Az MMO-Champion tegnap
jelentetett meg egy képet, amely eredetileg az MMOGameSite.com
cikkében tűnt fel. Ez állítólag a Blizzard egyik belső prezentációjából szivárgott ki; és a dia a cég következő évekbeli terveit mutatja be.

Ahogy látható, a tervek szerint 2011 harmadik negyedévében megjelenik a portugál honosítású WoW is, elsősorban Brazíliára koncentrálva (ahol jelenleg hivatalosan nem igazán van jelen a Blizzard). Ezt követően 2012 második negyedévében (alig másfél évvel a Cataclysm után) kézbe vehetnénk a rejtélyes, de létező 4. kiegészítőt, a harmadik negyedévben jelenne meg a revampolt Trading Card Game, és a negyedik negyedévben - azaz két év múlva - a WoW-mozifilm. Az utolsó kapcsolódó adat az 5. kiegészítő megjelenése, amely a 4. után másfél évvel, 2013 negyedik negyedévében kerülne a boltokba.
A többi franchise is szépen fejlődhetne: a Starcraft II első kiegészítője, a Heart of the Swarm a táblázat szerint 2011 negyedik negyedévében várható, méghozzá egy Phoenix nevű projekttel egyidőben, amelyről eddig nem sokat hallottunk (egyes feltételezések szerint ez az eredeti Starcraft újrakiadása lenne a SC2 motorjára építve), míg a trilógiát záró Legacy of the Void 2013 első negyedévében érkezhet.
A Diablo III megjelenési dátuma szintén 2011 negyedik negyedéve a dia szerint, amelyet szintén két kiegészítő követ majd 2013 második, és 2014 negyedik negyedévében.
Szerepel egy teljesen új játék is a listában, amely a Titan névre hallgat és 2013 negyedik negyedévére időzítik - ez lenne vajon az a nextgen MMO, amely új IP-re épül és évek óta dolgoznak rajta a Blizzardnál Jeff "Tigole" Kaplan vezetésével?
Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a dokumentum szerint a Battle.neten 2011 második negyedévében debütálna a Map Market, ahol SC2-térképeket - és ki tudja, még mit - vásárolhatnánk; illetve 2012 első negyedévében a jelek szerint a Blizzard megnyitja a Battle.netet a külső fejlesztők előtt is, és az ő játékaik is elérhetővé válnának ezen keresztül - ami azt jelenti, hogy a Battle.net a Steam vetélytársává lépne elő.
Hogy őszinte legyek, nem tudom, mennyire lehet igaz a dolog és nem merném se egyértelműen hamisnak, se igaznak titulálni az infókat. Mindenesetre megjegyezném, hogy a WoW-nál a másfél éves fejlesztési ciklus túl rövid az eddigi tapasztalatokból kiindulva, hiszen a legrövidebb idő a BC és a WotLK megjelenése között telt el, de ez is 22 hónap volt, ami inkább a 2 éves termékciklushoz passzol.
A Blizzard természetesen nem kommentálta érdemben az információkat, amint az
a Wowheadnek elküldött válaszukból is látható.
Frissítés: az MMOGameSite újabb írása szerint a kiszivárogtatásért
kirúgták a Blizzard China általános igazgatóját, Ye Weilunt. Sőt, állítólag emellett
komoly átszervezés várható majd a kínai leánycégnél - a jövő héten Paul Sams is Sanghajba utazik majd... ugyanis a fenti dia mellett fontos üzleti adatok (előfizetői adatbázis, a cég bevételeinek listája, reklámköltségek és a médiacsomagok adatai) is kiszivárogtak.
Az utolsó tervezett Marvel MMO-t végül a fejlesztő Cryptic megcsinálta egyedül egy papíralapú szerepjátékra alapozva, és Champions Online néven fut mind a mai napig. A Sony pedig jövőre dobja piacra a DC Universe Online-t.
Igazándiból hype megvolt, az előfizetők is mentek. Aztán, mégse.
*Aoc, Warhammer, Aion, lotro...
Az MMO piac amolyan a "győztes mindent visz" alapon működik. Azaz minél népszerűbb egy MMO, annál gyorsabban növekszik és annál könnyebb népszerűnek maradnia. Az aktív játékosok száma ugyanis jelentősen befolyásolja magát a játékélményt: minél többen játszanak, annál jobban működik a játék szociális jellege, annál élvezetesebb a játék és annál több új embert képes bevonzani. Így a folyamat önmagát erősíti.
Ez azonban piramisjáték elv, addig sikeres, amíg növekszik. Ha elkezdenek elpártolni tőle az emberek, akkor csökken a játékélmény szinvonala, emiatt egyre többen pártolnak el, amíg az egész vagy össze nem omlik, vagy meg nem reked egy kitartó, hardcore játékosokból álló szűk felhasználói rétegnél.
Ez a gyakorlatban akár azt is jelentheti, hogy ha megjelenik egy a wow-val érdekességben és minőségében is egyenrangú konkurens játék, ami elkerüli a wow alapvető design hibáit, akkor a wow előfizetői tábora akár egy év alatt megtizedelődhet.
Ez összetett feladat: nem csak művészi, hanem technikai szinvonalon is legalább olyan jónak kell lennie, és legalább ennyire fontos a marketing: ha nem tudnak elég hype-ot keríteni köré, akkor nem lesz elég ember a kezdeteknél és nem indul be az előfizetői tábor öngerjesztő gyarapodása. Ha viszont beindul és az emberek ott is maradnak, akkor az komolyan veszélyeztetheti a wow elsőbbségét.
Nem mellesleg a LotRO cseppet sem halott (csupán előfizetési modellt váltott), Marvel MMO-ról meg csak pletykaszinten volt szó.
A Blizzard ugyanakkor kétségtelenül nem húzhatja a végtelenségig a rókabőrt bevált címekkel (WarCraft-StarCraft-Diablo), ezért ha lehetne egy tippem, az a bizonyos "Titan" egy valóban új univerzumot fog jelenteni, legalább is ha a WikiLeaks körüli felhajtást meglovagló kínai munkatárs valóban az igazi tervekről számolt be. Legalább is remélem a cég nem fogja ráerőszakolni "sajátos" marketingstílusát és nem változtatja fejőstehénné a nagy múltú vdeójátékkészítő céget. A WarCarft mozi pedig méltó lenne hozzájuk, feltéve ha normális rendezőt/producert :stb kapnak, mert az eddigi videójáték-felolgozások enyhén szólva is rosszul sikerültek és ha a színvonal a képregényekét követi, akkor csúfos bukás lehet a vége.
szerk :bocsi a hibáért
szerk2:ha nem baj kitakaritaná hozzászolásomat valaki :S