Noha Ghostcrawler sokat szerepel a fórumon, a médiában ritkább a megjelenése - épp ezért (is) érdekes, hogy interjút adott
az Escapist magazinnak, amelyben nemcsak tisztázta, mi is a szerepe az ő csapatának a fejlesztésben, hanem felvillantott pár részletet abból is, miért döntöttek Azeroth újraformálása mellett, illetve mire számíthatunk még az új kiegészítőben; beleértve egy olyan új rendszert, amiről eddig nem hallottunk.
GC elmondta, hogy minden kiegészítő fejlesztését egy megbeszéléssorozattal kezdik, amelyben a "Mi lenne cool?" és a "Mit tehetnénk meg legközelebb?" kérdésekre keresnek választ. Hamar felvetődött Deathwing neve a Cataclysm tervezésekor, és abban is könnyen megegyeztek, hogy a megérkezésének robbanásszerűnek, pusztítónak kell lennie. Eredetileg az volt a terv, hogy egy új kontinenst készítenek, ami mellett kijavítanak pár régi problémát a meglevő zónákban; csakhogy a javítandó dolgok listája olyan hosszú lett, hogy inkább arra változtatták a tervüket, hogy a módosítások mellett kiegészítik a régi kontinenseket új magas szintű területekkel. A tervezett sztorit Kalimdoron és Eastern Kingdomsban mesélik majd el egy új kontinens helyett. Az átalakításban GC csapatának a szerepe rendkívül fontos: Lead Systems Designerként az általa vezetett fejlesztők a felelősek mindenért, ami nem boss encounter, quest, sztori vagy szintezés - vagyis az ő felelősségük a kasztok kialakítása, az itemek és a tradeskillek megtervezése, a mechanizmusok kidolgozása és a balance megteremtése, valamint az achievementek és az UI designjának létrehozása.
A közelgő apokalipszisnek három lényeges indoka van: az első a sokk, amit a bejelentés és a látvány okozott. Deathwing visszatérése komoly katasztrófa lesz, és ennek az eredménye maradandó nyomot fog hagyni - gondoljunk az elárasztott Thousand Needlesre vagy a romba döntött stormwindi Parkra. GC szerint azt akarták, hogy őrült dolgok történjenek, amibe néhány szent tehénként tisztelt helynek is pusztulnia kell, és az élet sosem lesz olyan, mint volt. Deathwing szerencsés ellenségnek mondható a sztori szempontjából, mint a Lich King (ellentétben pl. Illidannal, aki nem szerepelt a BC-ben eleget és ezért nem is volt azonosítható, mint ikonikus végső ellenfél). Ráadásul a fekete Aspect megjelenése sem jelenti azt, hogy elfogynának az ellenfelek - elsőre mellékesnek tűnő szereplők is kaphatnak főszerepet később, mint Garrosh Hellscream, Tirion Fordring vagy Bolvar Fordragon.
Ugyanakkor a változások nem lesznek egyértelműen negatívak: a pusztítás mellett találkozhatunk olyan szereplőkkel is, akiknek előléptetést hoztak az eltelt évek, felépült a híd Lakeshire-ben - GC szerint erősen építenek a nosztalgiafaktorra is: a régi játékosokra számítanak, hogy kíváncsiak lesznek, mi változott meg az általuk ismert világban.
A második fontos indok, hogy így a hosszú évek alatt kialakított jobb fejlődési rendszert át lehet hozni a régi zónákba is; Darkshore és Felwood iszonyatos távolságokkal bír a mai küldetések teljesítése során, amit a Cataclysmben orvosolni lehet több apróbb questhub és ezekhez egy-egy flight point elhelyezésével. Ugyan sokak szerint már ma is túl könnyű a játék és a további áramvonalasítás csak ártani fog a fejlődésnek - de GC úgy véli, hogy ezzel a kihívással ők is tisztában vannak, mint ahogy azzal is, hogy a játékosok között sokan vannak azok, akik hagyományos értelemben casualok pár órás játékidővel hetente, és nekik is nyújtani kell indokot arra, hogy folytassák, nem csak a hardcore játékosoknak. Ez egyben azt is jelenti, hogy olyan rendszert kell kialakítani, ami elsőre egyszerűnek tűnik ugyan, de ha valaki a mélyére ás, akkor sokáig tart, mire mindent átlát és megért - ez a fő indoka a gearen levő statok átalakításának és a meglevő mechanizmusok (mint a haste hatása vagy a DoT/HoT tickek critjének lehetősége) módosításának.
