztük el hogy én egyedül maradtam rajta míg a többiek igyekeztek szétszedni a szellemeket, akik a papot támadták aki nem tudott így healezni engem szal …. (na itt haltunk meg még egyszer) Taktika, jó tudni hogy amint a boss meghal meghal az összes csicskása is!!!! Legközeleb úgy voltam vele hogy battle stance+2h hamer aztán juhéééé, a tolvaj még ütötte velem a bosst a pala meg a pap igyekeztek megtenni mindent egymásért és miértünk, végül mi megvertük a bost abban a pillanatban meghalt a pala meg a priest, és az összes szellem, ekkor már tudtuk hogy hol basztuk el . utána reménykedés hogy amíg visszaérnek a loot nem tunik el stb szal mi 4en toltuk végig de ma öten leszünk.

Nem írtam neveket hogy ilyen ellenfél megy ennyit üt stb, de remélem segít valakinek az írásom, és könnyebben vágja majd le őket ne feledjétek A KUCUK NEM HALLGATNAK hanem visítanak

uhh így végigolvasva régeben sem voltam normálisabb nómint ma :D pedig azt hittem :D nah mindegy legalább nem romlott az állapotom :D