Amint már köztudott: a Pókember-filmek rendezője,
Sam Raimi kapta meg a Warcraft-film irányítását is.
A Wired.com egyik szerkesztője valamilyen rejtélyes mágia segítségével azóta hozzájutott a jövőbeli forgatási naplóhoz is, amit a rendező írt... ez
itt található meg. Be kell vallanom, az elolvasása súlyos egészségügyi gondokat okozott nálam... (konkrétan némi rekeszizomgörcsöt). Angolul kevésbé értő olvasóink számára a napló fordítását is közöljük:
1. nap
Azt kell mondanom: én, Sam Raimi, egy zseni vagyok. Az a döntésem, hogy valódi World of Warcraft-játékosokat alkalmazzunk statisztaként, a megvilágosodással ért fel. Nagy nyilvánosságot kapunk, ingyen dolgoznak és néhányan saját kardot hoznak! Nagyszerű lesz.
2. nap
Oké, gondok vannak. Először is rengeteg statiszta áll sorban, hogy megjelenhessen, és minden alkalommal, amikor beengedünk egy adagot közülük, a díszlet összeomlik. A technikai tanácsadóim szerint ez normális az indulásnál és dolgoznak rajta. Addig is azt javasolják, hogy építsünk fel néhány azonos díszletet, és ha egy összedől, vegyük rá a statisztákat, hogy menjenek át egy másikba.
12. nap
Megoldottuk a díszletproblémát, de a statiszták rengeteget panaszkodnak. Azt mondják, hogy az oldalak nem kiegyenlítettek, mert a Hordának ott van Scarlett Johansson, míg a Szövetségnek csak Halle Berry jutott. megkérdeztem a technikai tanácsadókat, mivel csendesíthetném le őket és azt modnták, hogy talán a Szövetségnek is kellene egy Scarlett Johansson és a Hordának egy Halle Berry, hogy a dolog fair legyen. Azt is mondták, idézem: "Nerf Shia Laboeuf." Kirúgtam őket.
33. nap
El sem hiszem, milyen nehéz bármit is megcsinálni a projektben. Statiszták lófrálnak mindenfelé, de egy órába telik összeszedni közülük 10-et egy jelenet forgatásához. És ekkor, amikor elkezdenénk a forgatást, egyiküknek hirtelen mennie kell, mert a mamája ki akarja vele takaríttatni a szobáját vagy valami.
48. nap
Kezdem megbánni, hogy kirúgtam a tanácsadókat. Valakinek meg kéne magyaráznia nekem, hogy gondolkodnak ezek a dilisek. Például amikor a statiszták megölnek valakit egy harcjelenetben, azonnal abbahagyják a harcot és elkezdik levenni róla a jelmezt. Még a füleit is! Ha nem tudnám az ellenkezőjét, azt hinném, hogy valaki fizet nekik a testrészekért, de ez őrültség.
75. nap
Miért van az, hogy mindennap, amikor összecsomagolunk, a statiszták egyike megkér, hogy "nyissak egy portált Dalaranba?" Drogot akar, vagy mi?
103. nap
El sem tudom mondani, mennyire magamon kívül vagyok. Egyszerű utasításokat adtam a statisztáknak a végső csatajelenethez: ha Kel'Thuzad felemeli a botját, fussanak balra; ha a varázsgömbjét, akkor jobbra. Ennyi lenne az egész, de minden alkalommal, amikor elkezdünk forgatni, néhány statiszta elrontja és rosszfelé fut, egyenesen a pirotechnikába. Minden egyes alkalommal! Eddig legalább két tucatszor próbáltuk leforgatni a jelenetet és valaki mindig elrontja. Ami még rosszabb, fel kellett függesztenünk a forgatást, amíg megjavítják a páncéljaikat.
108. napAzt hiszem, rájöttem. Egy rendezőasszisztens azt javasolta, hogy adjak a statisztáknak olyan ösztönzést, amit megértenek. Átkutattam a kelléktárat az összes nyavalyás fantasy csecsebecse és ruha után, és elkezdtem kiosztani nekik a napi munka végén. Azt hittem, mindenkinek adnom kell valamit, de kiderült, hogy elég, ha mondjuk odaadok ötöt és rájuk hagyom, kinek mi jut. Kialakították a saját bonyolult szabályaikat arra, ki mit kaphat meg, de sokkal hatékonyabbak lettek és végre leforgathattam néhány tisztességes jelentet.
Most már csak arra kéne rávennem őket, hogy fejezzék be a táncot.