A végcél, hogy a casualok is lejuthassanak az end-game contentig, ahogy a WotLK-ban történt; és ahogy láttuk, ez korántsem jelentette azt, hogy a dolog könnyű lenne - a legtöbb guild megszenvedett az Arthas elleni harccal, és akik nem, azoknak a heroic módok okoztak fejtörést. Ez nem változik a Cataclysmben sem; GC szerint már az első raidtierben lesz olyan boss, aki extrém nehéz lesz és nagyon sokan nem fogják tudni megölni a második tier érkezéséig (ez vélhetően a Bastion of Twilight mélyén rejtőző, eddig halottnak hitt Lady Sinestra lesz majd). Sőt, a fejlesztés során az egyik producer azzal viccelt, hogy Deathwing olyan erős lesz, hogy a karaktereink már az első loginünknél halottak lesznek, köszönhetően a fekete Aspectnek.
A Cataclysmben a skálázódáson is ovább dolgoznak majd: a heirloom itemek már most is a szintünkkel változtatják a statjaikat, de az új kiegészítőben ez igaz lesz a spelljeinkre és a buffjainkra/debuffjainkra is. Sőt, folyamatban van egy új rendszer beépítése is, ami az egyik content patchben élesedhet: így egy magasabb szintű karakter is képes lesz lefelé skálázódni, és így segíteni új játékosoknak vagy alacsonyabb szintű karaktereknek, mintha ő is olyan szinten lenne, mint amilyenen ők. Vagyis pl. egy Deadmines-run során a lvl85-ös karakterünk olyan statokkal és olyan erősségű spellekkel, abilitykkel fog rendelkezni, mint mondjuk egy lvl20-as karakter.
A harmadik fő indok a változtatásra, hogy a jelenleg nem túl jól szervezett zónák - mint pl. a Barrens vagy Redridge Mountains, ahol nincs egyértelmű történetszál a fejlődés során - is megújulhatnak, és olyan küldetésekben elmesélt sztorit kaphatunk, mint pl. Thorim története Storm Peaksben vagy Drakurué Grizzly Hillsben, Drak'Tharon Keepben és Zul'drakban. A sztori fejlődése a Cataclysmben minden fronton fontos lesz: beszéljünk akár a világ elpusztítása érdekében szövetkező Deathwingről és a Twilight's Hammerről, akár a katasztrófa után kiéleződő Alliance-Horde konfliktusról, akár Sylvanas és a forsakenek hatalomra töréséről Hillsbradban és a Plaguelandseken, vagy épp Garroshról, mint új Warchiefről.
GC szerint noha ma sokan előre utálják Garrosht, a történet végére várhatóan szimpatikusabb lesz majd. Az orkok végre a hullámvasút felfelé tartó kocsijára kerülnek majd, amit ki is élveznek... viszont a Hordán belül komoly feszültségek fognak keletkezni: a szerinte méltatlan goblinok és trollok kiközösítetté válnak Orgrimmarban és gettóba kényszerülnek; míg Sylvanas Garrosh háta mögött és az utasítása ellenére fog cselekedni nem egy alkalommal, hogy a forsakenek erejét növelje. Ezek a feszültségek a jövőben akár sokkal izgalmasabb történethez is vezethetnek.
Attól nem kell tartanunk, hogy a sötét történet a Blizzard védjegyéül szolgáló humor rovására menne: GC megnyugtat mindenkit, hogy maradnak vicces helyzetek a játékban bőséggel. A goblinok egymagukban remek mulatságot fognak jelenteni a maguk hisztérikus módján. Azt is elmondta: a céljuk az, hogy a játék folyamatosan fejlődjön és előrehaladjon, az ezzel kapcsolatos kihívásoknak - mint például hogy ne idegenítsék el a régi, hűséges játékosokat a fél világ felrobbantásával - pedig állnak elébe.
(forrásunk a
World of Raids)
update: (Lua error, úgyhogy keresgélek még)
#32: az Ignore szinkronizálására jó pl. az IgnoreMore. Jegyzetírásra alkalmas ignore-addonról nem tudok, de ráuszítom Wolvie-t...
A Cataclysm utáni kiegre leszek kíváncsi mert akkor fog eldőlni hogy lesz-e a játéknak jövője. Arra is kíváncsi vagyok hogy ott ki lesz majd a főellenség de én vagy Sargeras-ra tippelnék vagy Lady Sylvanasra , ha sylvanas kitalál vmit abból nagy baj lesz a világnak
. Sry ha hülyeségeket mondtam de ez csak elképzelésem...
Köszi, utána nézek a dolognak.
Sajnos jelenleg nem élvez prioritást az ilyen irányű fejlesztés.